Bagi Gábor et al. (szerk.): Tisicum - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok Évkönyve 17. (Szolnok, 2008)
Történelem - Berta Ferenc: Kép–fénykép–mozgófénykép mutatvány Szolnok városában 1852–1912
meg, hogy mindez a fényképezéshez kellett. Hát ide nem tudtuk elvinni az én nagyanyámat! Nagyon vallásos asszony volt. Haláláig csak a megszokott dolgokat szerette. Istentelen dolognak tartotta a fényképeket. Csak nagy rábeszélésre volt hajlandó egyszer életében képet csináltatni, de azt is csak úgy, hogy mindenki körülötte álljon. Szinte alig látszott a sok ember között a pici termetével. [...] A csirkepiaci sátoros mozi volt az igazi. Hatalmas sátor, rengeteg villanyégő, színes papírok és nagy zsivaj. Apám évente egyszer elvitte az egész pereputtyát ide. Mindenki vidám volt, de a nagyanyám soha nem jött. Amíg élt, mindig azt mondta, hogy istentelen dolog. Mert hogy miféle dolog az, hogy emberek ugrálnak egy lepedőn. Az nem arra való, és hogy mindenkit haza kellene zavarni. ”23 Pedig, ha látta volna a következő repertoárt! „Narten György fővárosi mérnök bioscopjának műsorrendje 1906-ból: 1. A japán II. ezred utazása 2. A japán gyakorlat 3. A japán temetési menet 4. Rajtakapták 5. Birby és Wan wan 6. A szomszéd lámpája 7. Mister dolgok 8. Indianus és Farmer 9. A megbüntetett gőg 10. A gyermek kiállítás 11. A bűvészek 12. Dráma a felhőkben 13. A művészábránd 14. Olaszországi utazás 15. A háztetőkön vadászat 16. Az úszóverseny 17. A gazemberek 18. A fényképlemez, mint áruló 19. A csolnakverseny akadállyal 20. A megcsalt pirót 21. A tavaszi kikelet 22. A csudahalász 23. Betörés munka közben. ”24 És természetesen minden hétfőn és pénteken este 8 órától 10 óráig a már említett párizsi előadás, felnőtt férfiak és úrinők részére. Hát ekkor kellett igazán a kikiáltó hangos szava: Vigyázni urak, mindjárt vége lesz a képnek. Valójában ezek az első mozielőadások az egy-, olykor kétfelvonásos, rövid: egy-kétperces ugráló képeikkel, bárgyú történeteikkel a vásári mutatványosok közvetlen örökösei. Nem kívántak mást, csak a kor találmányával szórakoztatni, pénzt keresni, és észre sem vették, hogy egy új világ, az eddig ismeretlen mozgó világ kapuit tárták ki a szolnoki közönség előtt. A szórakoztató vendéglátás Amikor Pesten már virágzott a kávéházi mozi kultusza, Szolnokon még szó sem lehetett állandó moziról. De egyre nagyobb igény mutatkozott az új szórakozási forma iránt. Az 1896-ban Fischbein János (a Nemzeti Szálló tulajdonosának testvére) által alapított, majd 1902-től Szüsz Miksa, majd 1906-ban már Vértes (Wechsler) Miksa kezelésében lévő „Lloyd” kávéház (később „Otthon” kávéház) a gr. Szapáry utca 4. szám alatt hosszú évekre folyamatosan biztositotta a szórakozási lehetőséget mindazok részére, akik többre vágytak a kártyaasztalok csapkodásánál, a feliró lányok szolgáltatásainál. Kezdetben hetente 3-szor zenés estet tartottak a kávéházban, ami nagyon kedvelt volt.25 Vértes kávés jó üzletember lévén felismerte a moziban rejlő lehetőségeket, így kávézójában 1906 januárjában bevezette a rendszeres mozizást. Kifeszítettek egy tiszta lepedőt a kávéház bejárata felett belülről, és arra vetítettek a konyhából, különböző rövid, de minden esetben kacagtató burleszkfilmeket. Naiv kis históriákat és kedves figuráknak bohó és mulatságos kalandjait, amihez ebben a közegben — némafilm lévén — még kikiáltóra és feliratra sem volt szükség. Elég volt a vásznon látható történet és a mozgás. A századforduló kávéháza olyan demokratikus intézmény volt, amely biztositotta a korábban jóval korlátozottabb társadalmi kommunikációt. A kávéház az a hely volt, ahol az emberek nyilvánosan is magukban, de mégis kölcsönös meghittségben lehettek, anélkül, hogy fizikailag egyedül lettek volna. A kávéházi mozi találkozóhellyé, a társadalmi érintkezés terévé vált, ahová a közönség legalább annyira járt ismerkedni és beszélgetni, mint filmet nézni. Mindenesetre a kávéházak továbbra is a duhajság és a szexuális szabadosság helyszínei maradtak, ahol a női személyzet a kávé mellett a bájait is árulta. Ennélfogva az Otthon kávéház mozijának „leghűségesebb” látogatója Késik Ödön városi rendőrkapitány volt. „Népszerűségére” mi sem volt jellemzőbb, mint hogy ha vetítés alatt érkezett és felismerték, megszűnt a vetítés, és világosság gyűlt a kávéházban. A városi ember úgy rászokott a moziba járásra, mint az újságolvasásra, amit ekkor már a megrendelhető fővárosi lapok mellett — melyek közül legalább egyet szinte minden egyletben, társulatban megtalálhattak —, három helyi lap is biztosított. A mozgókép szép folyamatosan megváltoztatta a városi közösség szórakozási igényeit. Pedig valójában a film a valóság illúziója. Igaz, többé- kevésbé minden művészet a közönség valóságérzetére apellál, de a film még „csal” is. A vásznon 24 állóképet látunk másodpercenként gyorsan egymás után, pedig megtenné kevesebb is. És ezen a tömérdek pergetett állóképen lejátszódó fantasztikus eseményt a néző valóságosként éli meg, szemtanújává, szinte fizikai résztvevőjévé válik. Igaz, agyával felfogja a vásznon lejátszódó események irrealitását, de érzelmileg mint valódi eseményt 23 Saját gyűjtés: KIRÁLY Kálmán visszaemlékezése. Szolnok, 1983. 24 Hírek. In: Jász-Nagykun-Szolnok megyei Lapok 1906. február 25. 2. 25 LÁNCZI Sándor (szerk.) 1906. 164. 323
