Benedek Csaba – H. Bathó Edit – Gulyás Katalin – Horváth László – Kaposvári Gyöngyi szerk.: Tisicum - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok Évkönyve 14. (2004)
Bagdi Róbert-Demeter Gábor: Ny elvhatár-változás, asszimilációs helyzetek és a statisztika megbízhatósága Zemplén megye példáján
között alig van olyan település, ahol ruszinok szlovákok rovására tért nyernének (Rudabányácska, Kásó 75%, Bodzásújlak 66%). 1800-1880 között ellenkező tendencia dominált. A ruszinság kiszorult a síkvidékről, a folyóvölgyekből és a hegységek peremére szorult vissza. Sok olyan település volt, mely 10 évenként váltogatta etnikai hovatartozását 1800/1880—1910 között. Ez korábban is előfordult, de ekkor még a betelepítési hullámok is szerepet játszhattak ebben. Ezt követően az identitás bizonytalansága, a köznyelv keverék jellege, a kétnyelvűség 58 , a pap személye, önálló templom vagy pap hiánya lehettek a befolyásoló tényezők. A nagyobb települések illetve a hierarchia magasabb fokán álló települések asszimilációs szerepéről is szót kell ejteni. A nagymihályi járásra különösen jellemző az, hogy nagyobb szlovák településeket ruszin kisfalvak tömege veszi körül. (Pl. Butka és Nátafalva mezővárosok esetében összesen 10 falu.) (1—2. ábra.) 1880-ra ezek a települések Petrócz és Topolyán kivételével elveszítették ruszin jellegüket, ami összefüggésben van a központi szerepkört betöltő „város" dominanciájával. A falvak lakosai piacra, hivatalba, munkába a központi településre jártak, egymáshoz gyakran csak a mezővároson át vezetett út. Szintén fontos tényező, hogy a nagyobb település népesség- és értelmiség-kibocsátó (jegyző, tanító, pap) funkciót is ellátott, ami szintén befolyásolta a szomszéd település etnikai hovatartozását. Nem minden esetben zajlott ez így, Kassa például nem tudta asszimilálni a szomszédos Kavocsány szlovák falut 1910-ig sem. A településhierarchia mellett a településnagyság szintén nem elhanyagolható tényező az asszimiláció szempontjából. 1806-ban 87, 300 fő alatti ruszin falut különböztettek meg, 48 rendelkezett 300—600 főnyi lakossággal, és mindössze 1 település lélekszáma haladta meg az 1000 főt. 59 A 300—600 főnyi lakossággal rendelkező települések nagy része egyébként vegyes lakosságú volt. Ezek többsége 1880-ra elszlovákosodott, miközben lélekszámuk drasztikusan lecsökkent. A Sztropkó—Mezőlaborc—Szinna—Homonna—Varannó ötszög által meghatározott terület 300 lélek alatti és 300—600 lelkes ruszin, ruszin-szlovák települései így szlovákosodtak el: a kis- és középfalvak összezsugorodtak, a törpefalvak száma pedig megugrott (Csicsóka, Stefanóc, Oroszkázmér, Tavarnapolyánka, Hosszúmező, Pósa, Hazsina, Márkcsemernye, Laborcvolya, Kosárvágás, Szopkóc, Maskóc). (2. ábra.) A varannói, szirmai és homonnai járás átlagos településnagysága 1784—1910 között alig nőtt (500 fő). 60 A szlovákokat és ruszinokat érintő kivándorlási hullám bizo58 Más megyéből is vannak példák a kettős identitásra, melyet Popély Gy. és Keményfi R. is említ. Az utóbbi a Gömör megyei falvaknál egyértelműen a nyclvhatár közelségét és kétnyelvűséget nevezi meg okként, jóllehet Zemplén megyében nyelvhatár menti és földrajzilag vagy nyelvileg izolált települések esetében is van erre példa. 