Benedek Csaba – H. Bathó Edit – Gulyás Katalin – Horváth László – Kaposvári Gyöngyi szerk.: Tisicum - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok Évkönyve 14. (2004)

Szathmáry István: Egy temetés képei

szólni, véleményt nyilvánítani. A háború óta nem várt mértékben adódott lehetőség a seregszemlére azok számára, akik a magyar történelem általa jelzett negyedszázadáról a kommunizmus korának hivatalos álláspontjától eltérő véleményt alkottak, és teljes mivoltában megmutatta magát a hazatérés indukálta indulatok révén az ellentábor is. Utólagos gondolatok az eseményről Az aktus több, nyitott, tisztázásra váró kérdést is hozott magával: A család kezdettől fogva nem kívánta az állami temetést, ami többek között Horthy Istvánné pontos helyzetfelismerésének, bölcsességének és tapintatának köszönhető. Az ügy körül kirobbant, mesterségesen szított, főleg belföldi hisztéria kétségkívül igazolta döntésének helyességét. Ezt előre látva nem kívánta nehéz helyzetbe hozni a kormányt. Más dolog a kormány hozzáállásának megítélése. Perjés Géza hadtörténész elemezte ezt a problémát, az alábbiakban az ő megállapítását idézzük:

20 „ Nem biztos azonban, hogy a döntés külpolitikai szempontból is helyes volt. Ezzel ugyanis mintha elismerné a kormány, hogy szomszédainknak a „Horthy-fasizmust" és a Magyarország háborús bűnösségét hangoztató vádjai igazak. Eléggé nehéz helyzetbe kerül így például a szlovákiai magyarság, amikor a benesi dekrétumok és a kassai program érvénytelenítését szorgalmazza. Minderről késői most már meditálni..." Az idő távolából nézve ma is megfontolásra alkalmas gondolatok. Átgondolandó ugyanakkor ennek a problémának a belpolitikai vetülete is. Annak ellenére, hogy a temetést megelőzően a sajtóban józan elemzések sorozata is napvilágot látott a teljesség igénye nélkül felsorolt alábbi tárgykörökben: — A kormányzó szerepe a világháború kitörésében és menetében; — A csonka állam talpra állítása; — Az elveszett területek visszacsatolása; — A pénzügyi stabilizáció és az értékálló pénz, a pengő megteremtése; — A korszak szociálpolitikája; — A kiugrási kísérlet; — Az állami szerepvállalás a kor sportéletében; — A királypárt működése. Az aktus körüli sajtóvisszhangban és így a közvélemény formálásának kísérletében a korábbi idők patronjainak túlsúlya visszavezet bennünket Perjés Géza gondolatáig, amihez jó adalékot adnak Kiss. Gy. Csaba történész megállapításai:

21 20 MN. 1993. szeptember 4. 9. p. 21 ÚN. 1993. július 12. 5. p. „A képek egymást befolyásolják. Azt sem lehet figyelmen kívül hagyni, hogy a magyar kommunista történetírás milyen sémákat, milyen egyszerűsítő kliséket készített a Horthy-korszakról, milyen hamis mítoszokat terjesztett el, hiszen ezeket azután, 1945-öt követően úgy építették bele a környező országok történetírásába, közvéleményébe, mint autentikus magyar véleményeket. El kell mondani azt, hogy a szomszéd országok nacionalizmusa mögött ott van a kommunista Magyarország által készített érvrendszer is. " A temetés kapcsán ezzel a problémával ismét szembe kellett nézni, mind kül-, mind belpolitikai vonatkozásaiban. A magyar állam visszahúzódása a végtisztességtől — amely ugyan egybecsengett a család kívánságával is, jogi szempontból is megkérdőjelezhető. A háború után a Magyar Királyi Kúria (mai megfelelője a Legfelsőbb Bíróság) egykori nyugalmazott elnöke, dr. Töreky Géza 1953 őszén jogi szakvéleményt nyilvánított abban a kérdésben, hogy a kormányzó lemondása szabályos és érvényes volt-e?

22 Álláspontja szerint Horthy Miklós 1944. október 16-i lemondási nyilatkozata semmis és érvénytelen, mivel azt fegyverek által kényszerítették ki. A kormányzó Vitézi Rend által állíttatott szobra a kastély parkjában 22 MN. 1993. szeptember 2. 12. p. 468