Bagi Gábor et al. (szerk.): Tisicum - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok Évkönyve 17. (Szolnok, 2008)

Írások az ünnepeltről és az ünnepelttől - Szabó István: Ami Szolnokot országosan is ismertté tette… VII. Elszalasztott lehetőségek

falairól leaggatott festményeket dobálták maguk elé és azon lépkedtek, hogy sáros ne legyen a lábuk...

Ilyen körülmények között — mint azt már korábbi közléseinkben részletesen is bemutattuk:

a) A telep épületei lakhatatlanná váltak;1 2

b) A Művészeti Egyesület század elejétől gondosan gyűjtött képtárát széthurcolták. A telepen őrzött, külön kezelt irattárat menekítő vasúti szerelvény találatot kapott és megsemmisült;

c) A lassan újra benépesülő Szolnokon nem volt semmiféle jeles kulturális, különösképpen pedig képzőművészeti vonatkozású rendezvény a helyi sajtó lapszámainak tanulsága szerint;

d) A főleg fővárosi illetőségű, akár törzs-, akár vendégtagok nem tértek, s lakás-műterem híján nem is térhettek vissza.

S mivel nem térhettek vissza, többnyire meg is sértődtek, s gyakorlatilag megszakítottak szinte minden kapcsolatot a művészteleppel. Életükből nemcsak ekkor, de később is — az idők, a kultúrpolitika szigorodása és változásaira reagálásként — még a korábban már ismertetett, a művésztelephez szorosan kapcsolódó sikereiket kiiktatták életrajzaikból.

S ez adta meg a Szolnoki Müvésztelepnek a kegyelemdöfést...

Ettől kezdve fordult a mükritikusok, a szakírók egyre szaporodó és egymásra licitáló hada egy ötven esztendős rendszeres művészeti csoportosulás megannyi értékes egyede ellen, s kapott „másod-harmadrendű” besorolást, „a hatalom támogatta kismesterek tábora” bélyeges minősítést. Miközben pedig — mint azt korábban szintén tényszerűen bemutattuk — a XIX—XX. századi magyar művészettörténet gerincét képező és meghatározó jeles mesterekkel, a „holdudvarukba” tartozó kvalitásos művészekkel büszkélkedhető nagyszámú alkotógárda igazi értékeket teremtő, meghatározó csoportosulás volt.

S mindez csupán — a háború utáni kialakulatlan, „a régi megszűnt, új meg még nem lépett a helyébe” — zűrzavaros változásoknak köszönhetően. A minden művészeti szempontot, minden hagyományt és minden értéket elvető, „demokratikus változásokat hozó” szemlélet erőltetett érvényesítésének elve miatt, miszerint a korábban — úgymond — „elnyomott” művészeket „szociálisan” is támogatni kell. Ennek köszönhetően a telep fokozatosan felújított műtermei családok (igaz, művészcsaládok) számára kiutalt, állandó lakássá minősültek. Amelyekből az eredetileg jó szándékkal lakáshoz juttatott, jogosult művész elhalálozása után sem tudták elköltöztetni ott maradt, ott lakó, ámde a művészeti alkotó munkához már halvány szállal sem kötődő maradékaikat: a családtagokat, a rokonságot, az utódokat.

Vagyis a kultúrpolitikában 1947-ig érvényesülő friss, mozgósító hatású demokratikus és értékelvű szemlélet jótékony intézkedésének hatását egy rossz, elhibázott rendelkezés miatt éppen a művészek nem tudták élvezni.

Holott éppen ebben az időben a társadalomban bekövetkezett pozitív változások miatt a háború végéig Szolnokhoz kötődő művészek az új korszakban jelentős pozíciókba kerülve rendkívüli segítséget nyújthattak volna abban, hogy a kolóniát végre érdemének megfelelően értékelje a művészetkritika.

Korábbi közlésünkben a hosszú ideig nélkülözött országos képzőművészeti önálló fórum, a Szabad Művészet első két évfolyamát szemlézve bemutattuk a háború előtti időszakhoz képest megerősödött demokratikus szellemiség térhódítását a köztársaság kikiáltását követő időszakban, vagyis 1947—48-ban. A háborút követő demokratikus átalakulás egyik hatékony tömörülése, a Képzőművészek Szabadszervezete. Nem azonos a Kortárs Magyar Művészeti Lexikon szócikkében pontatlanul közölt Magyar Képzőművészek Szabadszakszervezetével.3 * A megnevezéseket azért szükséges pontosítanunk, mert két különböző szervezeti formáról van szó. Erről a legautentikusabb személy, aki a tömörülések létrehozásának maga is aktív részese volt: Beck András szó szerint a következőket írja: „Buda még nem szabadult fel. Pest utcáin még fagyott hullák hevertek, amikor már a képzőművészek egy kis csoportja energikus, gyors intézkedésekkel próbált segíteni kollegái helyzetén. Hozzáláttak az élelem, lakás és a művészeti kellékek beszerzéséhez. Három bizottság alakult, és végzett eredményes munkát. Beköltözhető lakásokat szereztünk, naponta 60—70 ebédet osztottunk ki és Vas Zoltán segítségével 100 művész kéthetenként ingyen élelmiszercsomagokat kapott. Közben szépen gyűltek körénk a művészek: 1945. április 3-án közgyűlést tartottunk, és megalakítottuk a Magyar Művészek Szabad Szervezetének Képzőművészeti Szakosztályát. A közgyűlés megválasztotta a vezetőséget és a tisztikart, a Szakszervezeti Tanács pedig ugyanez év június 15-én felvette a Szabadszervezetet tagjai sorába... 1945 augusztusában alakította meg a választmány a szervezet keretében a Vidéki Szervezetek Országos Központját, amelynek feladatául a vidéken élő művészek tömörítését tűzte ki. A vidéki művészek örömmel csatlakoztak a Szabadszervezethez, amely hivatva van őket elszigeteltségükből kiemelni... ’A

A Képzőművészek Szabadszervezete 1947-ben mintegy tízesztendős hiány pótlására elindította a Képzőművészet Barátainak Köre alcímmel jelzett havi megjelenésű, kizárólag képzőművészettel foglalkozó, szerény kivitelű folyóiratát, a Szabad Művészetet, s kisebb (szerkesztő-, cím-, méret-, kivitelbeli) változtatásokkal 1956 októberéig működtette. Jelentős fegyvertény volt ez az éppen átrendeződő magyar képzőművészeti élet szempontjából. Még akkor is, ha a csoportosulás magját adó munkatársak a politikai változások következtében a szakmai szempontok demokratikus érvényre juttatásától az évek folyamán egyre jobban balos irányba távolodtak, mivel a folyóiratszámok értékes szakírásokat és gazdag híranyagot közöltek a korabeli képzőművészeti élet eseményeiről.

1 SZABÓ István 1982.

2 Mutatja ezt az állapotot az orosz hadifogságból hazatért PATAY

Mihály 1947-ben készült dokumentatív hitelességű, ihletett

diópác alkotása a szolnoki művésztelepről.

3 Po.G. (=POGÁNY Gábor) a Kortárs Magyar Művészeti Lexikon szócikkében a Magyar Képzőművészek Szabadszakszervezetének kiadványaként említi. FITZ Péter 1999—2001. III. 437.

4 BECK András 1947.22.

66