Bagi Gábor et al. (szerk.): Tisicum - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok Évkönyve 17. (Szolnok, 2008)
Történelem - Botka János–Botka János Hunor: Mezőtúr régi–új jelképei I.
Túr és Varsány város is. Hunyadi János túri birtokát 1450. április 1-jén vette át, de egész uradalmával együtt azt Szilágyi Mihály kezelte. Hunyadi halála után Mátyás király 1461-ben a város alsó részét és Varsányi Szilágyi Mihály özvegye, Báthory Margit tulajdonában hagyta a járandósága fejében. A VÁROS FELSŐ RÉSZÉT Mátyás 1464. április 21-én a cseh és a török elleni háborúkban vitézül harcoló hiveinek: Nagykállói KALLAY Pálnak, apjának Lőkös Jánosnak és Kállay Lőrincznek, valamint Parlaghy Györgynek és Pálnak adományozta. A Par- laghy-rész, mivel Kállay János felesége Parlaghy György leánya volt, örökösödés révén a Kállayakra szállt át. A Kállay család az 1846. évi örökváltsági szerződés megkötéséig (az oldalágat is tekintve) folyamatosan a város felső részének (felének) földesura maradt.25 Báthory Margit és Mátyás király halála után (1490) az Alsórész Corvin János tulajdonába ment át, aki apai örökségét 1491-ben DERENCSÉNYI Imre jajcai kapitánynak eladta. A város fejlődése, múló évszázadai mindvégig szorosan kapcsolódtak Mezőtúr tulajdonlásának körülményeihez. így jelképtörténeti vonatkozásban sem kerülhetők meg a birtoklás lényegesebb állomásai. Ezeknek az állomásoknak a felvázolása — különösen az ún. túri ALSÓRÉSZ esetében — igen összetettnek tekinthető. Ez a déli határrész, amikor a török elleni harcban Derencsényi kapitány elesett (1493), fiára, Györgyre szállt, majd az ő halála után (1548) két leánya révén a Lorántffy és a Horváthy család örökölte. Ezt követően a Lorántffy család két leányági leszármazottja, I. Rákóczi György felesége, Zsuzsanna és Apafi István felesége, Katalin szerezte meg 1647-ben. Mivel azonban Katalin után testvére, Zsuzsanna örökölt, az ő révén az Alsórész a Rákócziak birtoka lett. A szabadságharc leverése után a RAKÓCZI-birtokokat a kincstár elkobozta, de II. Rákóczi Ferenc testvére, Julianna (gróf Aspremont Ferdinánd felesége) az Alsórész felét kegyelemből visszakapta. Ezt az Aspremont-birtoktestet 1730-ból a Paluska család bérelte, amely azonban az el- konfiskált Alsórész felét már korábban megvásárolta. így nem is véletlen, hogy a mezőtúri lakosság és a birtokosok közötti kapcsolatok, viták dokumentumaiban lényegében csak a Kállay és a Paluska családok neveivel találkozunk. Például azzal, hogy 1756-ban Paluska Krisztián foldesúr az Alsórészt úrbárium alá helyezte, s hogy a Kállay-rész továbbra is taksafizető maradt. 1763-ból tudjuk, hogy „Mező-Túr város alvégi communitása” a település alsó határának Aspremont-részét is árendába vette. Időnként a bérlet összege változott ugyan, de 1844. december 29-én — örökváltsági szerződéssel — az ASPREMONT-részi birtokosok az őket illető negyedet megvásárolták. 