Bagi Gábor et al. (szerk.): Tisicum - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok Évkönyve 17. (Szolnok, 2008)

Írások az ünnepeltről és az ünnepelttől - Szabó István: Tanulmányúton Oszétiában

fogva rögzíti az egészet. A pusztuló falu, épület siralmas képet nyújt, egy halom kő az egész. 1984. május 7. (hétfő) Reggel 1/2 8-kor keltünk. Hideg zu­hannyal élesztettük magunkat, mivel a kínált konyakot már — felelőtlenül — megittuk. A bőséges reggeli (borjú­kotlett) után 10-kor elindultunk a vá­rosba, a sok ételtől és a bortól eltelve alig tudtunk mozogni. Sört ittunk volna, de nem mentünk boltba, hanem képes­lapot hajkurásztunk. Venni azonban nem tudtunk, mert mikorra ránk került volna a sor, valami ellenőrzés miatt be­zártak. Közben színes diával és fekete­fehérrel fotóztuk a szebb épületeket. A múzeum előtt Kalojev tanítványa, Vilen Uarziati várt. Vele mentünk be, így a magunk programját máskorra kellett halasztani. Vilen elvitt az egyetemre, ahol jelenleg előadói minőségben is működik. Megnéztük a vezetésével az alagsorban készülő állandó régészeti kiállítást. Egy fia­tal régész, Rusztem Fidarjev kalau­zolt bennünket, akinek ismertetőjét magnóra vettük. Az a kérdésünk, hogy az „ászi” törzseket kikkel azonosítják, nem nyert magyarázatot. Kuznyecov alánokról írt munkájára hivatkozott ugyan, de ez számunkra nem jelent megoldást. Ezután Vilen végigvezetett a város egy részén, megmutatta az egykori alán erőd helyét, a régi városmagot, az örmény templomot, az örmény utcát, ahol egykor a réz­művesek stb. kint a házak előtt dol­goztak, árulták portékáikat. Ez a keleti szín a mai városképből telje­sen hiányzik. Elmentünk az áru­házba, elmondta a mecset törté­netét stb. Ezután bementünk ebédelni. Az ő vendégei voltunk. Két nagy tál salátát hoztak ki: egyiken zöld­hagyma, retek és egy erős, sóska­szerű zöld levél, a másikon felsze­letelt uborka, paradicsom, kevés hagyma. Pezsgőt hozatott. Levest is ettünk: borscs-ot (=káposztaleves, benne főtt csirkehús) és bifszteket krumplival. Ez a bifsztek olyan fasírozott és kebabcse közötti húsféle volt. Rövid tósztokat mondott, miközben beszélgettünk, címeket cseréltünk és megállapodtunk, hogy kiadványokat küldünk egymásnak. Mi nart eposzt, Abajev-szótárt, őszét—orosz szótárt reméltünk. Elmentünk a könyvesboltba is, ahol 3 példányban meg­vettük Dzaszohti Muzafer őszét költő kis kötetét, benne a „Lehel kürtje” legenda feldolgozását. Majd rövid városnézés következett: a főutcán a piac felé eső részt mutatta meg. Egyik helyen temetésre készültek. A városi ház udvarán, illetve a kapu alatt terített asztal volt, rajta poharak és só. Többet nem láttunk. Vilen elmondta, hogy ez a nagy rokoni összejövetellel zajló lakomaszerü tor például az oszé- teket jellemzi. Ugyanitt az oroszoknál nem jelentős a temetés, csakúgy, mint a csecseneknél. A könyvesboltban meg­vettük Észak-Oszétia térképét is 3 pél­dányban. Ezután az intézetbe mentünk, de Kuznyecov nem volt bent. Vilen szo­bájában ültünk le, s ő egy csomó köny­vet adott, hogy válogassunk belőle, vigyük el. Régi évkönyvek, különlenyomatok voltak zömmel. Majd a Tuganov Múzeumba mentünk, amely egy szép, szecessziós épületben kapott helyet. Valamikor itt volt a Helytartótanács székhelye. Mennyezetfreskók, mákfejes és virágos stukkó-díszek, belső szökőkút stb. díszítették az épületet. Mindössze egy Tuganov- képet láttunk a nagy lakomáról — középen az üstön két karddal tán­coló vitéz figurájával. Az egyik teremben Koszta He- tagurov képei — néhány jobb port­ré — voltak kiállítva, de többnyire gyengék, iskolás izüek. A többi ve­gyes anyag volt: leginkább közepes vagy még annál is gyengébb — rossz festmények és még rosszabb szobrok. Otthon már várt Hariton. Nem kértünk enni. Erre — teázás ürü­gyén — úgy jóllakatott és itatott, hogy majd tönkrementünk. Új re­cept volt: húsgombócok rizzsel, amit dél-oszét ételnek mondott. Ezután elmentünk Haritonnal sétálni és bedobni a megírt lapokat. Ő — elmondása és megfigyelé­seink szerint is — minden este tesz egy sétát a vízparton és a parkon át. Isteni levegő volt — 9-re értünk haza. Megtudtuk-észleltük, hogy a lá­nyuk, Lujza is hazajött, ám két órán át jóformán elő sem került a konyhából. Mikorra ott végzett, az apja teát ren­delt tőle, úgyhogy jóformán egész idő alatt nem is láttuk. *** A fő utcának a jobb oldalán az intelligencia, a bal olda­lán a köznép, középen, a két fasor között a könnyű lányok sétáltak a forradalom előtt. 29. kép. Tégla- és kőalapra rakott marhaganéj 30. kép. Szabó László és Vilen Uarziati néprajz- kutató Ordzsonikidzében a Terek folyó partján, 1984 52

Next

/
Oldalképek
Tartalom