H. Bathó Edit – Horváth László – Kaposvári Gyöngyi – Tárnoki Judit – Vadász István szerk.: Tisicum - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok Évkönyve 15. (2006)
FÜVESSY ANIKÓ: EGY KEVÉSBÉ ISMERT BÚTORFESTŐ STÍLUSRÓL
Tiszafüred környékén az asztalosok létszáma a 19. század második felétől emelkedett, változatos igényeket elégítettek ki; virágozott és festett bútor mellett furnérlemezzel borított munkák is kikerültek kezük alól, s többen épületasztalosi munkákkal is foglalkoztak. Következtetések A kétféle forrást átnézve szembetűnik, hogy Tiszafüreden egy kunhegyesi inas kivételével a Nagykunságból tanulókat nem fogadtak. Karcag és Kunmadaras már az 1810-es évek végén vegyes céhbe fogta össze más kismesterségekkel együtt az asztalosokat. 1852-ben Kunhegyesen 15, Kunmadarason 7 asztalos dolgozott, 1879-ben létszámuk Kunhegyesen 18, Karcagon és Kunmadarason egyaránt 7 fő volt. 54 Karcagról, Kunmadarasról számos, ebbe a stílusba sorolható, datálásuk alapján három évtizedet átívelő festett asztalosmunkák kerültek elő. Feltételezhető, hogy a Nagykunságban vagy közvetlen vásári vonzáskörzetében ebben a stílusban dolgozó két-három asztalosműhely működhetett. Az alapstílus fő jellemzője, a körmezővel keretezett álló virágcsokor a régióban több variációban is jelen van. Ezek a variánsok a bizonyíthatóan Tiszafüredhez köthető típustól néhány esetben viszonylag jelentősen eltérnek, melyet helyi fejleménnyel magyarázhatunk. Néhány darabon a körmezőbe foglalt virágbokor egyszerűbb szerkezetű és kivitelezésű, kissé igénytelen kinyílt virágtányérokból áll, mely talán kevésbé gyakorlott vidéki mester műhelyéhez köthető. Mások — a piros alapon flóderezett bútorok esetében — igen aprólékos térkitöltő elemekkel dúsították mind a fő-, mind a mellékmotívumokat, s erős rokonságuk a tiszafüredi stílussal olyan egyértelmű, hogy tiszafüredi készítménynek kell tekintenünk. ADATOK... 1980., 1989. Adatok Szolnok megye történetéből I-IL. Szolnok DÖMÖTÖR Sándor 1961 Abádszalók földje, népe, kultúrája. Szerk.: Kaposvári Gyula. A Damjanich János Múzeum Közleményei V— VII. Szolnok. FÜVESSY Lajos 1891 Emléktöredék 1848—1849-ből. In: Tiszafüred és Vidéke, 1891. szeptember 9. KARDOS László 1997 Tiszaigar. Egy tiszántúli falu életrajza, 1744—1944. Budapest K. CSILLÉRY Klára 1952 Vázlatok a tiszaigari lakáskultúrából. Ethnographia LXIII. 83—11. 1996 A tiszafüredi festett bútor történetéhez. In: Múzeumi Levelek 75. II. 369—376. 54 Adatok ... 1980. I. 410—411 p., 537—538 p., 556—557 p. A stílus meghonosítója a datált vagy pontosabban adatolható bútorok ismeretében leginkább Kruspyr József, majd műhely köre, tanítványai lehettek. Az alapstílus ornamentikája, szerkezeti felépítése a több mint 40 év alatt csak annyiban változott, hogy a szegfus kiegészítő motívumos darabok az 1860-as évek elejétől az emlékanyagból eltűntek. Ezzel nagyjából egyszerre az alapfestés a divatos márványozott felületre váltott, de mindvégig megőrizte a tulipánnal kombinált változat alapvonásait. Erősebb vagy gyengébb hatásával a régió más műhelyeinél, a Nagykunság északi részén is számolhatunk. Az emlékanyagban Poroszló kivételével a Tisza mai Heves megyei szakaszából gyűjteményeinkben témánkba illő tárgyakat nem találunk. Poroszlóra a füredi festett bútor kereskedelmi vagy házassági kapcsolatok révén egyaránt könnyen átkerülhetett. Hiánya azért is feltűnő, mert tiszafüredi mestereknél poroszlói, tiszánanai, sarudi tanulók is megfordultak. A tárgyi anyag — a gyűjtés esetlegességét fenntartva — azt látszik bizonyítani, hogy ez a stílus a református vallású települések lakóinak ízlésével egyezett. A kisebb regionális asztalosműhelyek az új stílusú népművészet konjunkturális szakaszában, a XIX. század harmadik negyedében a fazekasokhoz hasonlóan jól ismerték vásárlóközönségük ízlését. Boldogulásuknak ez alapfeltétele volt, így vélhetően egymással párhuzamosan változatos igényeket is kielégítettek. Azonos időszakból körmező nélküli eltérő stílusra is több, magasabb művészi kvalitású példát is találunk. Úgy véljük, ez a körmezős megoldás a régi stílusú népművészet szerkesztett díszítményeinek továbbélő népszerűségére utal, mely Tiszafüred környékének és a Nagykunságnak hagyománytiszteletéből, a kisnemesi és redemptus értékrendből fakadhat. Párhuzamait a fazekasság szerkesztett díszítményeiben és a faragóstílusban is megtaláljuk. Mindezek egy nagyobb régió egységesebb, mértéktartóbb és tradicionálisabb szemléletére is utalnak, mely építkezésében, viseletében is nyomon érhető. OROSZ Ernő 1906 Heves- és a volt Külső-Szolnok egyesült vármegyék nemesi családai. Egerben PALUGYAY Imre 1854 Kun Kerületek s Külső Szolnok vármegye leírása. Pest SOÓS Adorján. 1925 A karcagi céhek és az ipartestület története. Kisújszállás TÓTH Dezső 1942 A füredi református egyházközség története. Különlenyomat Tóth Dezső: A Hevesnagykunsági Református Egyházmegye múltja c. munkájából. Debrecen. VARGA Gyula 1990 Adatok a debreceni asztalos céh és a népi bútor történetéhez. In: A debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1988. Debrecen. 93—160. 233
