Bagi Gábor et al. (szerk.): Tisicum - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok Évkönyve 17. (Szolnok, 2008)

Történelem - Havassy Péter: A gyulai várnagyok és alvárnagyok archontológiája

Márton 1518-ban Enyingi Török Imre nándorfehérvári bán szabadkai vámagya.

Az egy nemzetséghez, pl. a Gutkeledhez való tartozás a fóldesúr Marótiak és a Szakolyiak esetében, vagy a közvetlen vérségi kapcsolatok, így kiragadva pl. Török Imre és unokatestvére, Török András között a tisztség elnyerését mindenképpen segítette. Egészen kirívó, hogy Szakolyi Bálint gyulai vámagy és udvarbíró, fia Gáspár simándi, rokonuk Szakolyi László pedig békési vámagy, tehát a gyulai uradalom mindhárom ispánságának élén ugyanazon família tagjait találjuk.

Bármilyen megtisztelő és jövedelmező volt a vámagyi és az udvarbírói poszt, több esetben el sem vállalták, illetőleg idő előtt lemondtak a tisztségekről. így 1528-ban Ferber János, Brandenburgi György titkára a „mostani veszedelmes időkre" hivatkozva nem akart sem várnagy, sem udvarbíró lenni, ugyanakkor 1524-ben Facsáti Békés János, mivel felesége gyermekágyban meghalt, és árván maradt gyermekei az atyai gondoskodást nem nélkülözhetik, kéri az őrgrófot, mentse fel tiszte alól.

A vár tisztségviselői — annak rendje és módja szerint — hivatalba lépésükkor hűségnyilatkozatot tettek, így pl. Szilasi Balázs várnagy és udvarbíró 1510-ben kötelezi magát, hogy Gyula várát és uradalmát átvéve, azokat hűségesen megőrzi, és kívánatra az őrgrófnak vagy jogos örököseinek a kikötött feltételek szerint bármikor visszaadja. 1528-ban Sadobrich elfogadván Gyula vára vámagy- ságát, továbbá Gyula városa, Békés és Simánd udvarbírói tisztét, kötelezi magát, hogy azokat híven megőrzi, és kívánatra visszaadja az őrgrófnak vagy törvényes örököseinek. Ugyanezen a napon írja, hogy a várőrzés fele részét vállalta a távozó Ahom helyett. Ahom Jánosnál tartva megemlíthetjük, hogy a tisztségviselő posztjáról való távozásakor is olyan kötelezvényt írt alá, melyben vállalta a számadásaiban lévő hiba esetén az őt terhelő összeg megtérítését.

A várnagyok hűségére, uruk tulajdonának megvédésére jó példát szolgáltatnak azok az 1497. és 1508. évi esetek, amikor az alvámagyok a káptalani és királyi kiküldötteket fegyveresen akadályozták meg abban, hogy Corvin János tartozása fejében Bakócz Tamás esztergomi érsek és érdektársai javára Gyula városa területéből egy részt lefoglaljanak, illetve a várat felbecsüljék.

Az új várúr új tisztikart alkot, így tesz Brandenburgi György is — új vámagya és udvarbírája Szilasi Balázs, a másik vámagy Scardonai Sadobrich Péter váradi kanonok. Azonban két év múlva mindketten eltávoznak (Péter hamarosan hosszabb időre visszatér), s helyükre Gyulai Ispán Gál és Skaricza György lépnek, alvámagyaik Susa- lics (Horváth) István és Dudics János (utóbbi talán az egykori vámagy fia), s így, míg e tisztségviselők 1510—1530 között hivatalukban maradnak, saját szóhasználatunkban ezt az időszakot a gyulai vár „horvát korszakának” nevezzük.

