Benedek Csaba – H. Bathó Edit – Gulyás Katalin – Horváth László – Kaposvári Gyöngyi szerk.: Tisicum - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok Évkönyve 14. (2004)

Cseh János: Szelevény-Sweiger-tanya

körül. Föntebb két bepecsételt minta található. Ezek az edény középső zónájában helyezkedhettek el. A hevenyészettebben kivitelezett ékítésnél jól látszik, hogy a bal oldalit rányomták a jobb oldalira. Emellett mindkettőt el is kenték részben. A kerek minta rozettaszerü (rosula) — azaz rózsadísz —, koncentrikus küllőkkel, melyek egy nem éppen a leggondosabban faragott pecsétlöeszközre vetnek fényt. A mustra Á; 0,9—0,8 cm. M: 6x5,5 cm. V: 0,6—0,2 cm. (54. kép 120)

13 2. Bögre vagy csésze töredéke. Finom, kövér, szennye12 A fazekasmühelyről: A szelcvényi edényégető kemence a késő római kori és Meroving-kori, azaz III—

VII. századi kétkamrás, földbe ásott, kereknek vehető, átlyuggatott rostélyú (Rostplattc) típushoz — Zweikammer- töpferofen — tartozik (Henning 1978 passim). Ennek jellemzője tehát az elkülönített tüzelőtér (Fcucrkammer) és égetőtér (Brennkammer). Az említett csoporton belül pedig azokat reprezentálja, melyeknél a tüztérben középen függőleges támfal szolgál a platni tartására (Töpferofen mit zweitciligter Feucrkammer). Egy további konstrukciós jellegzetesség, hogy a tüzelőcsatorna (Bcfeuerungskanal) egyrészes. Ez azt is magában foglalja, hogy az alsó tér nem teljesen szeparált, csupán a hátsó, úgy kétharmadnyi fertály. Végeredményben pusztán formai sajátossága a tiszazugi kemencének, hogy a támasztópillér szélesebb (ovális), eltérően az általában szokásostól. — Az efféle fazekasmühelyek a limesen túli barbár világban a Kárpátok térségére jellemzők a késői császárkor évszázadaiban, kezdve Morvaországtól a Felső-Visztula vidéken, a Kelet-Felvidéken, az Alföldön át Erdélyig, Moldváig és Munténiáig, tehát kvád(-markomann), vandál, szarmata és nyugati gót környezetben. Territoriális szempontból magától értetődően a III—

V. századi szarmata gölöncsérkemencék állanak legközelebb a szelevényihez. A gyulaiak — Kálvária-dűlő — patkó, Hl. kör alakúak voltak, méretük csak nagyjából adható meg (1 m és 2 m között). Egynyílású, középső támfalas, átlyuggatott rostélyú építményekként rekonstruálhatók. A tüzelőtér magasságára 45 cm-es, a támfal hosszúságára 60 cm-es, szélességére 15 cm-es adat áll rendelkezésre. A szájnyílás 80 cm körüli méretű lehetett (Implom 1935 XLI. tábla 13 és XXXIV. tábla 9). A Sándorfalván — Eperjes határrész — feltárt, észak—déli tájolású kemence átmérője másfél méter, elnyújtott szív alakú, egy tüzelőnyílású, s a szokásos perforált rostéllyal épült. Válaszfala meghagyott földtömbből kialakított. Körkörös padkája az oldalfalnál ugyancsak kitűnő analógia Szelevényhez. A faszerkezetes rostély 10 cm körüli vastagságú, elhelyezkedése a kemencealj fölött hasonló az általunk megfigyelthez. A tüzelőnyílás szélessége úgy 80 cm volt (Vörös 1982 36. mellékelt rajz és 27—29.) Többé vagy kevésbé ebbe a körbe vehető a délkelet-bánáti, Karas menti Grádinari/Kákófalva („Sáliste") III—