1770-től az Alsórész másik felét — a PALUSKA-birtokot — szintén bérleményként művelte már a lakosság, s ez így maradt a család kihalásáig (1781). Ezen lényegében nem változtatott az újabb, a KOLLER Ferenc részére történő kincstári adományozás sem. 1835-ben ez a határrész — elhalálozás következtében — ismét kincstári-kamarai birtok lett. A földterületet végül az azon lakó népesség a KINCSTÁRTÓL vásárolta meg 1864. március 21-én.26 Ebben az időben Palugyay Imre adatai alapján Mezőtúr határterülete — az alsó és felső várost is tekintve — 71.966 katasztrális holdat tett ki. 1851-ben 3.866 család lakta, népessége 15.866 főből állt, s döntő többségük református vallású volt. A XIX. század második felére Mezőtúrnál csak Törökszentmiklósnak volt nagyobb határa a megyében (103.154 kát. h.), népességszámban, pedig csak Jászberény előzte meg (16.873 lakossal).27 A tulajdonlás áttekintése után — a várostörténeti időrendnek megfelelően — visszatérünk a XV. századi Mezőtúrhoz, azokhoz a fontosabb országos és helyi eseményekhez, amelyek a lakosság életét ekkor és majd ezt követően is leginkább meghatározták. Ezek megismerését jelentős mértékben éppen a sorra vett tulajdonos-családok levéltáraiban megőrződött dokumentumok tették/teszik lehetővé. Közülük is kiemelendők a helyi igazgatás, a mindenkori communitás pótolhatatlan értékű levelei, tudósításai, a kapcsolódó válasziratok, továbbá a különféle szolgáltatásokról, a határhasználatról, a gazdálkodás-kereskedelem, a községi-vallási élet megannyi részletéről valló források. A túri leveleket és a város különféle jelentéseit tartalmazó archívumi iratcsoportok különösen fontosak a SZIMBÓLUMOK iránt érdeklődő kutatók számára. Hiszen ezeket a dokumentumokat a helység elöljárói hitelesítették, ráütve azokra saját pecsétjüket, amely egyben a választott közösségi jel, a gravírozott pecsétábra, esetleg a cimerkép hordozója is volt, s amely a település szembetűnő azonosítását is szolgálta. Ismét meg kívánjuk jegyezni, hogy a történelmi háttér megfigyelése nélkül nem lehet hiteles és eredményes a jelkép-múlt meghatározása sem, hiszen az elválaszthatatlan a város sokrétű históriájától, abból nem ragadható ki. A TÚRI BÍRÁK első említése egy 1466. évi oklevélben maradt ránk. Ebből az évből származik egy olyan, ún. bizonyságlevél is, amely a Túron és Tiszavarsányban rendezett HÍRES VÁSÁRRÓL tesz említést, kitérve az első (?) helyi sokadalom 1457. július 16-a körüli megtartására is. Meghatározó lett a város életére az a körülmény, hogy Mátyás király 1464. december 31-én Budán kelt oklevelében kun-jogokkal felruházott várossá emeli Túrt, Var- sánnyal együtt.28 Ezzel Mátyás nemcsak megújította a túriak mindazon jogait, amelyeket azok még a Hunyadiak korában bizonyítani tudtak: szántók, rétek, halászóhelyek 25 PALUGYAY Imre 1854. 386—387.; BODOKI FODOR Zoltán—BODOKI FODOR Zsigmond 1978. 8., 76. 26 BODOKI FODOR Zoltán—BODOKI FODOR Zsigmond 1978. 16., 4L, 57., 62., 76.; PALUGYAY Imre 1854. 387—388.; BENEDEK Gyula 2000. 106—107., 115., 135., 154., 179. 27 PALUGYAY Imre 1854. 388—389., 366—367., 118. — A Mezőtúrhoz tartozó puszták határa (kát. holdban): Kis és Nagy Pó = 10.375 h.; Túr Pásztó = 3.237 h.; Bánrév = 2.129 h.; Gabonás = 2.159 h. Az adatsor csaknem teljesen egyezik FÉNYES Elek számadataival, aki még azt is kiemelte, hogy az alsó-részi város határa éppen annyi, mint a felsőé. (Magyarország geográphiai szótára. 1851. Pest. IV. k. 222—223.) — Szolnok határa 1854-ben 38. 391 h., 10.460 lakossal; Karcagnak 63.887 h. területe volt, 12.026 fővel; Berénynek 45.912 katasztrális hold. (PALUGYAY Imre 1854. 360—361., 195—196., 118—119.) 28 BENEDEK Gyula 2000. 60., 64—65. — Parlaghi György levelének latin nyelvű címzése magyarul: „Lászlónak, a Túrba állított bírónak, a nekünk kedves hívünknek.” (BENEDEK Gyula 2000. 60.) A vásár első említése: Uo. 64—65. 173
