H. Bathó Edit – Gecse Annabella – Horváth László – Kaposvári Gyöngyi szerk.: Tisicum - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok Évkönyve 16. (2007)

Pusztai Zsolt: A túri borostyán

PUSZTAI ZSOLT A TÚRI BOROSTYÁN Mangántartalmú színezőanyag a fazekasságban A XIX. század végétől, de különösen az utóbbi öt-hat évtizedben jól megfigyelhető szinte minden hagyományos mesterség tekintetében az a folyamat és váltás, amikor is az iparos az alapanyagok és a munkaeszközök saját készítéséről átáll a kereskedésekben, boltokban megvásárolható anyagok, eszközök használatára. A túri korsósok száz évvel ezelőtt még számtalan olyan anyagot használtak fel, mely a közvetlen környezetben gyűjthető vagy igen egyszerűen előállítható volt. Kereskedőktől azokat szerezték be, amelyek csak más vidékeken voltak megtalálhatók, illetve amely gyári technikai eljárást igényelt. Ilyen volt a fehér öntőfestéknek való, Gömörből szállított tótföld, a mázak jelentős része, esetleg valamilyen festék- és mázszínező anyag.

2 Szerszámaikat, különböző munkaeszközeiket szinte mindig maguk készítették. A szakmai tudás egyik legfontosabb része éppen az volt, hogy ki tudják választani, össze tudják gyűjteni és fel tudják dolgozni hatékonyan és megbízható minőségben azokat az anyagokat, amelyek a kerámiatárgyak előállításához szükségesek. Ma már szinte hihetetlen, hogy a vasúti töltéskövektől a rézdróton át az állati vagy emberi vizeletig mennyi használható dologra leltek. Dolgozatom témája is egy ilyen természetes és a város környékén ma is kis kutakodással fellelhető anyagról, a borostyánról szól, és annak a kerámiamüvességben való felhasználásáról igyekszik átfogó képet adni. A borostyán színezőanyagként való felhasználásáról mind a néprajzi irodalomban, mind a kerámiaipari szakirodalomban keveset írtak, általában csak említik, hogy Mezőtúron fontos szerepe volt a földfestékek és a mázak színezésében. Duma György volt az, aki az 1950-es években alapos vizsgálat alá vette a témát és az első, részletező cikket írta.

3 Ezt az írást egészítette ki néprajzi gyűjtésekkel és laboratóriumi vizsgálatokkal a nyolcvanas évek közepén.

4 Dolgozatomban ez utóbbi cikk kibővítésére és továbbgondolására vállalkozom. Mezőtúr határában, a folyószabályozás előtt a Körös fő ágát szegélyező területeken akadhatunk rá azokra a mangántartalmú képződményekre, amiket ma is borostyán néven emlegetnek a helybeliek, és amely kerámia festékés mázszínező anyag feldolgozásának és használatának módját még ismeri néhány fazekas. Duma György a Mezőtúrt Szarvassal összekötő műút mellett elterülő Pusztabánrévét és a közeli Túrtő nevű Körös holtág partját említi, mint a borostyán természetes előfordulási helyét.

5 Tapasztalatom szerint is itt a legsűrűbb a borostyángumók elhelyezkedése, azonban több olyan, ma már mezőgazdasági művelés alatt lévő területet ismerek a nevezett területtől több kilométer távolságban, ahol kisebb-nagyobb számban találhatunk borostyánt.

6 Mi is a borostyán?

7 Az ékszerként használt borostyánkőhöz semmi köze ennek az ásványos anyagnak. Nevét az ahhoz való viszonylagos hasonlóságának, barnásszürke színének (a német braunstein = barnakő eltorzított változata) és annak a ténynek köszönheti, hogy ez is a szabad földfelszínen vagy a földben, szétszórva található meg.

8 Anyagát tekintve két nagyon fontos összetevője van: a vas és a mangán.

9 A tudomány gyepvasérc néven foglalja össze ezeket az alföldi réti talajokban létrejövő földes Itt nem részletezzük, csak megemlítjük, hogy ennek a folyamatnak a kereskedelem fejlődésétől az iparágak specializálódásán át a tudomány és a közlekedés fejlődéséig számos érdekes és kutatásra érdemes kapcsolódási pontja van. Ezek mellett olyan prózai okok is közrejátszanak a váltásban, mint az ólmos mázak betiltása vagy a határok átrendezésével megszűnő beszerzési lehetőségek. A XIX. század végétől „tótföld", azaz a tűzálló agyag nagyobb mennyiségben is lekerül az Alföldre, így Mezőtúrra is. Ekkor már nem csak az öntőfesték (engób) készítésérc szolgál, hanem tűzálló főző- és sütőedényeket korongoznak belőle. Mázakat, színezőanyagokat, színtesteket több cég is forgalmazott, ezeket helyi kirendeltségeken lehetett megvenni, vagy a megrendelésre szállították ki. Nagyobb mennyiséget az Ipartestületek tagjai együtt rendelték meg. DUMA György 1959. Duma György a Magyar Iparművészeti Főiskola munkatársa, tanára volt. Mind a népi kerámia, mind az iparművészeti kerámia történeti vizsgálata, mind az anyagvizsgálat terén rendkívül fontos és maradandó munkát végzett. Néprajzi gyűjtései is tudományos értékűek. Munkásságának egy része mindezidáig publikálatlan maradt, csak kéziratokban hozzáférhető, illetve itthon szinte ismeretlen német szaklapokban jelent meg. DUMA György 1986. DUMA György 1965.463. 73