Bagi Gábor et al. (szerk.): Tisicum - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok Évkönyve 17. (Szolnok, 2008)
Írások az ünnepeltről és az ünnepelttől - Szabó István: Tanulmányúton Oszétiában
15. kép. A harcok emlékét megörökítő márványmozaik a hősök emlékparkjában. Ordzsonikidze, 1984 sétánk közben a nyitott kapun át az udvarra bepillantva a ház tornácának könyöklőjén is ezüstözött Sztálin-szobrot. *** A bőséges vacsora után úgy 7 órától 9-ig végigrohantuk a várost Hariton vezetésével. Most a Terek-folyó bal partján mentünk. Itt egy új városrész épül, a régit több ponton lebontják. Már most is sok új épületet emeltek. Jó részük középület, amelyeket a várost átszelő folyó két partján emeltek. Láttuk a mecsetet is, de csak kívülről. Ebben most éppen egy természettudományi kiállítás látható. A könyvtár úgy négy esztendeje átadott épülete egészen csodálatos. Hatszintes, modem külsejű épület, amelyben minden szinten más-más a mennyezet és a díszítmények, a parketta kiképzése. A szépen tervezett és bebútorozott könyvtárban az egyes kutatóhelyek, részlegek egymástól teljesen elkülönülnek. Legfelül található a zenei osztály, ahol fej hallgatás lemezjátszók, magnók, kottatár kapott helyet. De van külön részlege a szépirodalomnak, a történeti, néprajzi, földrajzi vonatkozású könyvanyagnak, külön helyet kaptak a marxizmussal kapcsolatos könyvek, folyóiratok, írások, külön a mezőgazdasági tematika, illetve a technika-technológia hatalmas és szerteágazó gyűjteményi anyaga, a külföldi irodalom és a régi (őszét) könyvek és kéziratok. Lent, az alsó szinten alakították ki a katalógusszobát, illetve egy előadó- és mozitermet. Mindenütt nagy a rend, a fény, a tisztaság. Egy igen kedves hölgy vezetett végig bennünket a könyvtárban és minden kérdésünkre válaszolt, mindent bemutatott, elmagyarázott. Búcsúzáskor csak sajnálkozni tudott, hogy látogatásunkkor Oszétia nem a napfényes arcát mutatja, hanem az esős időt jellemző vonásait. 1984. május 5. (szombat) Ismét esős időre ébredtünk. Reggel 3/4 8-kor keltünk. 9 óra előtt megérkezett kolhozelnök barátjuk, Koszta, és ő is az asztalhoz ült. Jól bereggeliztünk. Az előző napi gulyásleves maradékát ettük reggelire, ezenkívül pirogot, felvá18. kép „ ...Elindultunk... " (Szabó István, Koszta, a kolhozelnök, Hariton Kalojev, Grigorij Kalojev, a Szovjetunió Hőse) Ordzsonikidze, 1984 gottat, sajtot, s egyáltalán mindent, amit a háziak az asztalra kiraktak. De az egész reggelit — a most érkezett vendégre való tekintettel — tulajdonképpen borral kezdtük, mégpedig az általa hozott, a kolhozból származó termelői borral. Elindultuk. A városon át lassan mentünk, hogy nézelődni tudjunk. Majd elhagyva a várost, az Alán-kapu irányában haladtunk. Szép szanatóriumépületet láttunk, egy nagy laktanyát, úttörővasutat, uszodát. Sajnos most is esett. A fellegek egészen a hegyek tetejére ereszkedtek. Elértük a hegyek lábát, és a Terek-folyó völgyén haladtunk tovább. Csodálatos látvány tárult elénk. A Terek-völgy hasonló a Fekete-Körös völgyéhez, de sokkal nagyobb. Falvakon is átmentünk, de nem álltunk meg egyikben sem. A falvak az út mentén települtek, de nem a sík, hanem inkább a magas oldalon, a hegyoldalban. A házak többnyire gleccserkövekből épültek, csakúgy mint az udvarokat körülvevő kerítések. Kísérőink szerint grúz földön a palákból és kövekből vegyesen rakott kerítések a jellemzők. Elértük az Alán- vagy Oszét-kaput. Saját szemünkkel győződhettünk meg arról, amit addig csak hallomásból vagy az irodalomból ismertünk, miszerint szinte lehetetlen volt a területet elfoglalni. Bizonyos kiszámított és éppen megfelelő távolságra egymástól ugyanis őrtornyok vigyázták a Terek-folyó vonalát követő keskeny hegyi utat, amelynek egyik oldalát a meredeken felfutó hegyoldal védte, tetejükön az őrbástyákkal, az út másik oldalán pedig maga a mélyben folydogáló Terek-folyó, amelynek völgye olvadáskor szinte az országút szintjéig megtelt vízzel, s lehetetlenné tette a rajta való átjutást. Utunk során lencsevégre kaptunk egy alán házat és egy bástyával ellátott erődöt is. A hegyek anyaga összehasadozott vulkanikus kő, a lapos részeket pedig lecsiszolódott gleccserkövek borítják, másutt porrá vált vulkanikus, szürke kőzet gyér füvei, mohával, zuzmóval tarkítva. Felmegyünk Kazbegiig12, ahol Alekszander Kazbegi írónak van egy múzeuma. A kiállításon egy nagyon kedves és értelmes grúz fiatalember vezet végig. Ezt a múzeumi 46
