Benedek Csaba – H. Bathó Edit – Gulyás Katalin – Horváth László – Kaposvári Gyöngyi szerk.: Tisicum - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok Évkönyve 14. (2004)

Erdélyi István: Keleti lovasnépek a Kárpát-medencében

dálkodási adaptációja folyt az egészen a 7. század derekáig expanzívan harcoló-kalandozó avarság esetében, még kaptak némi utánpótlást kelet felől, egyúttal területeik keleti felét elvesztették a mai Déloroszország—Ukrajna déli részein. 580 után rejtélyes nevű taraiachok és zabenderek kerültek be Avarországba (hol varhonita, hol pedig szabir eredetet tételeznek fel róluk), valamint kotzagirok, akik talán a kutrigurokhoz tartoztak. 631-ben a keleti avar birtokban lévő területen fellázadt bolgárok veresége után 634 körül az avarok elvesztették keleti uralmukat. Ezt azonban nem feltétlenül szükséges az avar hatalom összeomlásának nevezni, mint azt Bóna István tette 1984-ben. Az avar uralom töretlenül megmaradt a Kárpát-medencén belül, és csupán arról van szó, hogy rövidesen megszűnt az avarság vezetőinek expanzív katonai külpolitikája, vagy a későbbi magyar párhuzam terminológiájával élve, abbamaradtak a kalandozásaik. 670 táján, bolgár-török népelemek, a kutrigur-bolgárok utódai, akiknek a korábbi generációjával az avarok már Déloroszország területén a 6. század derekán kapcsolatba kerültek, a Kárpát-medencébe vándoroltak be a keleti Nagybulgária összeomlása miatt, másik részük pedig létrehozta a dunai bolgárok kaganátusát a Balkán északkeleti részében. Felvetődött az is, hogy éppen az Avar Kaganátus politikai bukása után, tehát a 9. század legelején még egy újabb keleti lovasnomád népcsoport érkezett volna be a Kárpátmedencébe, amelyről bizonyos régészeti forráscsoportok tanúskodnának (Kovrig Ilona hipotézise, 1963). Az onogur-bolgárok említett 7. század végi bejövetele ad alkalmat annak a hipotézisnek a felbukkanásához, mely szerint ugor típusú nyelven beszélő nép, méghozzá igen jelentős lélekszámban, kerülhetett be a Kárpát-medencébe. Ez nem zárható ki, de bizonyítása esetén sem beszélhetünk kettős honfoglalásról népünk esetében, mert ez a kifejezés maga megtévesztő. Az avar nyelv egyes szavait, főleg személynevek és rangok alakjában, írásos források is megőrizték, a helynevekben megmaradt avar eredetű reliktumok igazolása még a hipotézis szintjén mozog. Egyes avar kori rovásfeliratok megfejtése sem egyértelmű. Az avarság jelentős része kétségtelenül élt még a 9. században, ezt egyre több régészeti emlék bizonyítja például a Délalföldön (B. Nagy Katalin és Ricz Péter ásatásai), miközben a Dunántúlon korabeli írásos forrás beszél avarokról a 9. század hetvenes évei elején. A Nagyalföld pusztaságában élt, nyilván legeltető avarokról 889re keltezve rendelkezünk írásos adattal. A 9. század derekán kelt forrásból pedig a Kárpát-medence délnyugati részeiben lakó avarokról van tudomásunk.

2 így tehát megcáfolható az a bizánci forrásra visszamenő mondat, amely meghívónk címlapján is szerepel, mely szerint „Eltűntek, mint az avarok..." Ez csak Oroszország, illetve eredetileg Bizánc határvidékéről történt eltűnésükre vonatkozott, és az orosz évkönyvekbe Nikolaosz Mysztikosz pátriárka levele nyomán került be. 2 OLAJOS Teréz 2001. A 9. század hozta magával a dunai bolgárok megjelenését az Alföldön és Erdélyben, akik akkorra már szinte teljes egészében nyelvileg elszlávosodhattak, amit az itt a medencén belül felépített váraik neve tanúsít: Zeligrád és Bálgrád Erdélyben, Csongrád pedig a Körösnél. Ebben az időben már velük kapcsolatban keletről hozott lovasnomád vonásokról nyilvánvalóan nem lehet beszélni. A Kárpát-medencébe bekerült avarság természetesen nem volt teljesen egységes. Ezt a temetkezési szokásaik is bizonyítják, a lovastemetkezések változatai, a türk hamvasztásos rítus felbukkanása és az embertani sokféleség. Nem volt viszont jellemző rájuk a kurgános temetkezés, az ilyesmi alig-alig ismeretes, pedig elvárható lenne, mivelhogy a távoli keleten és Kelet-Európa steppéin ez uralkodó jellegű volt mindig a lovasnomádoknál. A Kaganátus központjait a Duna—Tisza közén (Bóna I.) és a Balaton mellett egyaránt keresik (Szentpéteri József Zamárdi térségében véli felfedezni). Teljesen új régészeti kép bontakozik ki Árpád magyarjainak a honfoglalásával 895-ben, miután ők az egész Kárpát-medencét megelőzően alaposan felderítették, és a honfoglalást megtervezték. Az új bejövök lélekszáma ismeretlen, számuk tekintetében fantasztikus dolgokat találunk a szakirodalomban. Legújabban Makkay János és Kristó Gyula alig félszázezres tömegnek tekinti őket. Egy bizonyos már, az „őslakosság" száma náluk jóval nagyobb kellett, hogy legyen. Nyelvük tekintetében amerikai magyar kutató által felvetődött már 1984-ben az, hogy a magyar török nyelvű nép volt, amely még egy másik török nyelvet is megtanult, a kavarokét. Aztán - nem vitatva alapvető szerepüket az új állam létrehozásában - nyelvük eltűnt. Mások törökös steppei kultúrájú, de ugor típusú nyelven beszélő népnek tekintik őket (Róna-Tas 1983). Ugor „magyarok" Árpád fejedelem vezette honfoglalás előtti jelenlétével a Kárpát-medencében Király Péter foglalkozott nyugat-európai kolostori jegyzékek névanyaga bázisán, de tudományos kritikával munkásságát nem érintették. Tőle függetlenül Makkay János volt az, aki 1991ben a Századok, azaz a vezető magyar történelmi folyóirat hasábjain fejtette ki véleményét Árpád magyarjairól, eltérően a hagyományos felfogástól, de a korszakkal foglalkozó történészek nem cáfolták meg tételesen az ő hipotézisét.

3 A félreértés, valamint a kritika hiánya vele szemben azzal magyarázható, hogy mindkét tudományos megnyilvánulást a László Gyula nevével fémjelzett „kettős honfoglalás" hipotézise summás elutasításával vélik elintézhetőnek, amit abban a formában, ahogy ő kifejtette volt, tényleg nem lehet akceptálni. Makkay, utalva Colin Renfrew neves angol ősrégész más népekre és régebbi korokra vonatkozó álláspontjára, analógiát lát a dunai bolgárok és Árpád népe honfoglalása, pontosabban államalapítása között, aminek a lényege az, hogy idegen, erős népcsoport jut uralomra bevándorlás révén és hoz létre államot a nála jóval nagyobb lélekszámú helyben talált lakosság országában, majd nyelvét elveszti. A dolog azonban sokkal bonyolultabb. Az államalapításhoz ugyanis megfelelő, helyben kialakult gazdasági bázis szükséges, és 3 MAKKAY János 1991. 169