Bagi Gábor et al. (szerk.): Tisicum - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok Évkönyve 17. (Szolnok, 2008)
Írások az ünnepeltről és az ünnepelttől - Szabó István: Tanulmányúton Oszétiában
Mikor elmentünk a Szent György templom mellett, akkor a kolhozelnök jövetben és menetben is megemelte a kalapját. Elmondta: a keresztények így szokták csinálni. *** Hazaérve, teázás közben megnéztük a TV-híradót. Éppen Jaruzelskit tüntették ki Lenin-díjjal, s ennek a katonai parádéját mutatták elejétől a végéig. 1984. május 6. (vasárnap) Esős, szomorú, hűvös az idő. 1/2 8-kor kelünk. A naplót írjuk, az előző napi eseményeket rögzítjük. *** Kurtatini-hegyszoros — Fiagdon település. Egy emlékművet látunk a hegyek között, az egyik gyönyörű kilátást nyújtó kis hegyi fennsíkon — lefotózzuk. Az elesett harcosok emlékműve ez: egy lehajtott fejű ló egy gránittömb mellett állva, gazda nélkül. Az egykor hátán ülő harcos nem tért haza, csak a magános ló. Második világháborús emlékmű. Ugyanitt egy Sztálin-szobor is áll — a munkások emelték. De itt állították fel a világ első Lenin emlékművét is, közvetlenül a halála után. *** A városból reggeli után 10 tájban indultunk el, Koszta Moszkvicsán. Georgij, az öreg „hős” nem jött velünk, mert 2 órától elfoglaltsága volt. Kiérve a városból, előbb az Alagiri-szurdok felé megyünk, azután egy kis falunál letérünk a főútról és elindulunk, hogy megnézzük a halottak városát, amit most állítottak helyre. Keskeny völgyben haladunk. Csodálatos a táj, szebb, mint az előző napi. Végig sziklafalak érik egymást, a tetejüket felhő takarja. Több fotót is készítünk a folyóról, a tájról, a hegyi legelőkről. Ide az állatokat május végétől hajtják ki, és szeptemberig kint is maradnak. Ezek meredek, de hatalmas, nagy 27. kép. Dargavsz, a „Halottak városa", 1984 28. kép. Az épületekben teljes emberi csontrészeket, épen maradt öltözékeket őriznek. Dargavsz, 1984 kiterjedésű területek. Kis falvakban sok elhagyott szántót láttunk, itt ma ugyanis a földet alig művelik, többnyire pusztán állnak. Mint megtudtuk, korábban itt sarlóval arattak, a trágyát felhordták, illetve az állatokat is ráhajtották a földekre. A halottak városa impozáns látvány volt. Múzeumként őrzik — de másutt is vannak maradványok (egy-két darab). Teljes emberi csontvázak, egész ruhák. Azt mondták, hogy az öregek érezvén a végüket maguk jöttek ki ide, és ezekben a kis házakban haltak meg. A falut végigfotóztuk. A falu neve: Dargavsz. Ezután újabb, még szebb falun mentünk át, de ezt csak messziről sikerült lekapni. Itt érdekes, magas, valószínű eredeti magasságukban látható kőkerítésekkel voltak a házak elkülönítve, elejük zárt volt. A kerteket mindenütt kerekre csiszolódott kövekből és palából rakott kerítések szegélyezték. A házak körül gyümölcsöskertek — néhol kőkerítés és dorongokból rakott széltakarók figyelhetők meg (vannak modemek vasból stb. is). A kertek itt nem szántók, hanem kaszálók. Mi ezeket láttuk, illetve fotóztuk, de csak messziről. Amit oszétul „kert”-nek mondanak, az gyümölcsös, ami nagyobb darab, az „kaszáló”. Ott van a széna felhalmozva. Az állatok elől védik. *** Kockára vágott trágyával tüzeltek a kemencében (pecs- ka). Ezt ásóval, fejszével darabolták fel. Annyira száraz volt itt a levegő, hogy teljesen kiszáradt magától, és nem kellett taposni. A feldarabolt trágyát gúlába rakták, mégpedig úgy, hogy alulra köveket raktak, hogy ne érje a víz. Családi bástyák: amik védelmi célokat szolgáltak. Ide menekült be az egész család, és innen védték a falut. Attól kezdve, hogy az oroszok elfoglalták a területet, fokozatosan megszűnt a jelentőségük, a törzsi, nemzetségi háborúk elmúltak, és funkciójukat veszítve pusztulásnak indultak. A tornyok kőből vannak, oltatlan mészbe rakva, majd locsolva. Ilyenek voltak a kerítések is. A védelmi szükségletek megszűntével ez változott: a kerítések köveit például egymásra rakják, palával fogatják le, és a kő saját súlyánál 51
