Benedek Csaba – H. Bathó Edit – Gulyás Katalin – Horváth László – Kaposvári Gyöngyi szerk.: Tisicum - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok Évkönyve 14. (2004)
Szathmáry István: Egy temetés képei
de elhangzott a Johannita rend imája is, egykori lovagjának emlékezetére. TENGERÉSZ IMA Az Úr az én kormányosom Ezért gonosz áramlatok nem sodorhatnak el. Ő a világítótorony fénye, mely utat mutat nekem a sötét vizekfelett. Ó kormányozza biztos révbe életem hajóját És őrzi életem hajójának naplóját. Ó irányít a becsületes élet csillaga felé Az 0 szent akarata szerint. Bár az élet viharai és villámai között hajóztam Nem féltem, mert tudtam, hogy mellettem vagy Uram. A Te szereteted és gondoskodásod lesz az én biztos kikötőm És védett öböl vár rám az örök élet partjainál. Olajat öntöttéi életem háborgó tengerére És életem hajója elcsendesült vizeken úszott. Tudom, napfény vagy tiszta csillagos ég fog kedvezni nekem azon az úton, melyre most indulok És örökre megnyugszom az én Uram kikötőjében. Úgy legyen. A JOHANNITA LOVAGREND RENDI IMÁJA Áldd meg Mi Atyánk a Rendet Szolgálni Te szent nevedben kíván Légy hozzá kegyes, segítsed Az üdvért vívott küzdelemben Erősítsd hitünket a Megváltóban Ki győzelemre vitte a Keresztet Fékezd a gonoszt, segíts a jóra Hogy hü maradjon, a gyöngét támogasd A gyöngét támogasd Hallgass meg minket Urunk Ámen Az a legteljesebb tárgyszerűséggel elmondható, hogy a temetés nem lépett túl az előre meghatározott kereteken, nem fajult politikai jellegű megmozdulássá, annak ellenére, hogy erős várakozás volt e tárgyban, aminek jelei a helyszínen is tapasztalhatók voltak. Miután a megelőző napokban többször elhangzott az a szándék, hogy bizonyos csoportosulások a temető környékén a kegyeleti szempontok teljes figyelmen kívül hagyása mellett ellentüntetést terveznek, ez óhatatlanul magával hozott egy spontán szerveződést az aktus zavartalanságának biztosítására. Ennek következményeként jelent meg az egyébként mértéktartásáról ismert The Times-ban az a tudósítás, 19 miszerint „egy buszra való feketecsizmás bőrfejű" is megjelent, akik egyike a lap tudósítójának kérdésére a zsidógyűlölet hangján válaszolt. A temetést megelőző budapesti Charta-rendezvényről szólva pedig azt az ottani kijelentést emelte ki a lap, hogy a kenderesi temetés „szégyenteljes akció volt", mellyel az Antall-kormány a nacionalista választókat akarta megnyerni. Ide tartozik e sorok írójának személyes élménye. Közvetlen közelében két, angolul beszélő újságíró tolmács segítségével mindenáron azt a megnyilatkozást igyekezett rávezető kérdésekkel kihozni interjúalanyaiból, hogy a temetés irredenta megmozdulás. A megkérdezettek határozottan cáfolták ezt, de természetesen teljesen ellenőrizhetetlen, mi került bele a tudósításba. Ugyanakkor a legteljesebb elismerés illeti a szertartás helyszíni közvetítésének szellemét és nívóját. Itt nemcsak a régi Magyarország világa, hanem szellemének jobbik fele, szakmai, etikai igényessége is feléledt egy időre, nem kis mértékben dr. Bőzsöny Ferencnek, a közvetítés riporterének köszönhetően, aki valószínűleg minden idők egyik legmagasabb szakmai nívón álló médiaszemélyiségeként hozta vissza a közvetítés idejére a tiszta magyar nyelv szépségét a végtisztesség résztvevői és szemlélői közé. Sajnálatos tény, hogy talán ez az esemény volt pályájának utolsó nagy fölvillanása, óhatatlanul összefüggést sejtetve itteni szereplése és további háttérbe vonulása között. Erről a napról az összbenyomást úgy lehet megfogalmazni, hogy azok számára, akik ott jelen voltak a kegyelet, tisztelet szülte, az egykori államfő emlékének szóló főhajtás mellett lélekemelő, erőt adó megmozdulás volt. A nem várt hatalmas részvétel ellenére minden zökkenőmentesen, rendkívül fegyelmezetten történt, aminek egyik mércéje az volt, hogy a rendezéssel, szervezéssel kapcsolatos, minden bizonnyal igen bonyolult feladatoknak semmi zavaróan látható jelét nem lehetett tapasztalni, ez pedig egy ilyen feladat sikeres véghezvitelének a legbiztosabb mércéje. Az ilyenkor óhatatlanul szükséges egészségügyi ellátást is maradéktalanul ellátta a Johanniták magyarországi képviselete és az állami mentőszolgálat. A temetés sok szempontból történelmi vízválasztónak is tekinthető. Nyilvánosságra került a kormányzó életművével kapcsolatban számos olyan adat és adalék, amelyről korábban nem, vagy csak szűk körben lehetett A kormányzó sírköve a kriptában 19 UN. 1993. július 12. 467
