Bagi Gábor et al. (szerk.): Tisicum - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok Évkönyve 17. (Szolnok, 2008)

Írások az ünnepeltről és az ünnepelttől - Szabó István: Tanulmányúton Oszétiában

Borisz étkezés előtt szertartásos tósztot mondott. Ennek a lényege az volt, hogy a két nép barátsága lehetővé teszi, hogy tudományosan is együttműködjenek, de mindehhez béke kell, mert a háború megöli a tudományt.

Ezután megmutatta a könyvtárát. Közölte, hogy mindent szabadon használhatunk, s azt is elmondta, hogy sajnos ő most beteg, nem jár be az intézetbe, úgyhogy itthon szinte állandóan együtt lehetünk. (Egyébként Galina is csak két délelőttön jár be az intézetbe, ő is többnyire otthon dolgozik.)

A vendégfogadást-köszöntést követően — s Borisz megszállott, szinte lázasan felfokozott ismeretszerzésikutatói szemlélete következményeként — azonnal szakmai kérdésekre tértünk át, rögtön azután, hogy átadtuk az ajándékainkat. Galina nagyon örült a virágkompozíciónak, Borisz a butellának, s letettük az ajándék italokat is.

És már a szakmai kérdések kellős közepében is voltunk! Borisz azonnal rátért az őt foglalkoztató őszét vonatkozású kérdésekre, és előre látható volt, hogy ez később is, permanensen így lesz egy egész hónapon át. Bevezetőül megmutatta a jászsági látogatásukról írott újságcikksorozatát, amely a Szovjetszkaja Oszetyinija című dél- oszét lapban jelent meg oroszul, oszétül és grúzul.3 Ezután közölte, hogy milyen programokat szervezett számunkra. Elmondta, hogy találkozni fogunk Abajev professzorral, meglátogatjuk az intézetet, ahol számos munkatársával ismerkedhetünk meg személyesen, s egyben közölte a számunkra leglényegesebbet: azt, hogy megyünk majd a Kaukázusba is.

A napi reggeli és déli vagy esti beszélgetésekről ebben az útinaplóban mindenkor részletesen beszámolunk — határoztuk el. Am nem külön-külön szétszabdalva, hanem a napi események zárása után.

Reggeli után el kellett mennünk a milíciára, hogy bejelentkezzünk. Vittük az útlevelet, és egy közeli rendőrőrsön — különálló kis földszintes épület egy park szélén — rövid idő alatt el is intéztük a regisztrációt. A rendőrőrs parancsnoka kedves volt, afelől érdeklődött, hogy miért jöttünk, s jó munkát, jó szórakozást kívánt. Alig egy órát vett igénybe az egész hivatali ügyintézés, amely csupán az adatlapok kitöltését jelentette, és mindössze egy előttünk soros ügyfél késleltette a távozásunkat.

Mikor visszamentünk Kalojevék lakásába, az asztal már terítve volt az ebédhez. Ez úgy 2-3 óra tájékán lehetett. A konyhában költöttük el az első ebédet, amelyen a menü a következő volt:

Elöljáróban: konyak és vodka,

húsleves,

piláf borjúhúsból,

utána: kis pohár bor,

majd egy óra múlva: tea.

Az egyetlen nagy darab húsra főzött leves tele volt fel- karikázott hagymával. A számunkra túlságosan is bőséges hagymától a leves inkább hagyma-, mint húsízű volt. A piláf viszont kitűnő volt. Nem volt zsíros, és a hozzá adott párolt rizzsel tökéletes volt.

Ebéd után folytatódott a szakmai beszélgetés, amelynek során Borisz több újonnan megjelent könyvet is mutatott. Többek között Abajev őszét szótárát, illetve a két kötetes mitológiai lexikont.

Ugyanekkor elmondta, hogy időközben Jüri Arrak észt festőművész barátunk keresett telefonon, s azt ígérte, hogy rövidesen vissza fog hívni bennünket. Jelentkezett is. Megbeszéltük, hogy nem Kalojevék lakásán, hanem egy kiállításon fogunk találkozni a Kuznyeckij Mosztnál. Nem akartunk már a kezdet kezdetén plusz vendéget vinni hozzájuk. Úgy véltük, elég tehertételt jelentünk számukra mi magunk is. Hiszen azt is láttuk rajtuk, hogy szívesen lepihennének, mert így szokták meg, ám miattunk — kizökkenve a normális menetrendjükből — nemhogy ledőlni nem tudtak délután, hanem még korábban is keltek a megszokottnál.

Az „Oroszországi művészek tavaszi tárlatá”-n találkoztunk Jüri Arrakkal. Három vagy négy hatalmas terembe zsúfoltan, minden tagoltság és rendezési elv nélkül, töméntelen festmény volt a falakon. Az egész anyagban egyetlen valamire való kép nem volt. Egymást ütő, harsogó, sokszor ordenáré színek, sok táj mellett hősi pózba merevedett emberalakok. Néhol felfedezhető volt valami oldottabb, s nem fotó hatású, színekre, foltokra építő törekvés, de a legtöbb mü általában még a legelemibb követelményeknek sem tett eleget.

A szobrok még ennél is rosszabbak voltak: a stílusuk egyként szocreál. Egyenesen kiábrándító volt... Sok Lenin-téma is szerepelt, sőt az első teremben a nagyobb szobrok, alkotások csaknem kizárólag ezzel foglalkoztak. Úgy Ítéltük, hogy nálunk egy amatőr kiállításra sem férnének be.

Jüri egy észt testnevelés szakos tanárnővel volt, s éppen azért jött Moszkvába, hogy elintézze amerikai kiállításának a papírjait. A grafikáira már megkapta ugyanis az engedélyt, de a nagyobb sikert ígérő festményeire még nem.

Hosszú gyaloglás után értünk a Peking Étteremhez (korábban a Kínai Nagykövetség épületeként funkcionált), amely stílusát tekintve olyan, mint a Lomonoszov Egyetem vagy a varsói Tudomány Palotája.

Az előcsarnokban hosszú sor kígyózott, a bejutásra várakozók tömege. Úgy tűnt, hogy órák hosszáig is várakozhatunk, de Jüri improvizált. Tolmácsnak adta ki magát, útleveleinket elkérve kettőnket magyar delegációnak titulált, s szinte percek alatt bent voltunk egy különteremben, ott, ahová a köznépet be sem eresztették. A terem egyébként a várakozó sokaság ellenére csaknem üres volt. Mi ebben a különteremben ültünk le. Rajtunk kívül mindössze két társaságot láttunk egy-egy asztalt körülülve — a tágas terem üresen tátongott. A plafon hatalmas kínai sárkánnyal és más kínai motívumokkal volt telepingálva, s ehhez az alaphangulathoz igazodott összességében a berendezés stílusa is.

A rendelést Jüri adta le. Ő ugyanis már korábbról ismerte ezt a helyet. Mi egyáltalán nem voltunk éhesek,

3 A példányokat magunkkal hoztuk. Az őszét lapszámok adatai: KALOTÜ, Barisz, istorion zonaedtü doktor: Vcngriag jasztaem (alantaem). In: Szoveton Irüszton: 1. 1983. augusztus 16.3. p. No.

155. (13771); 2. 1983. augusztus 19. 3. p. No. 157. (13773); 3. 1983. augusztus 23.3. p. No. 159. (13775); 4. 1983. augusztus 24. 3. p. No. 160.(13776).

38