A várnagyok első és legfontosabb feladata a vár őrzése volt, egyiküknek mindig a várban kellett tartózkodnia. Sem a vámagy, sem az alvámagy szolgálati ideje alatt a várból engedély nélkül nem távozhatott. Jól példázza ezt az az eset, amikor 1529-ben a morva-német őrség tagjai kérik jobb ellátásukat az őrgróftól. Az intézkedik ugyan,

de a zsákmányolástól eltiltja őket, kivéve, ha a gyulai várnagy maga tör ki embereivel az ellenségre, mert egyébként még Gyula városába sem szabad kimenniük a várból. 1529-ben Móré Gáspár alvámagy, mivel most házasodott, az őrgróf engedélyét kéri, hogy évente néhányszor a feleségéhez mehessen és meglátogathassa. Kérését az őrgróf kereken elutasítja, ugyanakkor megköveteli, hogy az egyik vámagy, ha hívja, Budán nála megjelenjen (általában pénzt víve magával), ha pedig ő nem tartózkodik Magyar- országon, akkor az egyik várnagy az országgyűléseken és a megyei közgyűléseken is részt vegyen.

A várnagyok fizetését, jogait és kötelességeit György őrgróf 1520-ban részletesen szabályozta (lásd a mellékletet). Scherer Ferenc, Gyula monográfusa ezen dokumentum és más források alapján szabatosan tárgyalja a tisztségviselők javadalmazását és kötelességeit: a várnagyok fizetése, a tisztséggel járó nagy felelősségre való tekintettel, elég magas volt. Míg például az őrgróf egyik familiárisának évi fizetése 60 forint, ügyészének évi javadalma 50 forint és egy-egy rend téli és nyári ruha volt, addig a gyulai várnagyok saját személyükre és 16 lovas fizetésére kaptak egy évre fejenként 182 forintot, továbbá olajra öt forintot, a konyhára külön 80 forintot és két rend ruhára 14 forintot. A két vámagy összes készpénzbeli javadalmazása tehát kitett 463 forintot. Természetben kaptak összesen 14 hordó bort, vagy egy hordó borért tíz forintot, 175 gyulai köböl búzát és 50 disznót, valamint lovaik eltartására szénát. Természetesen a vár tisztségviselői uraiktól jelentős birtokokat is kaptak. Jó példa erre Gyulai Ispán Gál várnagy és udvarbíró esete, akinek a kezén óriási birtokok halmozódtak fel (lásd ezzel kapcsolatosan Blazovich László tanulmányát).

A várnagyok salláriuma azonban később emelkedő irányzatot mutatott. 1528-ban pl. a következő feltételekben egyeztek meg. A várnagyok kapnak fejenként évi 240 forintot, azonfelül úgy a saját, mint 16 lovasuk és familiárisaik tartására szabad asztalt, a lovak részére megfelelő mennyiségű szénát és zabot. Téli és nyári ruházatra kapnak évi 24 forintot. Övék továbbá az egy forintot meg nem haladó bírság fele, továbbá a bitang jószág, másként bujdosó barom fele. Susalics (Horváth) István alvámagy fizetése 1524-ben évi 25 forint készpénz, továbbá 13 disznó és tíz köböl búza volt. Az utasítás előírta, hogy az udvarbíró a várnagyok és gyalogosok salláriumát negyedévenként fizesse, és élelmezésükből semmit meg ne vonjon. A jegyzőt, aki fizetését régebben az udvarbírótól kapta, ezután az őrgróf fizeti, és neki legyen felesküdve, miként ez Németországban szokásos. Az udvarbiró mindazoktól, kiknek pénzt fizet, vegyen nyugtát, s azokat csatolja a számadáshoz. A várnagyok nyolc-nyolc lovast tartsanak a vár és az uradalom védelmére. Alkalmazzanak továbbá egy molnárt, egy kulcsárt vagy pincemestert, egy szakácsot és egy írnokot, s ezeket fizessék a vár jövedelméből negyedévenként. A földesúri ajándékokat, legyen az bor, tyúk, liba, ökör, borjú vagy akármi más, fordítsák a tisztek asztalára, úgyszintén a halászok által a várba szállított halak fele részét, míg a másik felét, a válogatott halakat, az őrgróf részére a haltartó vízárokba helyezzék.

A vámagy kötelessége volt a vár kapukulcsainak őrzé140