H. Bathó Edit – Horváth László – Kaposvári Gyöngyi – Tárnoki Judit – Vadász István szerk.: Tisicum - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok Évkönyve 15. (2006)

BOTKA JÁNOS: A MAGYAR BANDERIÁLIS HADSZERVEZET 1715-IG

ül. növelését tekintette feladatának. Ebben döntő lépést a jelentett az 1467-ben végrehajtott kincstári reform. (Ajá- k szokat és a kunokat is érintette.) Ennek lényege az volt, k hogy a két fontos, de részint mentesítések, részint kisajá- j< títások miatt jelentéktelenné zsugorodott jövedelemfor- jí rást: a kamarahasznát és a harmincadot próbálta ismét h megnyitni oly módon, hogy nevüket megváltoztatta 1 (kincstári adó, koronavám), s egyúttal hatálytalanította a v korábban szerzett kiváltságokat. A régi mentességek meg- u semmisítésével megkísérelte elvileg áttörni a nemesség n egy részének kiváltságát, a kamarahaszna háztartásonkénti 1< (20 dénár) beszedésével pedig jelentős zsellérréteggel nö- n vélte az adófizetők körét. A hetvenes évektől a rendkívüli ti adó (egy forint) rendszeressé tételével jóval kedvezőbbé h vált a kincstár helyzete. A korszak végén már a rendek sem tiltakoztak, pl. 1478-ban már nem egy évre, hanem egy- p szerre öt évre szavazták meg a király által kívánt segélyt.

33 1 Mátyás uralkodásának második szakaszára olyan híva- A tali apparátust alakított ki, amely képes volt az állam- t; ügyeket minden fontosabb területen a királyi akarat és a n központosítás követelményeinek megfelelően, a báróktól v függetlenül irányítani (kancelláriák megváltozott szerepe, z a felsőbíróság kiépítése, a kincstartóság hivatallá szerve- k zése). Ezzel lényegében a rendi államot szilárdította meg a ti bárói befolyással szemben. A cél érdekében felhasználta a az országgyűlés adta lehetőségeket, ezért azt ebben az ii időszakban igen gyakran összehívta. Később — hatalma n tudatában — már átlépte az országgyűléstől eléje szabott, n saját decrétumában elismert korlátozásokat, s ez mind a rendszeresebbé, majd rendszerré vált. így Mátyás a rendekkel szemben is önmagát, pontosabban a királyi hatal- h mat tekintette a törvények forrásának. És élt is ezzel. Ez a s felfogás uralkodásának végén nyomult előtérbe. Termé- n szetesen nem lehetett szó teljes abszolutizmusról, annak t< kifejlett alakjában. De ennek kifejlesztésére irányuló tö- ti rekvések és formaelemek jelenléte vitathatatlan. Uralko- t< dásának utolsó időszakában jóval ritkábban hívta össze az s: országgyűlést, mint azelőtt. Ezt valamelyest az is elő- 1< segítette, hogy a nemesség jelentős része — a költségekre o hivatkozással — szívesen elmaradt. A király a nyolcvanas k években jóformán kizárólag rendeleti úton, az alatta szer- n vezett hivatalok segítségével kormányzott. Ezek a centra- n lisztikus törekvések magától értetődően ellenkezést váltót- E tak ki nemcsak a bárók, hanem általában a rendek, első- k sorban a köznemesség rétegei körében. Az 1485. és az „i 1486. évi országgyűlések éppen ezt kívánták rendezni. A n hozott határozatok eredményeként — kárpótlásul — a te köznemesség 1486-tól erősebb befolyást szerezhetett a N vármegyékben, a nádorválasztással és tisztsége kodifiká- 1; lásával pedig lényegében a rendek kaptak biztosítékot arra, hogy a maguk által is elismert, „abszolút" hatalmat az SÍ uralkodó ne gyakorolja. 1485-től ezt szolgálhatta a nádori te méltóság, de szerepének ellentmondásossága sok vitára ta 33 BÁRCZAY O. 1895. 510.; — MAGYARORSZÁG TÖRT. I. 1961.328—329., 333. 34 MAGYARORSZÁG TÖRT. I. 1961. 336—342.; — MTT. (1000—1526). 1899.397—415. évi decrétumés az 1486. évi decr. (VI.) 8—9. cikkely. 35 MTT. (1000—1525) Bp. 1899. 491. 1492. évi decr. (I.) 18. p. it adott lehetőséget, hiszen miközben a király felé a rendi kiváltságokat képviselte, a rendek irányában viszont a t, király elvárásait kellett közvetítenie. Mindez távolról sem jelentette azt, hogy Mátyás feladta volna korábbi politikáját, hanem azt célozta, hogy a központosítás útján tovább :t haladó király és a köznemesség szövetségét megerősítse, a Természetesen az abszolutista elemek továbbfejlődésének a voltak át nem léphető korlátai, amelyeket tisztán látott az - uralkodó is (városok viszonylagos fejletlensége, a közneg messég nagy részének ingadozása, trónutódlás rendezet:i lensége). Mátyás — sajnos — kiépített eredményeit, melyekkel az ország általános haladását szolgálta, nem li tudta megszilárdítani, bizonyos értelemben befejezetlenül é hagyta. ni Halála után a rendi torzsalkodás felülkerekedett, a központosítás terén felépített falak hamarosan leomlottak. Az 1492. évi országgyűlés már mutatja, hogy megkezdődött !- Mátyás hadügyi reformjainak megsemmisítése. Kimondi- ták, hogy az országot elsősorban a király (tisztjeivel, katoa náival) és a zászlós urak (a legnagyobb bárók) kötelesek >1 védelmezni. Csak erejük elégtelensége esetén kell „köi, zönséges fölkelést hirdetni. "

