Bagi Gábor et al. (szerk.): Tisicum - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok Évkönyve 17. (Szolnok, 2008)
Írások az ünnepeltről és az ünnepelttől - Szabó István: Tanulmányúton Oszétiában
ezért csak kóstolni óhajtottunk, hiszen túl voltunk egy Galina-féle tartalmas ebéden, ami után csak valami hígat — bort, sört vagy üdítőt — kivánt inni az ember. S mivel Galináéknál nem tartottak bort, a szomjúságunk nőttön- nőtt. De hiába vágytuk a szomjoltó italokat, Jüri a félig orosz beidegződések miatt röviditallal köszöntött. Azután meghozták az ennivalót. Egy hatalmas, szinte az egész asztalt beterítő, kis rekeszekre tagolt tálon kínai ételkülönlegességeket tettek elénk. Fekete tojást, amit állítólag száz napig érlelnek a föld alatt. Ez úgy nézett ki, hogy a tojás sárgája fekete volt, a fehérje része pedig kékesfekete. Különlegesen finom ízű volt. De voltak apró rákok, amelyek az egy centi hosszúságot sem érték el, s halvány barnás színűek voltak. Volt bambuszrügy olajban, ami megint csak egy különlegesen finom készítmény volt. Rendkívül kellemes íze volt egy bizonyos fajta, valószínűleg tengeri növénynek, ami fövet- len, spagetti vastagságú szálakból állt és kissé nyúlós volt. Volt még egy finom sajt, illetve ikrás, túrószerű étel is, ami szintén nagyon zamatos volt. Mindez le volt öntve szója6. kép. A Blazsennij székesegyház faldíszitése a mi szecessziónk virágindás motívumaira emlékeztetett. Moszkva, 1984 szósszal és zöldpaprikával díszítve. Ezt a finom kínai menüt egy Csolikauri nevű grúz borral öblítgettük le. És ekkor még korántsem volt vége a lakmározásnak! Mert Jüri „pelmen”-t, azaz húsos derelyét rendelt. Ez borssal, hagymával, egyéb fűszerekkel finomra darált hús, amit vékony, gyúrt-nyújtott tésztába gombóc formán csomagolnak, és forró sós vízben kifőznek. Belül is ízletes, kellemes, zaftos orosz étel. Mindezek után átadtunk Jürinek egy üveg kiskunfélegyházi pálinkát, amelyen a kiterjesztett szárnyú, madárféle embléma némileg emlékeztetett a jellegzetes Jüri-figurákra. Ezt azonnal megkóstoltuk. Közben több apróságot megbeszéltünk, fixáltunk. Katalógusokat ígért például a legutóbbi találkozásuk óta eltelt időszak alatti kiállításairól. Taxival mentünk haza. Boriszék már vártak, és az ebéd maradékát, a piláfot adták vacsoraként. Megtudtuk hogy a TV elromlott. így, mivel a szokásos esti program kimaradt, szakmai beszélgetést folytattunk. Borisz rendkívül gazdag programot ígért az első hétre. Olyat, amelyben minden áldott napon szerepelt valamelyik múzeum. A beszélgetés végén Galina megmutatta, hogy melyikünk hol alszik, hol van az ágynemű, sőt meg is vetette az ágyat. De hozzátette, hogy a többi estéken már mi is tudni fogjuk, hogy mi hol található és magunknak kell majd a fekhelyet elkészíteni, majd reggelenként beágyazni magunk után. Kimerítő nap volt. Az egész napos evés-ivás is elég lett volna a teljes lefáradáshoz, de ezt még az is fokozta, hogy egész napon át oroszul folyt a beszélgetés. Lehetett vagy 11 óra, amikor elváltunk és magunkra maradtunk. BESZÉLGETÉSEK: Az ebédünk és első napi étkezésünk nagyjából türkmén jellegű volt. Galina olyan orosz (félig cigány) családból származik, amelyik Türkméniában telepedett meg. A húsos levelű menta sajttal, a piláf, a zöld tea türkmén vonás az étrendjükben. Az oszétek nem teáznak, s már orosz és türkmén szokás a családban, hogy Kalojev rendszeresen issza. Mint megtudtuk, a türkmének a legnagyobb forróságban (Közép-Azsiában ez általában így van) forró teát, zöld teát isznak. A hőségben elemyedt, fáradt emberek, akiken köpeny van, s az alatt semmi, megisszák a nagy pitli zöld teát, mégpedig tűzforrón. A vendégek a háziaktól egy-egy törölközőt kapnak, s amikor kiveri őket a verejték, hagyják egy ideig csorogni az arcukon, testükön, majd letörlik a törölközővel. A köpeny alatt is hatalmasan megizzadnak. A törölközés után öt-tíz perc múlva — mint akiket kicseréltek — felélénkülnek, lehűlnek, s a köpeny alatt párolgó izzadtság is hűti őket. Ez a teaivás lényege Közép-Ázsiában. Az orosz szokások mások. Kalojev az oszétekkel kapcsolatban általában a tejtermékek készítésére volt kíváncsi, s a jászoknál meglévő feldolgozási módok iránt érdeklődött. Jellegzetesen őszét ételnek mondott egy „szakhton” nevű készítményt, amely tejfel, fokhagyma és só keverékéből áll, és hús mellé fogyasztják. Erről Kalojev oszétekről írott könyve nem szól.4 Nemzeti ételnek tekinti a sajtot, amelynek egy fajtája az úgynevezett „őszét sajt” márkanevet viseli, s amely termék nemzetközileg is elismert. Ugyanakkor kifejtette, hogy náluk a sajtprést nem ismerik, a sajtnak a levét mindig kézzel nyomták ki. Külön kitért a vaj evésére, s kérdezte, hogy a jászok fogyasztják-e és milyen mértékben. Elmondtuk, hogy a szomszédos, inkább zsírban bővelkedő kunsági és magyar községekhez viszonyítva itt a vaj fogyasztása előtérben áll, bár ehhez köze van a katolikus vallásnak is. Felhívta a figyelmet a „vaj sütésé”-re. Enélkül a vajat az oszétek alig fogyasztják. Majdnem sértésszámba megy, ha valakinek nyers vajat adnak. A jászoknál is sütöttek vajat, úgy tárolták, s azzal főztek. A sült vaj használata a katolikus Szeged környékén is — mint ezt Bálint Sándortól tudjuk — erős, de a kiskunfélegyházi 4 KALOJEV, B. A. 1971. 161—172. 39
