Benedek Csaba – H. Bathó Edit – Gulyás Katalin – Horváth László – Kaposvári Gyöngyi szerk.: Tisicum - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok Évkönyve 14. (2004)
Voigt Vilmos: Nem mind ... ami fénylik
VOIGT VILMOS NEM MIND ... AMI FÉNYLIK Arany költeményének, A nagyidat cigányoknak a legvégén olvasható az a részlet, amikor a cigányok álmodott kincsét keresi a pincében a győztes, fórsriftos ellenség: így beszélt a vajda, füleit vakarván; Puk Mihály is hallá, hinni nem akarván. Néz egy szögeiéibe, pápaszemes orral — S mintha aranyokat látna ottan, sorral. Nagy darabok voltak, mint az ember ökle, A pince zugába szanaszét lelökve : Fényes szép kardjával megpiszkálta ... hanem 0 se' mondta, mi volt — én se' híresztelem. Nemcsak a keserű hangvételű eposz sötét pincezugában nem mind arany, ami fénylik (sőt még csak nem is fénylik) — hanem a magyar folklór erotikusnak vélt szövegei sem mind azok. Minthogy volt alkalmam (például a Világirodalmi Lexikon megfelelő címszavainál) felsorolni e témakör bevezető szakirodalmát (ami akkor kivételes volt egy magát nemcsak erkölcsösnek, hanem prűdnek is mutató korban — ám máig sem látom, hogy az olvasók az itt található sok mindennek utána is néztek volna), most nem is veszem végig, hol és merre van meg világszerte az erotikus költészet, erotikus népköltészet. Arra azonban hivatkoznék, hogy elég monomániákus módon azt már eddig is sokszor mondogattam, hol nem sülnek el az ilyen ötletek, magyarázgatások. Amikor 1982 májusában — a tőlem átvett A szerelem kertjében megnevezéssel — rendezett konferencián előadtam „Másfél évtized a szerelem kertjében" című dolgozatomat — elsősorban arra próbáltam utalni, hogy amikor a holland festő, Jan Massys 1544 körül másfél évtizedre mintegy eltűnik Németalföldről, és az olasz vagy francia festészetet tanulmányozását visszatükröző művei között elkészíti a ma Hamburgban, illetve Stockholmban látható két F/ora-képet, itt éppen nem az az erotika, amit a hozzá nem értő szemlélő annak vélne. (Ez az írásom először megjelent: Hoppal Mihály—Szepes Erika szerk.: A szerelem kertjében. Erotikus jelképek a művészetben. Budapest, 1987. 13-39, az összefoglaló megállapítás a 36-37. lapokon. Közölte ezt az azonos című, 2001-ben megjelent újrakiadás is — természetesen változtatás nélküli szöveggel — ám, ha ez lehetséges, még rosszabb kivitelezésű képekkel.) Hogy ez a „nem mind az, ami annak látszik" ábrázolásmód éppen erotikus vonatkozásban mennyire nyilvánvaló és gyakori megoldás, csak a hozzá nem értő nem látja. A téma egyik legismertebb festményén (Tiziano: „Ámor sacro e Ámor profano " — így szoktuk ma az 1515 között festett alkotást nevezni) — az előkelő ruhába felöltözött nő a földi, a testi szerelem megjelenítése, a majdnem meztelen jobboldali akt viszont a lelki, az égi szerelem ábrázolása. Ennek a festménynek a reprodukciója látható az 1999. májusában Sátoraljaújhelyen rendezett konferencia kiadványának {Ámor, álom és mámor. A szerelem a régi magyar irodalomban és a szerelem ezredéves hazai kultúrtörténete. Szerkesztette: Szentmártoni Szabó Géza. Budapest, 2002) a címlapján. E kötet számos tanulmánya igazán fontos hozzájárulás a témakör magyarországi művelődéstörténetéhez, és a szerkesztő majd két íves terjedelmű, irodalomtörténeti bevezető tanulmánya a valódi magyar szerelmi költészetről ma a legjobb összegezés. Itt közzétett dolgozatom {Van-e magyar erotikus népköltészet (pontosabban népdal), vagy csak a kézikönyvekben, és miért nincs közzétéve, ha van/nincs? — a 217-226. lapokon) pedig — amint címe is mutatja — éppen azokat az Illyés Gyula Lélekbúvár című színjátékában (bemutatták a budapesti Nemzeti Színház Kamaraszínházában 1948. november 18-án) már kigúnyolt ötleteket próbálja ismét kicsúfolni, amelyek szerint a gyárkémény, a templomtorony stb. mind-mind freudista szimbólumok lennének. Érdekes, hogy Illyés szereposztásában a falura kerülő és a népéletben mindenütt „ezt" megtaláló főszereplő egy igazán városi, doktriner, a népet nem is ismerő figura. Amikor a dolgozatomban említett példákban Lükő Gábornak, Bernáth Bélának és főként Vargyas Lajosnak különböző folklór szövegekre vonatkozó magyarázataira hivatkoztam, arra is utaltam, hogy látszólagos pánszekszuális egyetértésük ellenére is nagy a különbség adatolásuk módja között. Lükő voltaképpen általános szimbólumokat talál mindenütt és ezek erotikája nem is (vagy nem mindig) érdekli őt igazán. Bernáth Béla kacskaringós adattárának legalább a fele komolyan veendő, hiszen itt nyelvi klisékről van szó, amelyek változtatható értelmét, átértelmezési lehetőségeit kár lenne letagadni. Sok klasszikus szövegünknek van később (és nem maga a költő által) elkészített „disznó" változata is. Nemcsak Arany János Toldi-jénak ismerjük ilyen átköltését, hanem akár Petőfi Falu végén kurta kocsma... versének travesztiája is értelmezhető ilyeténképpen. (Minthogy 245
