H. Bathó Edit – Gecse Annabella – Horváth László – Kaposvári Gyöngyi szerk.: Tisicum - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok Évkönyve 16. (2007)

Örsi Zsolt: A karcagi múzeum és a nagykun öntudat

falu képét mutatta, amelyet mind a karcagiak, mind a jászberényiek lenéztek. Hiába hivatkoztak régi közigazgatási múltjukra, ez Tisza Kálmánnál nem nyomott semmit a latban. Nem sokkal később még a törvényszékeket is áthelyezték Szolnokra. A lakosságot így többfajta sérelem is érte, ezért érthető, hogy a múltba fordultak, igyekeztek a kornak megfelelően, mindenhol hangsúlyozni, tudatni a közvéleménnyel a régi közigazgatási gyakorlatot. A nagykunoknak volt egy javaslata 1874-ben, amelyben arra kérték a belügyminisztert, hogy önálló kun megyét hozhassanak létre Karcag központtal. Területileg azonban nemcsak magát a Nagykunságot tartalmazta volna az új megye, hanem Heves és Külső-Szolnok megye néhány települését is ide csatolták volna az elképzelések szerint. Az önállóságra való törekvés azonban nem hozta meg gyümölcsét, így a Nagykunságot betagozták a megyerendszerbe. Ekkor a közelmúlt megváltakozásának élménye háttérbe szorul. A megalakult Jász-Nagykun-Szolnok vármegye képviselő testületében a két, régóta összetartozó jász és kun atyafiak összefogásával szemben a Szolnok környékiek sokáig nem bírtak. A közös múlt a politikában is megmutatkozott. Az öntudat a politikát is áthatotta tehát. Karcagon csak a függetlenségi párt képviselőjelöltjei jutottak mandátumhoz, még az ország legnépszerűbb íróját, Jókai Mórt is megbuktatták, mert szabadelvű jelöltként indult. A kun történeti és kulturális tudat kora Mivel a 19. század végére a kunokat megfosztották mind területi, mind közigazgatási autonómiájuktól és kiváltságaiktól, egyedül a történeti és kulturális különállásuk fogalmazódhatott meg. Ez tükröződött a jászkun öntudatban. A háttérbe szorítottság keserű érzése, és a tudat, hogy az elvesztett közigazgatási önállóságot vissza nem szerezhetik, majd a kommunisták diktatúrája, háttérbe szorították a jászkun öntudatot. Ez csak a többpárti választás időszakában módosult. Ekkor a sok évtizedes elfojtottság után újult erővel tört elő egy új jászkun öntudat, amely a közös múlt, a közös megváltakozás élményére épült. Ismét választottak kunkapitányt, a régi címereket, zászlókat megújították. Kun és jász viseleteket élesztettek fel. Kun emlékhelyet emeltek a Nagy Hegyesbori halmon, ahol az immár hét településsé növekedett Nagykunság mindegyike képviselve van egy kőszobor által, úgy, hogy arccal a városok felé fordulnak kezükben címerrel. Györfi Sándor szobrászművész életnagyságú bronzszobrokban ábrázolta Kötöny kán és IV. Béla találkozását a Radnai hágón. A városi rendezvények elmaradhatatlanok Jászkun huszárok felvonulása nélkül. A redemptio 250 éves évfordulóját hatalmas ünnepségsorozattal köszöntötték. Minden településen többnapos ünnepségsorozatot rendeztek kiállításokkal, konferenciákkal, zenés műsorokkal, kirakodóvásárok16 GYÖRFFY István 1906. kai. Ezzel létrehozva és felélesztve a redemptus tudatot, amely egy új színfoltja lehet a kultúránknak. És, hogy mi köze mindehhez a múzeumnak? Mint láthattuk, az öntudat a múltra és a nagykun hagyományokra épül, amely bár állandónak látszik, de koronként változik. Hogyan is írta Györffy István 1906-ban megjelent cikkében? Miért kell Nagykun múzeumot alakítani? Ezt írja Györffy még egyetemistaként a Nagykunsági Hírlapban: „Miféle népek voltunk? Milyen nyelven beszéltünk? Honnan jöttünk? Ki vezetett ide bennünket? Mikor ültük meg ezt az Isten áldotta földet? Mivel foglalkoztunk? Mi látható eredménye van több százados ittlétünknek? Mindezen kérdésünkre alig tudunk valami feleletet adni. Hiába: az emberi emlékezet gyarló, amit apánktól hallottunk, csak kis részben adjuk tovább fiainknak " „Szép és dicső múltunk van, ezt bizonyosan tudjuk. Bizonyára megszolgáltuk a Magyarnak, hogy hazát adott nekünk hazátlanul bolyongóknak!" Ennyit tudnánk mondani annak, aki múltunkat tudakolná. Csakugyan, ha egy ember-emlékezeten túl múltunkba pillantunk, gyér történelmi emlékeink világánál csak keveset látunk. Ezentúl a derengő fényt lassan-lassan sűrű sötétség váltja fel, melybe alig hint egy kevés és kétes értékű fényt a monda csalóka világa. De hát csak a rege csalóka szava tudna nekünk valamit múltunkról? Hisz ez kevés, úgyszólván semmi! Nem volna más eszköz is? Hisz a történelem mesterének ajkán megszólal minden emlék, ami a régi korból fönnmaradt. Hát nekünk nincsenek ilyen emlékeink? Elő kellene keresni! Meg kellene szólaltatni! Milyen csodálatos dolgokat tudnának azok beszélni a régi időkből, mikor még szabadon száguldozta be a kun a végtelennek látszó síkságot! Ha lelegelte a jószág a mezőt, felszedte a sátorfát és más helyen kerestek szállást. Isten tudja, meddig elbódorogtak volna, ha nem kötötte volna őket semmi a helyhez, csak egy sírhalom! (...) Bár későn, de — nem elkésve, úgyszólván a tizenkettedik órában mondom: gyűjtsük össze a néprajzi tárgyakat! Utódaink hiába küszködnek majd 50 év múlva, nem találnak semmit! Minket fognak könnyelműséggel vádolni! A Kiskunság székhelyén, Félegyházán, virágzó Kiskun Múzeum van, úgyszintén a Jászságnak Jászberényben, egykori székvárosunkban. Csak a Nagykunságnak nincs még „Nagykun Múzeum "-a Karcagon. Vagy arra várunk, hogy majd egy másik nagykun város üsse nyélbe a dolgot?""> íme a válasz. Össze kell gyűjtenünk a múlt örökségét, és be kell mutatnunk, közkinccsé kell tennünk őseink kultúráját. Ez pontosan a múzeum feladata: gyűjtés, megőrzés, közlés. A kiállítás a Kunok évszázadai címet viseli. Belépéskor a legelső teremben az ősi kunokkal, a kipcsakokkal ismerkedhetünk meg. Itt mutatjuk be a kunok néppé válását, vándorlását, megtelepedésük állomásait a Sárga folyó nagy kanyarulatától a Nagy Magyar Alföldig. A szobor az úgynevezett „kamennaja baba" a Dél-Orosz síkságon 152