Benedek Csaba – H. Bathó Edit – Gulyás Katalin – Horváth László – Kaposvári Gyöngyi szerk.: Tisicum - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok Évkönyve 14. (2004)
Szabó István: Múzeumalapítás és előzményei Szolnokon. Dokumentumok
mire „nem telt!" Az első fém felfedezése nagyobb dolog volt a villamosság feltalálásánál, mert a pattintott majd később a csiszolt kőeszközök kora legalább tízszer annyi ideig tartott, mint az emberiség művelődésének fejlődése a réz megismerésétől kezdve a mai napig. Kr.e. 1934-ben már bronzeszközöket is ismert a „szolnoki ember", de bizony az emberek nagy része itt továbbra is a kőkorszakban élt és fogalmuk se volt az akkori kultúrnépekről, pl. az egyiptomiakról. (Egyiptomban akkor a XII. dinasztia uralkodott. Honnan tudhatta volna ezt az akkori szolnoki ember? Igaz, hogy Egyiptomban ma sem tudják, hogy Szolnokon ma milyen dinasztia uralkodik). Ma sem kávézik a szegény ember ezüst kanállal és ma se tud a szegény ember semmit még a vele egy városban lakó művelt ember szellemi életéről. Az egyik helyen „kőkorszak" volt, míg a másik helyen a kényeskedő hölgyek finomművű bronztálba mártogatták nyelvecskéjüket. (Nem tudom mit szólnának a mai férjek az ős-szépasszony főztjéhez.). Pedig középmagas hegységeink fontos „európai központok" lettek a termésréz bányászata óta. Tószeg olyan fővárosféle lehetett az Alföldön, csakhogy az emeletes házakat cölöpépítmények helyettesítették. Bűz ott is volt, mert a konyhahulladék a lakás közelében rothadt. Fürödni ugyan fürdött az ember, mert halászat közben óhatatlan meg nem mártózni a vízben. Igen szép tiszta kőkori kultúrát találtunk Felső-Szászbereken. A Zagyvagát, a Feketeváros és különösen Kengyel őskori szemmel nézve elég sűrűn lakott lehetett. Rákóczifalván pedig valamilyen jómódú nép temetkezett a bronzkorban. Az ember a folyó közelében, de ármentes helyre települt. Rettentő sok árvízterület volt, a Duna—Tisza-közén pedig ma itt, holnap ott homokbuckák. Ahol a víz fenyegetett, cölöplakást építettek, más helyen földbe süllyesztett, kunyhókat. Sokat áztak-fáztak szegények, de legalább nem gazdagították a szénkereskedőket. Tessék elképzelni, hogy nem volt selyemharisnya, se kis-, se nagy estélyi ruha. De bunda volt. Még a férfiaknak is. Ma nekünk nem jár. Ebédre legtöbbször hal volt, meg kagyló, néha szarvas pecsenye, később már állatokat is tenyésztett és kevés földet is művelt a kőkori és még inkább a bronzkori ember. Nem, kérem. Mamut és rénszarvas nem volt Kr.e. 1934-ben, akkor már rég kihalt a szőrös elefánt KözépEurópában, a rénszarvas is északra vándorolt. De kereskedők voltak. A folyók mentén, pl. a Zagyva partján bonyolították le a kereskedelmet a hegyvidék és Szolnok között. (Ki tudja, hogy hívták akkor Szolnokot). Nyers követ, kész kő- majd fémeszközöket hoztak és talán edényeket vittek cserébe. Az edényről jut eszembe, hogy a Zagyva mellett egy kb. 6 éves gyermek sírját ástam ki, mellé tették a gyászoló szülők a kicsike ivópohárkáját és játékedényét. Egyébként jó dolguk volt a gyerkőcöknek, nem kellett iskolába járni. Mindenkinek az apja volt tanítója a halászatban, vadászatban, szerszámkészítésben (biztosan szigorúbb volt, mint a mai tanárok). Azt hiszem, hogy eredetileg békésebb természetű emberek voltak, mint mi vagyunk. Amikor még a nagy állatokkal kellett keserves küzdelmet folytatni a jégkorban, (de nem itt, mert akkor még ez a tavas-mocsaras vidék lakatlan volt) egymást nemigen bántották. De mikor már kihaltak a nagy vadak, annyira benne voltak, hogy egymást kezdték bántani. Kedves fiatal hölgyek és urak, mikor a Tiszában az andalító jazzra táncoltok a természettel küzdő őseitek csontjai felett, persze hogy nem gondoltok arra, hogy mi volt itt 3868 évvel ezelőtt és mi lesz itt 3868 év múlva. Milyen vágyai, érzései, gondolatai lehettek a bronzkori leánykáknak, kik kényesen sétálgattak és nevetgéltek az életet adó víz partján, vagy hogy mit fognak gondolni a hölgyek 3868 év múlva a divatról. Szinte restellem, hogy ennyit fecsegtem és „adós maradtam azzal, hogy milyen volt Szolnok Kr.e. 1934-ben. Majd elmondom, ha megnyílik a szolnoki múzeum Szolnok hatalmas kultúrpalotájában. K.U -ban." (Szolnoki Tükör 1934. 2. sz. február—március 14—16. p. Másodközlés: Szolnok időszámítás után 1934-ben címmel, és egy hozzáillesztett vonalas kopffal: SZMN. IX. évf. 183. 1958. aug. 9. (szombat), 6. p.; Harmadközlés: az eredeti cím megváltoztatott formájú ismétlése és hozzá csatolt „eligazító" beajánlással. Múzeumi Levelek 1958. 1. sz. 18—20. p.) Március 25. „SZOLNOKI TÜKÖR A „Szolnoki Tükör" február-március havi száma művészi köntösben ma megjelent. A Vidor Győző által szerkesztett folyóirat új száma arról a nagy fejlődésről tanúskodik, amin ez a tartalmas szemle az újabb időben átesett. A „Szolnoki Tükör"-nek határozott mentalitása, szellemi légköre van és maga köré tömöríti városunk irodalmi életének minden értékét. Az új számban Vidor Győző: Havi konferansz, Varga Sándor Frigyes: A szolnoki társadalom, Bodnár Andrásné: A szívek városától az álmok városáig, Kertész Mihály: Cigányváros, Kissné Tóth Lenke: Emlékezés egy régi délutánra, BALOGH Béla: „Szolnok Krisztus előtt 1934-ben 1 '' című írásai mellett Varga Sándor Frigyes, Lili András és Szolnoki Ernő versei jelentek meg. Külön kell megemlékeznünk a „Szolnoki Tükör" fotóművészet szempontból tökéletes nyolc oldalas műmellékletéről." (Nemzeti Jövőnk, III. évf. 24. sz., 1934. március 25. (vasárnap), 3. p.) Április 1. „LÁTOGATÁS AZ ELHUNYT RÉGÉSZ DOLGOZÓSZOBÁJÁBAN írta: Dr. BALOGH Béla reálg. tanár Nem tudom, hogy a mai gyerekek is úgy vannak-e a bolttal, mint ahogy én voltam. Engem nemcsak a két krajcárért vásárolt cukor édes testi gyönyörűsége csábított oda, hanem lelki, ma úgy hívom, hogy esztétikai gyönyörűség is. Lőw bácsi jó boltos volt, mert holmiját szépen-kívánatosan tudta kiállítani. Elnéztem volna napestig a málna-, párna-, selyem-, medve-, cipőzsinór-, méz-, gerstli- és kámforcukorkák és mindenféle csokoládék pompás színét és sokféle formáját. Illatukat beszívni, ízüket elképzelni több a puszta ízlelésnél, a durva valóságnál. Most ugyanígy vagyok a múzeumokkal. Szolnokon ugyan nincs részem ilyesmiben. Ezért szerettem járni HILD Viktorhoz, téli vasárnap délutánokon. Viktor bácsi mindannyiszor megmutatta nekem boltját, melyben semmi 420
