Bagi Gábor et al. (szerk.): Tisicum - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok Évkönyve 17. (Szolnok, 2008)
Írások az ünnepeltről és az ünnepelttől - Szabó László: Szabó István muzeológusi munkássága
mellé a tárgyak akkori, a hazaiaktól eltérő installálására. Keresi és ha lehet, alkalmazza is a külföldön tapasztaltakat. Kár, hogy ezek nem kaptak még Szolnokon sem kifutási lehetőséget, s szerény körülmények között Kunszent- mártonban valósulhattak meg (pl. a Szűcsmesterség Kun- szentmártonban piactéri jelenete). Ha Szolnokon nyílt lehetőség (Gyermekkor, észt állandó kiállítás, Szolnok a Plein air korában, a kunszentmártoni Tóth-hagyatékból rendezett bemutató) máig emlékezeteset alkotott, s szakmailag is elismerték (Minisztériumi Nívódíj). A művelődéstörténet kutatója A megyei múzeumi szervezetet napjainkban arra kényszerítették a szomorú anyagi állapotok, hogy egyszerre sok munkatársát küldje nyugdíjba. Ezért a múzeum nyugdíjasainak találkozót, ünnepélyes búcsúztatást rendeztek. A történeti osztály az épp 65 éves vezetőjétől ekkor búcsúzott. Bagi Gábor köszöntőjében Szabó István sokoldalúságát és széles látókörét hangsúlyozta, s feltette azt a kérdést, hogy mivel is foglalkozott valójában. Válaszában az ünnepelt magát olyan művelődéstörténészként jellemezte, akit nem csupán munkája kötött a múzeumhoz, hanem a múzeum egészében gondolkodik. S ez a múzeum nem pusztán intézményt jelent, hanem egy külön sajátos világot, világképet, módszert és életformát. Nem művelte a muzeológiát, hanem élte, életformává tette. A világ kulturális, humán értelmezésévé. S ezt sokan nem értik. Nem értik azok, akiknek a múzeum egyszerűen csak munkahely, a muzeológia szakma. A hivatás szóval talán megközelíthető, de Szabó István felfogásában még ennél is több. Az egyszerű tények csak látszólag egyszerűek. így ír egy pályázatához csatolt életrajzában: „ 1975-től a Szolnok megyei múzeum történeti osztályát vezetem. Feladatom a megye történetére vonatkozó írásos és tárgyi anyag gyűjtése, publikálása. Társadalomtörténettel, művelődés- történettel országos kitekintésben is foglalkozom (Ipoly- völgy, Nagykőrös, Kiskunság, Zselicség, Szatmár megye). Minden komplex feltárásban a megyét illetően (Tisza- zug-kutatás, Jászság-kutatás, Tisza 11. munkaközösség) vezetem a történész csoport munkáját. Muzeológusként évtizedek óta folytatok kutatómunkát Jász-Nagykun-Szol- nok megye török hódoltság utáni újratelepülésének kérdéskörében, anyakönyvi vizsgálatokkal bizonyítva a terület folyamatos lakottságát. Évtizedeken át végeztem gyűjtő és feldolgozó munkát a Tiszazugban, a Tisza Szolnok megyei szakaszán, összegyűjtve a céhes iparra, kismesterségekre, ipartestületekre és különféle ipari és mezőgazda- sági, valamint kulturális társulatokra vonatkozó adatokat. Életmód-kutatási eredményeim különböző periodikákban, évkönyvekben, emlékkötetekben láttak napvilágot. Történész munkatársa voltam a Szolnok megyei Néprajzi Atlasznak, a Szolnok megye népművészete kötetnek, a kétkötetes megyei történeti Adattárnak, szerkesztője a Tiszaörsről készült tanulmánykötetnek. Közel negyedszázados munkásságom eredményei önálló kötetekben (többek között A jászdózsai Kis család genealógiája, 1973; Egy földmunkás család hagyatéka I—II., 1981; Faragó István szolnoki szabómester műhelye, 1988; Valahol Oroszországban..., 1992; Fejezetek az észt kultúra történetéből, 1995) tanulmányokban, és különféle folyóiratokban láttak napvilágot. Történész muzeológusként több, megyén kívüli munka- közösség munkájában is részt vettem: a Zselic, a Börzsöny és Bács-Kiskun megyei monográfiák munkatársaként. ” E kis részlet tényszerű adataitól a pár mondattal feljebb idézett önjellemzésig rögös és egyáltalán nem látványos utat járt be. A jászsági és nagykunsági településeket a levéltári kiadványban Szabó István és Szabó László közösen írták. Az egyes elkülönített területek feltárását illetően munka közben sajátos munkamegosztás alakult ki. Az első öt pont anyagát többnyire közösen gyűjtötték össze, míg a társadalom, a mezőgazdaság inkább Szabó László, az ipar, kereskedelem, művelődés és a szociális viszonyok kutatása és értékelése Szabó István érdekeltségi területévé vált. Természetesen nem különült el ez ilyen mereven, de az alapképzettség, az érdeklődési kör természetszerűen alakította így. A községi adattár összeállítása során többek között ezért fordult Szabó István érdeklődése egyre inkább 10. kép. Moszkvában a Luzsnyiki Stadion előtt 1966-ban a művelődéstörténet felé. A megye községenkénti anyagát adatszerűén is megismerte, s elhelyezhette a megye és községtörténetek egészében. A művelődéstörténet iránti érdeklődését a konkrét feladat diktálta célszerűségen túl egyaránt erősítette sokirányú alapképzettsége (irodalom, zene, színház- és filmművészet, s általában a művészetek, felesége ösztönzésére egyre inkább a képzőművészet, s a máig tartó sportolás), illetve a már felvázolt, hasonló alapállású észt kutatásai. A megyei és más vidéki, illetve országos múzeumi munkaközösségek állandó és nélkülözhetetlen résztvevőjévé vált, s mindenütt a széles látókörű művelődéstörténészt látták benne. Sajátos részletező és ugyanakkor átfogó szemléletével egyik szellemi összefogója, erjesztője lett a komplex vállalkozásoknak. Eközben maga is megismerkedett a munkájukat e közösségekben végző régészekkel, néprajzosokkal, földrajzosokkal, szociológusokkal, ezek felfogásával, eredményeivel. Tiszafüreden az akkor egri muzeológus Havassy Péterrel együtt történészekből szervezte meg a hat éven át ott kutató Tisza II. táborokat. Itt történészek, biológusok, grafikusok, néprajzkutatók, geográfusok egyaránt helyet 21