59 Udvari I. 66. 60 Tamás E. 278 .p. A XVIII. sz. végén Tállya (4393) és Sátoraljaújhely (4037) volt a legnépesebb település. 61 Uő. 280. 62 Uő. 273. 63 1720—1770 között a ruszinok, 1770—1880 között a szlovákok, nyítéka, hogy a homonnai járásnak a megye lakosságából való részesedése 9%-ról 6,2%-ra, a mezőlaborci 7,55%-ről 5,4%-ra esett. Dinamikusan nőtt viszont a magyarlakta bodrogközi települések átlagos lélekszáma 312 főről 912-re. 61 (Nem tételezhetünk fel jelentősebb északra irányuló migrációt, a lakosság helyben maradt. A területre viszont északról sokan érkeztek.) A 18. sz. végén a magyar tömb nyelvhatára a következő települések vonalán húzódott: Biste, Mátyásháza, Alsómihályi, Legénye, Nagytoronya, Gercsely, Bodzásújlak, Garany, Hardicsa, Zemplén, Bodrogszentmária, Zétény, Abara, Nagyráska, Kisráska, Hegyi, Deregnyő. 62 Fényes E. adatait rekonstruálva a nyelvhatár a 19. század közepére tovább növelve az eddig is nagy érintkezési felületet így módosult: Bodzásújlak elvesztette magyar jellegét, Kazsu, Kolbása, Lasztóc, Magyarizsép, Szürnyeg és Magyarjesztreb magyar volt. Abarától délre Nézpest ruszin volt 1880-ig. A Zempléni-szigethegység északi lejtőin (amely ugyan rosszabb szőlőt termett, mint Tokaj-Hegyalj a, de máig a vezető bortermelő vidék Szlovákiában) kevert lakosság alakult ki, mely az idénymunkára északról lehúzódó és esetenként letelepedő szlovákok és rutének révén tovább gyarapodott. Az a tény, hogy a nyelvhatár a migrációs célterület északi részén húzódott, továbbá az észak-déli irányú átjárhatóság magyarázatot ad arra, miért volt olyan széles a kevert sáv a 19. század elején. B) Etnikai viszonyok 19. század első felétől 1880-ig, illetve 1880—1910 között Az 1800—1880 közötti időszak a szlovákság előretörését 63 hozta nemcsak a ruszinokkal, hanem a magyarokkal szemben is (2. ábra). Kazsu, Gercsely, Magyarizsép, Miglész elvesztette magyar többségét, 64 ezzel a szlovák nyelvhatár az újhelyi járás közepére tolódott el. Ugyanekkor az átmeneti zóna keskenyebb, a mögöttes terület pedig etnikailag homogénebb lett. A fő kibocsátó területek Terebes, Kozma, Magyarizsép, Tussá, Cselej és Czéke voltak. Csak azokon a helyeken kerültek többségbe a szlovákok, ahol eddig is képviseltették magukat. 1910-re egy ezzel ellentétes folyamat indult meg magyar-szlovák viszonylatban (3. ábra). A megye keleti területein 1910-ig nem következett be jelentős változás. Nézpest (Mészpest) kivételével (66—70%) nem jutottak túlsúlyba a magyarok egyetlen településen sem. Általánosságban igaz, hogy a falvak kisebbségei általában többséghez asszimilálódtak, azaz a 1880—1910 között a magyarok voltak expanzióban. Mivel a természetföldrajzi viszonyok nagyjából változatlannak tekinthetők, az asszimiláció pedig mégis ciklicitást mutat, az etnikai viszonyokat illetve az asszimilációs készséget a természetföldrajz kevésbé befolyásolhatta, mint a társadalomföldrajzi, gazdasági és politikai hatások. 64 Kazsu magyarsága 55%-ról 35%-ra, Gercselyé 50-ről 35%-ra, Magyarizsépé 55%-ról 20% alá, Miglészé 45%-ről 12%-ra esett, ugyanakkor a szlovákság sorrendben 66%-ra, 55—60%-ra, 78%-ra, 85%-ra nőtt, holott korábban ruszinok és magyarok lakták e falvakat. 370
