Benedek Csaba – H. Bathó Edit – Gulyás Katalin – Horváth László – Kaposvári Gyöngyi szerk.: Tisicum - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok Évkönyve 14. (2004)

Bagdi Róbert-Demeter Gábor: Ny elvhatár-változás, asszimilációs helyzetek és a statisztika megbízhatósága Zemplén megye példáján

falvak lakossága homogénebbé vált. Magyarok jelentek meg viszont Butka szlovák tömbjében (5%) és Málczán (18—20%). A Petrik-Málcza-Márk vonalat viszont Garany, Hardicsa illetve Abara nem tudta „áttörni" 1910-re, így nem alakult ki egységes magyar tömb. Ennek az lehetett az oka, hogy a fő közlekedési vonalak itt is É—D-i irányúak és nem K—Ny-iak voltak. A nagymihályi járás magyarjainak kisugárzási központja az 1880-ig dinamikusan növekvő Abara és nem a periférikus Deregnyő mezőváros volt! Ezt bizonyítja Nézpest (újbóli) elmagyarosodása, míg a Deregnyő melletti Szalókon — mely egykor szintén magyar volt — nem jutott többségbe a magyarság (7—10%), viszont a ruszinok szlovákká asszimilálódtak. Az asszimiláció vizsgálatakor nem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy vannak úgynevezett kibocsátó, növekvő népességű területek, az utánpótlás akadályozása esetén pedig stagnálok és csökkenők. Mivel a nagymihályi járás magyarjainak száma a magterületeken 1910-re nem nőtt jelentősen, viszont a szórványmagyarság létszáma igen, így Deregnyő és Abara körzetét kibocsátó, de utánpótlás nélküli területnek kell minősítenünk. Az utánpótlás hiányát alátámasztja, hogy bár a bodrogközi járás lakossága dinamikus növekedést mutatott, a tőle északra lévő területeken ennek semmilyen hatása nem volt. Valószínűbb, hogy Ung megye magyar falvaival inkább tartották a kapcsolatot, és ez nem É—D-i, hanem K—Ny-i mozgást tételez fel. Az újhelyi járás magyarsága Czéke (1880-ban 75%-a szlovák, 1910-ben 80%-ban magyar) Kásó (90% szlovák 1880-ban, 40—45% 1910-ben), Magyarjesztreb (66% szlovák 1880-ban, 30% 1910-ben) és Bodzásújlak (78%-a szlovák) nem magyar tömbjét vette körül és az utóbbi kivételével asszimilálta is 1910-re (3. ábra). Czéke esetében a periféria asszimilálta sikeresen a központot, és nem fordítva, mint azt Butka esetében láttuk. Imreg is elvesztette ruszin lakosait. Petrik szlováksága továbbra is beékelődött a magyar településterületbe. A spontán népességmozgások elkerülték ezt a területet, vagy a betelepülők gyorsan beolvadtak a szlovákságba. Azt kell tehát mondani, hogy a deregnyői és a garany-hardicsa-zempléni magyarság közötti kapcsolat is minimális lehetett. Nézetünk szerint a szlovákság a beolvadás szempontjából sokkal nagyobb ellenállást mutatott a magyarokkal szemben, mint a ruszinok. Bánóc, Márk, Füzesér, Hór és Miglész magyarságát igen gyorsan asszimilálták a szlovákok. Hór magyarsága 25%-ot tett ki a 19. század elején, 1880-ban már csak 10—12%-ot. Miglész 45%-os magyarsága is 10%-ra olvadt. Füzessér 55—60%-os magyarságot mutatott Fénye E. szerint — ez lehet, hogy téves, mert 1720-ban és 1772-ben a szláv ajkúak (és nevüek) voltak többségben — 1880-ra 15% alá esett arányuk. 1880-ban Bánóc lakosságának 20%-a mondta magát 65 Bodrogköz, Imreg, Borsi, Csarnahó, Hegyi, Ráska. 66 Kisztc (60% ruszin, 40% magyar, 1880-ra 60% szlovák 40% magyar), Nagytoronya (66% magyar, 30% ruszin, 1880-ra 60% szlovák, 40% magyar), Gercsely (40% ruszin, 50% magyar, 1880-ra 60% szlovák), Barancs (33% ruszin, 20% szlovák, 30% magyar, 1880-ra 43% szlovák, 35% magyar), Bodzásújlak (66% magyarnak. Nagytoronya 60%-os magyarsága 35%-os kisebbséggé olvadt. Magyarizsép 55%-os magyarsága 20%o-ra esett vissza. Márk 30%-os magyarsága felszívódott. Magyarjesztreben 60%-ról 20%-ra esett a magyarok aránya. Ráadásul mindez úgy történt, hogy a — Hór kivételével —jelentős lélekszámú görög katolikus ruszin lakossággal rendelkező települések ruszinjai katolikus szlovákká váltak, miközben a lakosságszám erőteljesen csökkent. Kolbásán az arányok nem változtak, csak a ruszinok váltak szlovákká. Hasonlóképpen jártak a ruszinok is. (Ebben a magyar asszimilációs nyomás szerepe nyilván nem lehetett nagy, mert ilyen ekkor még nem létezhetett.) A ruszinok magyar többségű faluban inkább magyarrá,