35 A bárók részére azonban :- kikötötték, hogy csapataik után zsoldot kell kapniuk.

3 Ez a támadás volt a központi zsoldos haderő ellen. Ugyancsak a az eredmények lebontását jelentette a régi bíráskodás z intézményének (nádori és országbírói bíráskodás) újbóli a megerősödése. A központosítás megyei reformjait is megt, nyirbálták. A tanúvallomásokat, a birtokba helyezést ismét d a bárók államának képviselői végezték. i- Az ország védelmi ereje meggyengült. A török Mátyás halála után szinte évenként támadott (igaz, még nem nagy a sikerrel), mégis éppen ezekben az években történt meg a !- magyar állandó zsoldos hadsereg feloszlatása. 1493-ban a k törökök már mélyebb betörésekre is vállalkoztak, eljutoti- tak pl. egészen Belgrádig. Az 1490-es években tartott tovább az államhatalom még meglévő központi szerveinek z szétverése, miközben a gyakori országgyűléseken a fölényben lévő bárók és a köznemesi rend vetélkedett az e ország irányításáért, kiélezett harc folyt a trónöröklés és a s külpolitikai orientáció kérdésében is.

37 A török veszély növekedése az 1514. évi magyarországi keresztes hadjárat meghirdetéséhez vezetett, mely — közismerten — a Dózsa-féle parasztháborúba torkollott. Ennek leverése és a kemény bosszú után a főúri és a köznemesi pártok (az 7_ „udvari" és a „nemzeti") ismét ádáz harcba kezdtek egy^ más ellen, s felőrölték a rendi állam maradék erejét. A i török előretörés ugyanakkor már mutatta teljes valóságát, i Nagy Szulejmán 1521-ben elfoglalta Nándorfehérvárt, és 1526-ban megindulhatott a végzetes hadjárat hazánk ellen. , A király 1526 Szt. György ünnepén a Rákos mezei orÍ szággyűlésen még decrétumot fogadtatott el a védelemre i történő felkészülésről. Ebben először is részére határozi tak meg a saját bandériumon felüli ,,mentül nagyobb és 36 Az ország északi részében a főpapi és bárói bandériumok, melyek eddig fele részben huszárokat állítottak ki, azok helyett ezentúl egyszerű lovas katonákat szerelhettek fel. (1498. évi decrétum III. 16. cikkely.) 37 MAGYARORSZÁG TÖRT. I. 1961. 373—377.; — SZALAY J. 1895. (II.) 310. 110