Benedek Csaba – H. Bathó Edit – Gulyás Katalin – Horváth László – Kaposvári Gyöngyi szerk.: Tisicum - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok Évkönyve 14. (2004)

Cseh János: Szelevény-Sweiger-tanya

Úgy 20 cm körüli mélységben (15—25 cm-nél) olyan platnira leltünk, amelyből kétségtelenné vált számomra, hogy egy VI. századi edényégető berendezésről van szó. Ennek a szintnek a kitisztításánál az alábbi kép tárult elénk. A rostély eredeti állapotában, repedezetten, ám a keleti részen és északon egy sávban összefüggőbben maradt az utókorra. Másutt összetöredezett és beszakadt — a darabok mélyebb nívóra kerültek. (Esetleg emiatt szűnt meg használata?) Mielőtt azonban ezt részletesebben leírnánk, magáról az égetőtérről kell szólnunk. A tulajdonképpen már a boltozathoz tartozó oldalfal enyhén ívelt volt. Felületét szürkésebb, vékonyabb, kb. 0,5 cm vastag, jól láthatóan — pl. a délnyugati részen — eldolgozott, tapasztott réteg képezte. Bizonyos jelekből, így a palaszerű leválásból arra lehetett következtetni, hogy meg lett újítva (ez a jelenség ugyanakkor egyszerűen csak a kiégéssel is magyarázható). Az oldalfalat és a rostélyt ívelten simították egymáshoz. A kemence égetőterének hajdani alakját úgy képzelhetjük el, hogy az a rostélytól (számítva) 60—80 cm magas lehetett. Kérdés, vajon a boltozat teteje a felszín fölé emelkedett vagy sem, tehát hogy a konstrukciónak létezett-e épített része. Arra vonatkozóan nincsen semmiféle információnk — nyilvánvalóan — volt-e (füst)elvezető nyílás, kürtőféle, és ha igen, hol, milyen formában, továbbá hogyan történt az égetendő edénykészlet berakása és kivétele stb. A rostély függőleges, kerek, 4—8 cm átmérőjű lyukakkal volt áttörve — gyűrűs-peremes kialakítással. Öt-hat ilyen nyílást figyeltünk meg, amelyek szóródásából arra tudtunk következtetni, hogy nyolc-tíz, max. tucatnyi lehetett. Az edényeket tartó agyaglap szürkés/sötétszürkés színűre égett — kisebb helyeken vöröses flekkekkel. Ez arra vet fényt, hogy itt szénbeépüléssel járó redukciós égetés folyt (ami egyébként a keramika karakteréből is következik). A bontás során a kb. 8—12 cm vastag platni szerkezetére nyert adatok az alábbiak: a lentebb leírásra kerülő „köldök/könyök" tetején két elszenesedett famaradványt leltünk, melyek helyzete azt sugallta, hogy küllőszerűen, sugarasan fektették le őket. A darabok 8—14 cm hosszúságúak, 3—3,5 cm átmérőjűek voltak. Eredetileg „göcsörtös", legallyazott faágak, rudak lehettek, amelyek az oldalfalnál egy körbefutó peremre/padkára támaszkodtak. Ezt a — keresztben is megerősített? — rácsozatot borították azután a keleti germán építők pelyvás-törekes agyagtapasztással. A rostély „szétverése" után teljes terjedelmében bonthattuk ki az azt tartó kemencerészt. Keletről félovális formájú, rézsűs falú, 40—45 cm magas, vízszintes tetejű köldök nyúlt a tüzelőtérbe, mely 55—65x35—40 cm méretű volt. Nyilván az éveken keresztül folyó edénykészítés nyomán égett át igen intenzíven: felületén 3,5 cm vastagon szürkére, beljebb 4,5 cm széles sávban vörösre (a támfal csúcsa körül). Valószínűleg oly módon alakították ki, hogy a kemence gödrének kiásásakor egyszerűen tömböt hagytak ezen a helyen. Az oldalfalnál található padka a kemencealjtól számítva 45—50 cm körüli magasságban futott körös-körül. Szélességénél 