Bagi Gábor et al. (szerk.): Tisicum - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok Évkönyve 17. (Szolnok, 2008)
Történelem - Botka János–Botka János Hunor: Mezőtúr régi–új jelképei I.
Közülük csak kevés lett a heraldikailag szabályos: pajzsot és díszeit is tartalmazó címer. Többségük inkább címer- szerű képnek vagy pecsétábrának nevezhető. Kezdetben a képi rajzolat volt a meghatározó, mivel a köriratot csak kevesen tudták elolvasni, tehát a települést mindenekelőtt a választott pecsétkép azonosította. Ehhez a típushoz sorolható Mezőtúr 1546-ból ismert pecsétábrája is. Később a hitelesítések vizsgálatánál már fontos szerep jutott a köriratnak és a megpecsételt írás tartalmi jegyeinek is. A magánszemélyekhez hasonlóan a falvak és oppidumok pecsétkészítését, pecsétképeik (címereik) változását királyi, fejedelmi, nádori vagy földesúri megkötések századokon keresztül nem korlátozták, így az önkormányzati és magánpecsétek tarka sokfélesége szolgálhatta az egyre erősödő hitelesítő követelményeket. Az uralkodó címeradományozási joga — mint ismert — kezdetben csupán személyükre hárított kötelesség volt, amely mintegy a közszükségletből fejlődött ki, s amelyet majd a múló idő tett kizárólagos joggá. A XIV. századig bárkinek lehetősége, joga volt ellenőrzés nélkül címert felvenni, s azt mint sajátját használni. Ezt a szabadságot törekedett ellensúlyozni a királyi oklevélbe foglalt adományozás. Az adományozott címert előkelőbbnek tartották a későbbi századokban is, de címer viselését senki nem tilthatta, egyező címerkép esetén annak volt elsőbbsége, aki az uralkodótól kapta. Arra is emlékeztetni kívánunk, hogy a XIV. század folyamán a közigazgatás és a törvénykezés oda fejlődött, hogy nemcsak a káptalanok, konventek és az országna- gyok használták hivatalból pecsétjüket, hanem a megyei közigazgatás főbb tisztviselői is. Az alispánok 3-4 bírótársuk bevonásával 4-5 pecséttel hitelesítették kiadványaikat. Címerük nem lévén, pecsétjükre (leginkább gyűrűs- pecsét) választott jelképet vésettek. Ezek a megkülönböztető emblémák — később pajzsba kerülve — egyes családok állandó címerévé váltak. Ez történt a megyék címeres pecsétjeivel kapcsolatban is. Mindkét címercsoportot a folyamatos használat, a szokások ereje szentesítette, olyan joggal és hitelességgel bíró címerek (címeres pecsétek) lettek, mint a festett armálisokban, illetve oklevelekben adományozottak. Egyébként a királyi címeradományozás — a hagyományos keretek között — a kiegyezést követően is gyakorlat maradt a monarchia fennmaradásáig. Sok település ma is uralkodók, ősi családok, nemzetségek történelmi szimbólumát vagy annak részleteit őrzi tovább jelképeiben. A kérdés nemegyszer az: miként váltak azok kommunális szimbólumokká. Nem tudjuk, Mezőtúr mikortól használt hitelesítő pecsétet. A település első írásos említései alapján, mint például I. Lajos király 1344. évi bizonyságlevelének de Tuur, vagy az 1348. augusztus 13-án kelt diplomájának comes de Thwr et Wossyan (túri és varsányi ispán) részlete, nem lehet egyértelműen olyan lakott helyre következtetni, amely élő faluszervezettel, s egyben pecséttel bírt volna. Az bizonyos, hogy a fenti években Túr irányítása királyi tiszttartó kezében összpontosult. Mi a községszervezet tényleges működésének idejét