H. Bathó Edit – Horváth László – Kaposvári Gyöngyi – Tárnoki Judit – Vadász István szerk.: Tisicum - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok Évkönyve 15. (2006)
BOTKA JÁNOS: A MAGYAR BANDERIÁLIS HADSZERVEZET 1715-IG
tői 5 éven keresztül évi 100 ezer forintot. De a német körzetek többsége sokszor jelentős hátralékban maradt, miként 1583-ban is. 62 A kamarahasznán (20 dénár) felüli rendkívüli adók, az ún. segélyek változását — melyeket az országgyűlések mindig a várak védelmére és a katonaság ellátására hivatkozással ítélték meg — az alábbi néhány év adataival mutatjuk be: 63 Ev 1545: Fiz etett se gély telkenké nt 1 forint 1546 : a) telken ként 1 forint 1552 1555 1575 1577 1578 1593: 1596: 1597: 1608 1635 1636 1647 1647: b) telkenként 20 dénár a nemesek részéről 1547; I a) tel kenk ént 1 forint b) telkenként 20 dénár a nemesek részéről te lkenként 3 forint telkenként 2 forint telkenként 2 forint tel kenként 2 forint a zsidókat és az anabaptistákat kétszeres adófizeté sre kötele zték telkenként 3 forint a) telke nkén t 9 forint b) telkenként 6 forintot a nemesek saját pénzükből a.) t elkenk é nt 12 forint a) telkenként 8 forintot a nemesek saját pénzükből a.) házanként (zsellér is) 2 forint __ b) házanként (zsellér is) 0,5 forintot ad a n eme ssé g , de lovas katonákra (!) ka punként (=4 j obbágy) 4 fori ntot kapunként ( =4 jobb ágy) 5 forintot kapunként (=4 j obbágy) 5 forintot a) kapunként a job bágyok 5—5 fo rintot b) kapunként a földesurak 5—5 forintot saját pénzükből c.) a töröknek meghódoltak a felét fizetik d) „a porta nélkülieket (a jászokat és kunokgt) a.vármegyék adóztassák meg." „A kereskedést űző országlakosok (mentességre tekintet nélkül) a harmincadon felül a félharmincadot (jászok-kunok is) fizessé k a köv etkező ors zággyűlé sig. " Az adóztatás összetettségét az általános török-magyar pénzéhség átfedései csak tovább bonyolították. A török a váraitól távol eső magyar falvakat is törekedett adóztatni, időnkénti betörésekkel kényszerítve ki akaratát. Viszonylag nem túl nagy eredménnyel. A hódoltság magyarságát azonban a magyar állam, a katolikus egyház s leggyakrabban saját földesura már sikeresebben adóztatta meg. Elmondható, hogy szinte a török kor teljes másfél évszázadában. Ezeket az adókat kezdetben — a véghelyek elestéig — Szigetvár, Eger és Gyula katonái szedték be. A XVII. századi békeszerződésekben a törökök elismerték a magyar adóztatási igények jogosságát. így határozottabban érvényesülhetett a kettős megterhelés. Az 1670-es évekig a török területeken a magyar állami adóztatás országosan is elmaradt a magyar földesúri követelések és behajtások mögött, annak ellenére, hogy az országgyűlések a megszavazott hadiadó felét a hódoltsági területekre is mindig kivetették. Annak azonban csak töredéke folyt be, de ez is eredménynek számított. Tovább növelve a terheket, 1635-ben néhány évre megjelent az ún. félharmincad, a hadiadó új formája. Bár a XVII. század magyar adószedését már nem a végvári katonaság végezte, a véghelyek szerepe mégis megmutatkozott, sőt fokozódott, hiszen mintegy nyomatékot adott a magyar adóbehajtók követeléseinek. A magánföldesurak és a vármegyei hatóságok ezek védő szárnyai alatt egyre eredményesebben adóztattok a hódoltsági falvakban. A század közepére a nemesi vármegye megnyirbálta még a népi önvédelmi szervezetek, a parasztvármegyék önállóságát is, részletes szabályzatokkal látva el őket, miközben a védekező parasztok és a garázdálkodó katonák viszályában csak magát és a magyar várkapitányokat ismerte el döntőbírónak, pedig a sarcoló egységek még túl is tettek azon, amit a kegyetlen kor kívánt tőlük. A két hatalom között a XVII. századra kialakult erőegyensúly egészen a felszabadító háborúkig fennállott, mindjobban felszínre hozta azonban a magyar fél lappangó térnyerését. 64 A török hatóságok és földesurak sokféle címen történő harácsolása és követelése ellenére a magyar országgyűlési végzések az adókon kívül még várépítési robotra, fuvarra, gabonasegélyre is kötelezték a hódoltság népét, de a megvalósítás nehézsége miatt ezeket gyakran pénz formájában hajtották be, vagy próbálták behajtani. Magától értetődően a Királyi Magyarország lakói az előbbieknél is jóval több ingyenmunkát, fuvarozást, élelmezést teljesítettek a végvárak és a katonaság fenntartásához. Többnyire nem voltak kivételek a királyi fekvő jószágok sem. Mindez a század utolsó harmadában csak fokozódott. 65 A szolgálat és a szolgáltatás ezen formák is jelentősen hozzájárultak a török terjeszkedés lefékezéséhez, majd visszaszorításához. 62 Uo. I. 1985. 429—430. 63 MTT. 1545. decr. (IX.) 40. c; 1546. decr. (X.) 5. c; 1552. decr. (XIV.) 4. c; 1555. decr. (XVII.) 3. c; 1575. decr. (VII.) 1. c; 1578. decr. (I.) 2. c; 1593. decr. (V.) 3. c; 1601. decr. (XII.) 2. c; 1608. decr. (I.) 14. c; 1635. decr. (IV.) 1. és 8. c; — 1598—1604. évi adatok: PACH ZS. P. I. 1985. 690—691.; — 1647. decr. (II.) 25—27., 29. c. 64 PACH ZS. P. II. 1985. 1035—1040. — (A félharmincadot 1635-ben és 1638-ban 2—2 évre vetették ki: 1635. decr. (IV.) 1. c; 1638. decr. (I.) 6. c.) 65 MTT. 1553. decr. (XV.) 5. c .; 1618. decr. (IV.) 50. c; 1635. decr. (IV.) 2.c. — PACH ZS. P. II. 1985. 1036.; — BÁN P. 1980. 293—294. 117