4—5 cm-es adatot vettem fel, ami megfelelő stabilitást nyújtott a farudak számára. A perem alatt szélesedően homorú falú tűztér omladékanyaga alatt 60—70 cm mélyen húzódott a vízszintes alj. Kisebb-nagyobb foltokban vörösre színeződött az északi és a déli oldalon. Hamus-pernyés-faszenes réteg utalt a fűtőanyagra. A kemence föltárásánál nyilvánvalóvá vált, hogy a tüzelőnyílás, s ezzel együtt a munkagödör kelet felé esik. Ennek kibontása céljából egy 6—6,5x3,6xx3,8 m körüli dimenziójú szelvényt (XII. szelvény) ástunk. A frissen kikelt gabonavetés, a szántott réteg — 30—40 cm — alatt a világos nüanszú szüzföldben markánsan bontakozott a várt elszíneződés. (Emellett a felület északi sarkában egy más korú objektum, gödör.) A gepida fazekasműhely kiszolgáló részének — melyet csupán felében—harmadában? volt módunk kutatni — betöltődése a délnyugati sarokban úgy 1,5—0,5 m-es flekkben különösen faszenes, pernyés, könnyen omlós, mély tónusú volt, míg másutt inkább csak kevertes föld. A tárgyi anyag döntő hányadát is az említett szögletből gyűjtöttük. (A dús hamu és a leletek összefüggése gyakori jelenség ebben a történeti periódusban.) A munkagödör-részlet egészen szabálytalannak, durván szögletesnek mondható formájú volt függőleges/rézsűs oldalfalakkal, egyenetlen aljjal. Ez utóbbi alig 8—12 cm-re húzódott a megnyesett felület alatt. A keleti oldal északi felén elhelyezkedő kemenceszáj/-nyílás előtt — melynek jellemzésére visszatérünk—, attól kb. 60—80 cm-re egy szabálytalan ovális, északnyugat—délkeleti hossztengelyü, 100x70 cm körüli nagyságú, teknős aljú, 20 cm mély gödröt leltünk; betöltődésének felső részén több cseréppel. A műhely déli oldalához csatlakozóan másik beásás-együttes került elő. Ez egy kerek, 80—85 cm átmérőjű, teknős aljú, 15 cm mély nyugati jelenségből és egy alaktalan, vízszintes fenekű, cca. 30 cm mély beásásból állt. Ez utóbbi délnyugati sarkában kisebb, 30x40 cm nagyságú, ovális üreg helyezkedett el, 55 cm mélységgel. A tüzelőnyílás, mely a kemencét és kiszolgáló gödröt összekötötte, 75—80 cm hosszúságú volt, 50—60 cm széles, 35 cm magas, s keresztmetszetben ovális. Alja egy szintben húzódott az égetőkonstrukció aljával, viszont néhány, cca. 5 cm-rel mélyebben a műhely fenekénél — vagyis ez utóbbi menetelesen süllyedt a nyílás felé. A töltelékföld a szokványos hamus, paticsdarabos kevert föld volt. Legalul 1—2 cm vastag kormos-faszenes sztrátumot figyeltünk meg. Fala úgy égett ki, hogy felületén vékonyabb szürke kéreg keletkezett, míg amögött vastagabb vörös paszta (az egész 3—6 cm-t tett ki). Mindebből világos: a fűtés a „csatornában" és a tulajdonképpeni tüzelőtérben egyaránt zajlott. (24—30. kép, 31. kép 1—2, 32. kép 1—2, 33. kép 1—2, 34. kép 1—2 és 35. kép)

12 A fazekasműhely tárgyi emlékanyagának csoportosítása, statisztikai táblázata: 40. kép 1. Fazék(?)töredék. A gepida gölöncsérmester olyan nyersanyagból korongozta gyorsan forgó szerkezetén, mely szórványosan kavics és mészkő? szemcséket tartalmazott — kvázi inkább a díszkerámiához hasonlatos ebben a tekintetben. Egyéb vonások viszont a szemcsés házikerámiához kötik. Színe mind a két oldalon középszürke. A törésfelületnél belül középen megfigyelhető egy sötétesebb sáv. Pregnánsak a belső korongolásnyomok. A cserép külső fölszínén alul sekély árkok futnak körös86