Bagi Gábor et al. (szerk.): Tisicum - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok Évkönyve 17. (Szolnok, 2008)
Természettudomány - Vadász István: Balogh Béla emberföldrajzi munkássága
hatott Balogh Béla fölrajztudományi törekvéseire. Balogh még 1911 során tanári szakvizsgát tett, majd ugyanezen év végén bölcsészdoktori oklevelet is szerzett. Rövid ideig tartó fővárosi gimnáziumi tanítás, majd katonáskodás következett, mely a világháború kitörése után ffontharcok- kal és orosz hadifogsággal végződött. 1918 őszétől a szolnoki Magyar Királyi Állami Főgimnáziumba került tanítani, majd később, 1923-ban a Bartucz testvérek által (újra)indított és szerkesztett Antropológiai Füzetek külső munkatársa lett. Balogh Béla és a korabeli földrajztudomány helyzete Balogh Béla földrajztudományi, majd későbbi antropológiai munkásságának megértéséhez elengedhetetlennek tűnik egy rövid tudománytörténeti kitérő. A hazai földrajztudomány területén — éppen Balogh egyetemi éveinek idején — ugyanis élénk vita bontakozott ki a földrajz mibenlétéről. Az 1910-es években különösen hevessé váló vita látszólag (?) személyi ellentétre vall: Lóczy Lajos és Czirbusz Géza személyes konfliktusának tűnhetett. Ám valójában és ténylegesen, hosszabb távú hatását tekintve a földrajztudomány körének, területének körülhatárolásáról szólt. Lóczy Lajos (1849—1920) a földtani ismereteken nyugvó földrajz megalapozásában és megerősödésében látta a továbbhaladás lehetőségét. Kiváló geográfus-iskolát teremtett, és ezzel a magyar földrajztudományt a világ élvonalába emelte (diákjai közé tartozott többek között: Cholnoky Jenő, Prinz Gyula, Teleki Pál, Réthly Antal). Lóczy 1908-ig a budapesti tudományegyetemen a földrajz tanszék tanára, 1902-től 1908-ig a Földrajzi Intézet igazgatója volt. 1908-tól a Földtani Intézet igazgatója, bár megtartotta egyetemi tanári cimét. A földrajztudományban elfoglalt helyét jelzi az is, hogy 1900-tól 1914-ig a Földrajzi Társaság elnöke is volt. 1910-ben Czirbusz Géza geográfus lett a budapesti tudományegyetemen Lóczy Lajos utóda. Mint geográfus Hunfalvy János tanítványának vallotta magát. Hunfalvy történeti bázison álló enciklopédikusságával szemben azonban a hangsúlyt az emberföldrajzra, korabeli kifejezéssel antropogeográfiára helyezte, így szembekerült a geológia jelentősebb szerepét kiemelő Lóczyval. Eltökéltségével igen erős ellenpólust jelentett a Lóczy nevével fémjelzett természettudományos beállítottságú iskolának. Ugyanakkor Czirbuszt természete nem tette alkalmassá arra, hogy saját iskolát alapítson és vezessen. A geográfia Czirbusz szerint társadalmi tudomány, melyből a természettudomány rabszolgát csinált. Vélekedése szerint a geográfiát legalább ketté kellene osztani: természeti és „emberi” geográfiára. Czirbusz azt tanította, hogy a geográfia az ember tudománya: a földhöz csak annyi köze van, amennyire az embernek lehet ahhoz köze. Csak a felszín és belülről csak annyi, ameddig az ember lejuthat vagy amennyi még közvetlen hatásainak uralma alatt áll. Az ember a középpont, s az emberi élet különböző változásai adják meg a geográfia szempontjait. Ennek alapján Czirbusz etnikai, települési, gazdasági, politikai és más földrajzról beszél, s így lesz az ő földrajza általában és egészben kulturális földrajz. Nem magáért van a földrajz, hanem az emberért: a felszínrajz csak annyira érdekli, hogy például a kereskedelmi utak fejlődésének, változásainak, fontosságának dolgaiban lásson tisztán, vagy hogy az emberek letelepülésének körülményeit, feltételeit tisztázhassa vele. A városi települések, a nemzetiségi kérdés, a fajok kialakulásának és életének problémái, s a szociológia, a gazdaságtan problémái az ő számára földrajzi témák vagy legalább egyben földrajziak is. Erősen vitatott, a francia szaktudomány eredményeit is felhasználva készült nagyszabású munkájában azt írja: „A földet, mint csillagot vagy mint a Kozmosz fizikai világának tagját, hagyjuk a csillagászatnak és geofizikának, a földnek leírását, azaz a légkör legalsó rétegeinek s a földburkolat legtetejének mint az emberiség cselekvésének, történeti színterének leírását pedig csak az emberrel való kapcsolatában és beállításában szabad és kell ezentúl tárgyalnunk, hogy megérthessük a fajok térfoglalását a nemzetek ideális és politikai versengésének földünk felületén. ”9 Czirbusz nézeteinek heves bírálata és a nemzetközi fejlődés alapján a földrajztudomány körül megindult általános tudományelméleti vita az 1910-es és 1920-as években a tudomány tartalmának tisztázásához és egységének kialakításához, megerősítéséhez vezettek. A földrajztudománynak sikerült áthidalnia a korábban jellemző kettősséget az egyoldalúan determinisztikus-természettudományos irányzat és az antropológiai-antropogeográfiai irányzat között. A fizikai földrajz és az emberföldrajz elválasztását, szembeállítását elutasították. Emellett az alapvető tisztulás mellett a földrajztudomány kutatásának tárgya is tisztázódott. A földrajztudományt olyan diszciplínaként határozták meg, amelyben nem a Föld általában, hanem a Föld felülete, mint élettér áll az érdeklődés homlokterében a maga geográfiai kölcsönhatásaival. A leíró vagy regionális földrajz vezette be vizsgálati tárgyként a tájat mint a legkisebb földrajzi térbeli egységet. A földrajz fő feladatává az összegező táj leírás vált. E kérdéskör tisztázásában döntő szerepet játszott Teleki Pál. A német és francia földrajztudósok eredményei nyomán arra a következtetésre jutott, hogy a földrajz összegező tudomány. Ez a szintetikus földrajz a Föld felszínén zajló kapcsolatokat és összefüggéseket vizsgálja, és a természettudomány, a történettudomány és a társadalom- tudományok között helyezkedik el. Sajátos tárgyát a tájban, mint különböző tájmeghatározó tényezők térbeli szimbiózisában találja meg; a cél a tájbeli egyediség kutatása.10 9 CZIRBUSZ Géza 1915—1919. kritizálta a „táj” fogalmát, mert azt természettudományos szem10 A Teleki által a magyar földrajztudományba bevezetett tájfogalom szögből nem lehet pontosan meghatározni, ugyanakkor nem volt problémamentes. Különösen Cholnoky Jenő 516
