H. Bathó Edit – Gecse Annabella – Horváth László – Kaposvári Gyöngyi szerk.: Tisicum - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok Évkönyve 16. (2007)

Havassy Péter: Új állandó kiállítás a gyulai várban

egyenértékűnek tartott — 300 botütéses büntetés is. Sor kerülhetett azonban, főleg erkölcsi vétségek esetén a bün elkövetőjének a településről való kikorbácsolására, kiveretésére is. A verésnek nemcsak módozatai, hanem eszközei is igen változatosak voltak. A vesszőzés esetén a derékig levetkőztetett elítéltet a hóhér váltott vesszőkkel sújtotta. Debrecenben, 1656-ban egy mezítelen nőt tövissel vert meg a hóhér. Használatban volt az ostor, a kancsuka, a furatos (egy vagy több helyen átfúrt) lapát, a bot, a fenyítőlapát stb. is. A XVIII. században terjedt el a deres (négylábú, favagy fémszerkezettel ellátott pad), mely már biztosította a verésre ítélt személy megfelelő rögzítését is. A börtöncella berendezésének tárgyait a Corvin János Múzeum, az Erkel Ferenc Múzeum és a Magyar Nemzeti Múzeum kölcsönözte. Kiemelkedő tárgyunk a gyulai deres a XIX. század elejéről Börtön (megszégyenítés, hóhér) A megszégyenítés módjai A megszégyenítés, megbecstelenítés célja a kisebb vétségek megtorlása, szégyenbélyeg sütésével a bűnösök megjelölése, de alapvetően a bűnöktől való elrettentés volt. A végrehajtás egyik legkorábbi eszköze a kaloda, mely már Szent László törvényeiben is előfordul: „aki meg nem szenteli a vasárnapokat és ünnepnapokat meg nem tartja ... 12 napon át vezekeljen kenyéren és vízen kalodába zárva". A kaloda eredeti magyar neve lábkaró volt, mely arra utalt, hogy kezdetben a bűnös lábát két karó közé tették, s azután gúzzsal vagy kötéllel erősen összekötötték. A kalodának számos változata volt, így a gallér vagy hegedű alakú nyak- és kézkaloda (nyakló, hegedű, brúgó stb.), ennek megduplázott változata a páros- vagy köpködőkaloda (a perlekedő asszonyok számára), álló nyaklókaloda, láb- vagy ülőkaloda és összevont kéz- és lábkaloda. A pellengérhez állított vagy a helységben körbehurcolt vétkest különböző megszégyenítő eszközökkel is felruházták, így szégyenálarccal, szégyentáblával, szalmakoszorúval stb. Előfordult, hogy az elítéltet a piacon felállított gerendára, fából készült szamárra ültették. Az erkölcstelen személynek sokszor a haját vagy szakállát is lenyírták. A kor puritán öltözködési szokása ellen vétők nyakába gyakran csengettyügallért tettek, s így kellett végigvonulniuk a városon. A leányanyákat több ízben úgy toloncolták ki a helységből, hogy nyakukba pacalt akasztottak. A pellengérre (szégyenfára, szégyenoszlopra) állítást, illetve a hozzá való kikötést, mint az enyhébb vétségek elkövetőivel szembeni megszégyenítő büntetést a XIX. század közepéig alkalmazták. Általában a piactéren vagy a községháza udvarán állították fel, így nagy szerep jutott a nyilvánosságnak, a gúnyolódásnak, s ezek hatására az elrettentésnek. A pellengérre állítást súlyosbította a szégyenkőnek vagy a tolvajok esetében a lopott tárgynak az elítélt nyakába való akasztása. A pellengér egyik változata a szé1. kép. Részlet a várbörtön megszégyenítő eszközöket bemutató helyiségéről gyenketrec volt. Előfordult, hogy a vétkest valamelyik középület — általában malom, templom — ajtaja mellé bevert nyak vashoz láncolták (1. kép). Az ítéletvégrehajtó A feudalizmus korai szakaszában sok esetben maga a panaszos fél, a közösség ellen elkövetett bűncselekmény esetében pedig a közösség által megbízott személy — a városi tanács legfiatalabb tagja, önként jelentkező polgár stb. — hajtotta végre a kivégzést. A virágzó feudalizmus korában az ítéletvégrehajtó személy állandósult, s kialakult a gyakran apáról-fiúra szálló hóhérmesterség. Bár a hóhér az őt alkalmazó testülettől fizetést, ruházatot, gyakran házat is kapott, azonban személye — ritka kivételektől eltekintve — megvetés tárgya lett. Mindenki kerülte a társaságát, városokban polgárjogot nem szerezhetett, a templomban családjával együtt külön helyre ültették, gyerekeit becstelennek tartották stb. E széles körben megvetett ember azonban sok esetben javas emberként, gyógyítóként, csontkovácsként tűnik elénk, s személyéhez, illetve eszközeihez számos néphiedelem és ballada is kapcsolódik. A hóhér és segédei erkölcsrendészeti és köztisztasági feladatokat is elláttak. A helyiség kiemelendő tárgyai: szégyenoszlop, lánccal és szégyenkővel, boszorkánypellengér nyakvassal, kalodatípusok, csengettyűgallér, pellengérpad, szégyenálarc és szégyentábla. Éléstár Mivel a kiállítás következő egységében, a sütőházban egy működőképes kemence található, ezért indokolt volt, hogy az éléstárat ez elé helyezzük. Az alább ismertetett várleltár-részlet alapján a gabonanemüek, a különböző élelmiszerek bemutatására is sort kerítettünk. Több oklevelünk szól az udvarbíró sóvásárlásairól a húsok és halak tartósítása céljából, ezért erdélyi sókockákat is kiállítottunk. A várban tárolt élelmiszerek és konyhai eszközök 1528-ban: „208 oldal szalonna, 1 db régi edény túróval, 33 db 306