IV. századi telepének fazekasműhelye. Az itteni edényégető konstrukciók egy tüzelőnyílással, középen a hátsó falhoz simuló támfallal, perforált platnival épültek. Formájuk sem tér cl az eddigiektől. Durván észak—déli vagy fordított elhelyezkedésűek (Bozu 1990 163. Fig. 4/1—2—3 és 164. Fig. 4/4, valamint 149—151). — A gepidák tcstvérnépének, a nyugati gótoknak moldvai-munténiai szállásterülctéről többek között Botosani, Dumráveni, Ionáseni és Trusesti említhető (Comsa 1985 172., ül. passim). Ezen III—IV. századi, főként IV. századi (Marosszentanna-Cscrnyahov kultúra) műhelyek sorából a Botosani (Észak-Moldva) mellett („Dealul Cárámidáiei") kiásottat igen hasznos tüzetesebben szemügyre venni (Zaharia—Zaharia—Ratá 1960 464. Fig. 4., továbbá 463—464. és 466.) A lelőhely boltozatos égetőterű (camera de ardere) fazekaskemencéje kerek, kb. 1,7 m méretű, támfalas, egynyílású volt. A favázas, pelyvás agyaggal tapasztott, 15—20 cm vastag rostély (grátar) — 3—4 cm-es lyukakkal — az oldalfal mentén támasztóperemen nyugodott; akárcsak a szelcvényi. Ez a „párkány" (prag-prichnici) úgy 10 cm széles volt. A támfal egy 60 cm magas tűzteret (camera de foc) osztott ketté. — Mindezek a késői császárkori szarmata és gót fazckaskcmcncék a szelcvényi konstrukció, ül. típus legmarkánsabb előzményei-előképei sorába tartoznak. Kemencénk Meroving-kori párhuzamaira jelen alkalommal nem térek ki, sem a Gepida Királyság területén előkerültekre, melyek egyébként remekül gyarapodtak az elmúlt időkben Tisza menti, de erdélyi leletekkel is. Ez utóbbira — Dipsa/Dipse-'Tundoaie" a Mezőségen — 1. Gaiu 1993 98. Fig. 3. és 93. A kengyeli kora népvándorlás kori mikrorégió fazekaskemencéire: Cseh 1991/B; Cseh 1993/A 66—69. 3—6. kép és 9—12. (Baghy-homok), valamint Cseh 1993/D 12. 4. kép (Kengyelpart III). A fazekaskemencékről még Parádi 1967. passim. 13 A pecsételt rozettákhoz: A sziromdíszcs bepecsételt díszítés a limesen túli, germánok lakta területeken (Germania Libera és az ehhez kapcsolódó Délkelet-Európa) a korai római kortól, azaz az 1—2. századtól a késő Meroving-korig, úgy a VII. századig folyamatosan használatban volt a fazekasok műhelyeiben, de más etnikai környezetben, s természetesen a római tartományokban is. Ez a leletkör már-már áttekinthetetlen, úgy csupán szemelgethetünk az analógiák említésénél. Magától értetődik, hogy elsőként a gepida ekvivalenciákat hozzuk. Körülbelül féltucatnyi telep- és sírlcletről, ül. lelőhelyről tudunk beszámolni, bizonyosan VI. századi összefüggésben. Ezek (csak) azok a kerámiatárgyak, amelyek legközelebb állanak a szelevényihez. Battonya-BasarágaVidpart. sírjának bögréjén hatszirmú ovális, 1,1—1,2 cm átmérőjű pecsételések sorakoznak egyetlen vonalban (Szabó— Vörös 1979 224. 7. kép 1 és 219.), Derecske-Gimnázium 1. sírjának keramikája is kitűnő párhuzam a vállon sűrűn elhelyezett mintáival (Mesterházy 1965—1966 29. 9. kép 1 és 28). Mindkét edény díszkerámia, tehát finom anyagú, ellentétben a mi szelcvényi leletünkkel; viszont koruk évtizedekre egyezik (VI. század középső harmada). Ide vonható a nagy baráthelyi — Bratci, Bratciu — gepida telep (1. sz. település), honnan egy rövid utalásból tudunk rozettás bepecsételésről („petites rosettes cn cirele — un fragment": Zaharia 1971 278. 13. jegyzetpont). AVI. század második felére és a VII. század első felére tehető egy marosnagylaki (Noslac) korongolt, finom anyagú, szürke sírkeramika (18. sír), melynél a vállon két sorban figyelhetők meg küllőszerű minták (Rusu 1962 278. Fig. 5. 2 és 284—285.). Több szempontból is érdekes egy székelyföldi teleplelet; a csernátoni-alsócsernátorni (Cernat-Cernatul de Jos) település — Róberttag határrész — 4. gödörházából anyagában, készítéstechnikájában is a szclcvényivcl egyező keramika került elő („Un fragment dintr-un vas lucrat cu roata din pastá zgrunturoasá, avínd búza íngro§atá, este decorat pe umár cu rozete stampilate.": Székely 1992/A 285. Fig. 26. 2 és 281.). Kora a föntemlített marosnagylaki (Noslac) edény korával azonos. Kérdés, milyen gepida vonatkozása lehet. Vizsgálódásunk nyomán tehát a Tiszazug szögletétől eljutottunk a Fckctcügy medencéjéig, időben a VI. század harmadik-negyedik évtizedétől hozzávetőleg a VII. század közepéig (a fölsorolt lelőhelyek térképre vetítve: 67. kép). — Az alábbi két IV. századi teleplelőhelyet olyan aspektusból említem, hogy azokon a vidékeken találhatók, amelyek a késő római korban nagy valószínűséggel a gepidák szállásterületéhez tartoztak. Az egyik Nagykolcs (Culciu Marc) a szatmári Szamos mentén, ahol gödörházakban fordultak elő rozettadíszes táltöredékek (Lazin 1981—1982 Plansa XXVIII. 2, Plansa XXTX., Plansa XXX 2—3, Plansa XXXII. 3, továbbá 123. és 126.) A másik telep TenkeKörösmart (Tinca-Rípa-"Dealul Morii", azaz Malomdomb) a Fekete-Körös völgyében; az itteni küllős pecsételések jellegzetes finom, szürke késői császárkori asztali edényeken találhatók (Dumitrascu 1972 Plansa V. 4? és 62). Mindezek a térség bepecsételt keramikájából csupáncsak kiragadott példák, melyek valahogyan a 150—200 évvel későbbi díszítőminta előzményeinek is fölfoghatók. — Ha most a VI. századi párhuzamokhoz kanyarodunk vissza, ennél is elébb a langobardokhoz, akkor csehországi, dunántúli, szlovéniai és észak-itáliai leletekre utalhatunk. Az északnyugat-csehországi Bfezno melletti település egyetlen apró edénytöredékén fedezhetjük fel újból a szelcvényi motívumot (Plcinerová 1965 131. Abb. 11. 3, továbbá 132.). A szentendrei langobard temető — 81. sír — pompás fazekaskészítményén legalul húzódik a minket érdeklő rozettasor (Bóna 1974 70. képtábla és 104.). Rifnik Szlovéniában különös 87