H. Bathó Edit – Horváth László – Kaposvári Gyöngyi – Tárnoki Judit – Vadász István szerk.: Tisicum - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok Évkönyve 15. (2006)
BOTKA JÁNOS: A MAGYAR BANDERIÁLIS HADSZERVEZET 1715-IG
akiknek nincs 10 jobbágyuk, álljanak össze. 1552: J 1. főpapok, bárók, nemesek: i a) 10 jobbágy után 1—1 fegyveres lovast b) 20 jobbágy után a jobbágyok költségére 1 —1 gyalogost. 1. főpapok, bárók, mágnások, nemesek 20 ház után 1—1 lovast főpapok, bárók stb., ha a király vagy testvérei nem kelnek fel, 3 kapu után 1—1 g yalo gost. szegényebb nemesek hárman 1 gyalogos, v a g y öt en 1 lo vast. a nádortól ... a birtoktalan nemesig mindenki, „a lehető legnagyobb készülettel" legyen. 1662 a szabad városok a nádor szabályozása szerint tartoznak szolgálni. bármely méltóságú és állapotú országlakó minden 20 ház (zsellér is) után 1 lovast, bármely méltóságú és állapotú országlakó minden meghódolt (török alatti) 40 ház után 1 lovast és 1 gyalogost. a jobbágyok minden meg nem hódolt 20 ház (zsellér is) után saját költségükön 1 gyalogost. a szegényebb plébánosok tizedmagukkal 1 lovast adnak. gazdagabb lelkészek 200 forint évi jövedelem után 1—1 lovast. • 6. szabad városok 20 polgárház után 1—1 jól felszerelt gyalogost. 7. mezővárosok, kiváltságolt falvak minden ház(!) után 1 gyalogost. 8. a királytól kiváltságolt hajdú városok a szokott módon keljenek fel. a Sárfenék — királynői birtok 20 házanként 1 —1 g yalogost ad. 10. szabad és bányavárosok birtokaik után: 20 házanként 1 lov ast és 1 g yalog ost. 1681: 11. birtokok, zálogbirtokok után a polgárok és idegenek 20 házanként 1 —1 lov ast. 12. bányabirtokosok 200 forint évenkénti jövedelem után 1—1 lovast állítanak ki. 1. az 1662. évi tételek ismétlődnek meg teljes egészében azzal a kiegészítéssel, hogy idegen kereskedők is taxáltassanak meg a hon javára, s ho gy 2. „a kunok és a jászok is, s más kincstári szabadosok, 20 ház után 1—1 gyalogost állítsanak és tartsanak a táborban." Szükséges megemlíteni, hogy a Királyi Magyarország hadszervezetét belső karhatalomként — a XVII. század első harmadától egyre növekvő jelentőséggel — a városok, vármegyék és parasztvármegyék rendészeti-önvédelmi jellegű kisebb-nagyobb csapatai és olykor a várak katonái egészítették ki. 59 Miközben — miként láthattuk is — a hadszervezet többféle eleme viszonylag jól körülhatárolható maradt, az egész rendszer mindinkább kettős jellegűvé formálódott: az összetevő elemek — az államhatalom két pólusának megfelelően — a magyar rendi intézmények és a Habsburg központi kormányzat köré csoportosultak. A hadszervezet a valóságban egyébként igen bonyolultan, olykor anarchisztikus jegyeket is magán hordozva volt képes csak működni. A folytatódó Habsburg centralizáció következtében az 1650-es évektől a haderő magvát alkotó várőrségek jelentős része — mint már említettük — idegen katonákkal, idegen tisztekkel töltődött fel. Mindez az állandó hadsereg kialakításának irányában hatott. Érsekújvár, Győr, Komárom őrsége ekkor — a magyarokénál magasabb zsolddal — kb. 2100 főt tett ki. Kiélezett harc folyt a várkerületi főkapitánysági tisztségekért. A magyar rendek szívósan védekeztek. A királyi végvárak felett azonban ekkorra a rendi állam már csak részben rendelkezett. Jelentős erőt, mintegy 7—8 ezer fegyverest biztosítottak számára viszont a hajdú városok, és további hasonló katonai létszámot a hódoltsági sáv mentén a különböző katonaszabadsággal élő helységek. Hatóképességben a rendi államhatalmi tisztségek fegyveres kíséretei, a főurak időnként felfogadott csapatai, valamint a partikuláris és generális insurrectiok — számos rendelkezés ellenére — már nehezen meghatározható erőt jelentettek. Tényleges szerepük megítélése véleményünk szerint — még további kutatásra vár. Csak példaként említjük azonban, hogy 1594-ben a nemesi felkelés 20 ezer embert állított fegyverbe. 60 Az 1650 -es és az 1680-as évek közötti időszak a császári katonaság látványos megerősödését hozta. Megháromszorozódott létszáma ellenére — mely komoly lépés volt az állandó, a rendszeres fizetést, ellátást, egységes szabályzatot és felszerelést biztosító hadsereg kialakítása felé —, ezután is együtt élt a rendi alakulatokkal, mert a magyar hagyományok és sajátosságok ezt követelték meg. 61 Az egymásmellettiségtől eltekintve a haderő minden alkalmazott része — köztudottan — jelentős költséget és áldozatot kívánt. Leginkább mégis a várőrségek fenntartása, a véghelyek állapotának biztonsága jelentette a legsúlyosabb teherételt. Ennek döntő hányadát a magyar jobbágyságtól várták el, nem kímélve a hódoltságiakat sem. A rendiség és a központi hatalom dualisztikus együttélése az adózással kapcsolatban is szembetűnő. Míg Ausztriában, Csehországban és Lengyelországban a rendek is fizették az adókat, a Magyar Királyságban a nemesség megőrizte adómentességét (két-három önkéntes alkalomtól eltekintve). Mint már utaltunk rá, a német birodalmi gyűlés is szavazott meg időnként ún. töröksegélyt (Türkenhilfe) a magyar végvárak számára. Például 154759 PACHZS. P. II. 1985. 1316.; — vö. MOLNÁRA. 1992. 94—95. 60 Vö.: PACH ZS. P. I. 1985. 658. 61 PACH ZS. P. II. 1985. 1240—1241., 1317—1318. 116
