H. Bathó Edit – Horváth László – Kaposvári Gyöngyi – Tárnoki Judit – Vadász István szerk.: Tisicum - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok Évkönyve 15. (2006)
SZABÓ ISTVÁN: AMI SZOLNOKOT ORSZÁGOSAN IS ISMERTTÉ TETTE
rök tátongtak, az állomás épületének felét rommá bombázták, a vasúti híd környékét bombatölcsérek százai vették körül. „Szolnok az ország legnagyobb háborús pusztítást elszenvedett vidéki városainak egyike volt: a németek kivonulása után 7.000 lakóházából 1.000 romba dőlt, mintegy 1.500 megrongálódott. A hidak használhatatlanok voltak, iskolákat és egyéb közintézményeket ért aknatalálat, a városi elektromos hálózat súlyosan károsodott" ? A 1944 januárjában a 44.000 főnyi népességből a harcok befejezésekor a városban mindössze három-négyezren maradtak. A lakosok közül sokan már a június 2-i első nagy légitámadás után vidékre költöztek, s divatba jöttek a kerékpárok, hogy légi veszély esetén minél gyorsabban elhagyhassák a veszélyeztetett várost. A front közeledtével a hivatalok is elmenekültek. Velük együtt távozott az alkalmazottak többsége, s az összlakossághoz képest igen jelentős volt az elhurcolt zsidóság lélekszáma is: Kövesi Artúr, a Szolnoki Zsidó Hitközség elnöke Varga Béla idézett könyvének bevezetőjében „...2.100 szorgalmas, törekvő és tehetséges zsidó polgár"-ib\ emlékezik. 35 1944 decemberéig a harcok miatt elmenekült lakosságnak csak töredéke tért vissza, a népesség száma ekkor mintegy 14—15.000 főre tehető. 36 A háborút közvetlenül követő években ezeknek a mindenki által ismert és megélt, ország-világ előtt köztudott tényeknek a bemutatását és felemlegetését nem kívánta senki. Szülők és nagyszülők sajátként élték meg mindezt. Számukra a tények sajnálatosan valósak, ismertek voltak. Az utánuk jövők azonban csak mostanában kezdik e sötét időszakot tényszerűen látni. Most, amikor mindez már történelemmé vált. Korábban ugyanis a tényekkel élményszerűen már nem ismerős nemzedék jelentkezésekor az adatok nem is válhattak ismertekké. A friss hatalmak — különösen a fordulat éve után — ugyanis egyik rendszeresen alkalmazott elve volt, hogy az előző rendszerben kompromittálódottakat — ha azok vétkei nem voltak mindenki által ismertek — folyamatosan tudatosítva bennük korábbi botlásaik miatti kiszolgáltatottságukat, azokat a maguk embereivé szervezték, rendszerük leghűségesebb — mert legelvtelenebb — kiszolgálóivá nevelték. Akik aztán — különféle pozíciókba kerülve — hogy bűnös múltjukra vonatkozó minden bizonyítékot eltüntessenek — sokban hozzájárultak ahhoz, hogy lehetetlenné vált a közelmúltra vonatkozó hitelesítő adatok feltárása. Ha valaki foglalkozott, foglalkozhatott is az úgynevezett „kényes időszak"-kal, csak megbízható személy lehetett. Csakis olyan, akit ellenőrzésük körébe vonhattak. Nemcsak publikáció szempontjából, hanem a rendelkezésre bocsájtott „kutatásra" elébük tett iratok, dokumentumok, adatsorok használatakor is. Csak néhány példát említünk: a) 1945 előtt a munkásmozgalomban dokumentumokkal is igazolt résztvevőkkel csak akkor lehetett hivatalosan foglalkozni, ha azok szerepeltek a pártarchívumok által összeállított névsorban; b) a tsz szervezésére, a kényszerrel történt szövetkeze34 Uo. 35 VARGA Béla 1994. 6. 36 SZABÓ István—SZABÓ László: Szolnok. In: Adatok Szolnok 284 10. kép. Patay Mihály: A művésztelep (1947) tesítésre vonatkozó adatokat a szakkutatók is — ha nem volt hivatalos felkérésük és igazolásuk arra vonatkozóan, hogy a témát „lojálisán" kezelik — periferikusan archiválódott, másod-harmadrendü iratokból (újsághír-adatok időrendi egybevetéséből levont következtetések, magánkézben megmaradt beszolgáltatási könyvek, értesítések, nyugták, bírósági végzések másolatai) lehetett csak közelítő képet kialakítani; c) az egyházakkal kapcsolatos problémakör szinte tilalmazva volt. Fontos témakörök, alapvető forrástípusok maradtak így ki a kutatásból, melyeknek hiányát mindmáig sínyli történetírásunk. E tabu témák közé tartozott az utóbbi két-három évtizedig a magyarországi zsidóság XX. századi, különösképpen pedig a harmincas évektől számítható történetének feltárása, bemutatása. Szolnok megyében még az 1980-as kiadású „Adatok Szolnok megye történetéhez" című munkából is kizárta a szerkesztőbizottság a megyei zsidóságra vonatkozó adatsort. E témakörnek még ebben az időszakban is csak engedélyezett vonatkozásait, elsősorban a deportálással, a zsidóság ellen hozott országos érvényű korlátozó rendelkezések helyi megvalósulásával, a szenvedések dokumentumainak bemutatásával foglalkozott néhány, a témakör tanulmányozására „jogosítvány"-nyal rendelkező kutató. A nyolcvanas évek második felétől a zsidóság történetének kutatási feltételei alapvetően megváltoztak. Nemcsak nagyobb témaköröket bemutató, országos érvényű adatfeldemegye történetéből. II. kötet (szerk.: BOTKA János dr.), Szolnok, 1989.250.