I. Lajos Túr faluban [in villa Twr] 1371. április 22-én kiadott okleveléhez kötjük, amelyet a Kuncheg (Csuka) kun nemzetségi személyek védelmében foglaltak írásba. A később Budán datált parancsának következő részlete pedig: „a Túr mezővároskánkban való Gergely és fia Miklós...” [Magister Nikolaus filius Gregori OPPIDULIS NOSTRI de Thwr], már teljes bizonyossággal mutatja, hogy Túr 1377-ben szervezett helyi önkormányzattal, választott bíróval, helyi pecséttel, hitelesítő jellel rendelkezik, hiszen ez a mezővárosi lét alapvető velejárója volt.20 21 Számos forrás megemlíti, hogy egyes falubírák pecsétnyomójukat a nyakukban hordva őrizték, mivel az egyben a helyi törvényt is jelentette. Ebben a gyakorlatban az a régi, ún. idézőpecsét-viselés (billog) élt tovább, amikor nemcsak a legfőbb bírónak tekintett király rendelkezett billoggal (pl. I. András), hanem az egyháziak és világiak közül is mindazok, akiket tisztségük bírói joghatósággal ruházott fel. Ismert, hogy Zsigmond király 1405. évi II. dekrétuma a szabad királyi városok polgárai érdekében született: felmentette őket a belföldi királyi vámok alól, s érvénytelenítette a velük szemben alkalmazott budai árumegállító jogot. Ugyanakkor elvárta tőlük a törvény, hogy a még hiányzó városfalak felépítését teljesítsék. Ekkor nyer megtisztelőjogot Túr oppidum is arra, hogy a várost árokkal és védőfallal erősíthesse meg.22 Mivel azonban a fokozódó török terjeszkedés az uralkodót az ország déli védelmi vonalának kiépítésére kényszerítette, 1411. június 12-én több, a Tisza környékén fekvő várat, mezővárost, falut — köztük Túr és Varsány mezővárost — Brankovics György szerb fejedelemnek Belgrádért cserébe átadott.23 Ebben az időben Túr szabad plébánosválasztási joggal is rendelkezve vezette belső életét. így fordulhatott elő, hogy 1419-ben Domonkos túri plébános [Dominicus plebanus de Thur] egy ló elvétele ügyében panasszal fordult az uralkodóhoz, aki „az általános lelkészi gyülekezet felmentő ítélete után” az előző megrovásokat a hívének mondott KALLOY Lőkös [a későbbi mezőtúri földesúr] és fia esetében visszavonatta.24 A várnai és a rigómezei ütközetek után új időszak vette kezdetét a Berettyó vidékén is. Az 1450. évi országgyűlés a Brankovics családot hűtlensége miatt valamennyi magyarországi birtokától megfosztotta; az elkobzott területek Hunyadi János hadvezér és kormányzó tulajdonába kerültek. A több mint négymillió holdas latifundium része lett 20 A pecsétek anyagával, formájával, alkalmazásának módjával foglalkozó tudomány a szfragisztika, azaz a pecséttan. A pecséteket nagyon régtől használják, például az időszámításunk előtti negyedik évezredi Mezopotámiában már ismerték. — Werbőczy István szerint „ a pecsét az az aranyba vagy más ércbe, avagy viaszba nyomott, nyilvános jelvény, amely minden tényt megerősít.” (Hármas-könyvéből). — Bertényi Iván képlékeny anyagra átvitt lenyomatnak tartja, olyan ábrázolásnak, amelyet magánszemélyek) vagy valamilyen testület megkülönböztető hiteles jelként használnak.(BERTÉNYl Iván 1986. 170.) 21 Vő. BENEDEK Gyula 2000. 18—20. 22 Magyar Törvénytár I. k. Bp. 1899. 211.; GLATZ Ferenc 2000. 150—151. 23 BODOKI FODOR Zoltán—BODOKI FODOR Zsigmond 1978. 8.; PALUGYAY Imre 1854. 386.; BENEDEK Gyula 2000. 33—36. 24 BENEDEK Gyula 2000. 34—35. 172