65 néha szlovákká asszimilálódtak, míg szlovák,

66 vagy vegyes magyarruszin-szlovák településeken többnyire szlovákká váltak.

67 A ruszin nyelvterület határa, a már említett középső folton kívül északon a Kolonica, Sztakcsin, Pcsolina, Pichinye vonalon húzódott. Sztakcsin azonban a statisztika szerint 1880-ban már szlovák Zubnával és Papinával egyetemben, jóllehet az előbbi kettő 1910-re ismét ruszinnak vallotta magát. TAMÁS E. szerint Tótalmás ruszin, jóllehet Fényes már szlováknak tünteti fel, Maskócot viszont ruszinként. A nyelvhatár innen az Izbugyarokitó—Homonnarokitó—Homonnaradvány vonalon keresztül futott. Izbugyahrabóc Fényes E. szerint szlovák, bár Tamás E. az 1772—73-as kimutatás alapján ruszinnak tünteti fel. Ugyanígy Kosárvágás, Giglóc, Alsó- és Felsővirányos is szlováknak vallotta magát 1800 körül, míg 1772—1773-ban még ruszin falvak voltak. Kosárvágás és Giglóc 1800-ban megjelentés ruszin kisebbséggel rendelkezett, tehát nem arról a gyakori esetről van szó, hogy az egész falu nyelvet vagy identitást váltott. Gyapár (Gyapalóc) szlovák volt 1800 körül, míg 1772—73-ban ruszin, Kisvalkó és Detrik azonban megmaradt ruszinnak. A ruszin nyelvhatár itt hirtelen délnek fordult, és Mogyoróska, Petkóc, Aranyospatak, Ércfalva (Rudlyó), Józsefvölgy, Dávidvágása, Csabóc, Szécskeresztúr vonalán a peremeken végig ruszinokkal találkozunk 1800-ban is. Ugyanez jellemző Zemplén keleti felén, a Valaskóc, Hazsina, Porubka vonalon. Az utóbbi két falu 1880-ra elszlovákosodott. Az északi nyelvhatár sokkal stabilabbnak tekinthető. Orosz Petróc és Pakasztó 1800-tól vegyes tót-ruszin település volt, 1880-ig ruszin többséggel (2. ábra). Bár 1910-re az arányok megfordultak (3. ábra), a ruszinság még mindig a lakosság 40%-át tette ki. Zubna és Taksány (Sztakcsin) 1910-ben újra ruszinnak vallotta magát. Izbugyahosszúmező, Izbugyarokitó és Homonnarokitó a nyelvek érintkezési zónájában ruszin maradt, de a szlovákság aránya 1910-re megnőtt. Ennek az is oka lehetett, hogy e falvak fokozatosan elnéptelenedtek. A szlovákság ruszin, 20% szlovák, 1880-ban 78% szlovák), Garany (15% ruszin, 85% magyar, 1880-ban 50% szlovák) stb. 67 Velejte (45% ruszin, 55% szlovák, 1880-ra 80% szlovák, 20% magyar), Petrik (40% ruszin, a többi szlovák, 1880-ban 90% szlovák), Rákócz (75% ruszin mellett 25% szlovák, 1880-ra 80% szlovák), Szopkócz (80% ruszin, 20% szlovák, 1880-ra 100% szlovák) stb. 371