Horváth László – H. Bathó Edit – Kaposvári Gyöngyi – Tárnoki Judit – Vadász István szerk.: Tisicum - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok Évkönyve 13. (2003)
Zsolnay László: Régészeti kalandozások a precolumbian Ecuadorban
ZSOLNAY LÁSZLÓ RÉGÉSZETI KALANDOZÁSOK A PRECOLUMBIAN ECUADORBAN 1997-ben vetett a véletlen szerencse Ecuadorba, ahol megismerkedtem Dr. Stephen Rostainnal, aki egy francia-ecuadori régészeti program vezetőjeként ásatásokat végzett Felső-Amazóniában. Az ő segítségével töltöttem 1997-ben, 2000-ben és 2001-ben összesen négy hónapot e dél-amerikai államban. A négy hónap nagy részében Macas mellett, az Upano folyó menti ásatásokon dolgoztam, de módomban állt más régészeti lelőhelyeket is felkeresni, mint például Isla de la Palatát, a kis csendes-óceáni szigetet, és az ingapircai inka erődöt. Segítségemre volt az ecuadori régészeti kultúrák közötti eligazodásban Ana Maritza Freire és Franklin Fuentes ecuadori régész, írásomban kronológiai sorrendben megpróbálom ismertetni a jelentősebb ecuadori régészeti kultúrákat. Amerika és Ausztrália bolygónk két utolsóként benépesült kontinense. Amerikát Ázsia felől közelítették meg első meghódítói, valószínűleg a mai Berring-szoroson át. Több, nem teljesen megerősített elmélet taglalja az átkelés körülményeit. A legelfogadottabb nézet szerint az emberek átgyalogoltak a szoroson, amikor a jégkorszakban a vízszint lecsökkent. Ez a jelenség többször előfordult az elmúlt kétmillió év alatt, a pleisztocén időszak eljegesedése miatt, meglehetősen sok vizet felhalmozva, összefüggő jégréteget alkotva Európa, Ázsia és Amerika hatalmas északi területein. A Kelet-Brazíliában, néhány sziklás menedékhelyen legutóbb talált leletek szerint az ember jelenléte Dél-Amerikában körülbelül harmincezer éves. E leletek felkutatásában jelentős szerepe volt Bányai Mihálynak, a brazíliai Lagoa Sántában élő hazánkfiának, akivel többször is volt szerencsém találkozni és kutatásairól elbeszélgetni. A vidék a megtelepedés időpontjában szárazabb és kevésbé meleg volt a mainál. A kis számú sűrű erdőket leszámítva az Amazonas-medencét valószínűleg jórészt mérsékelt égövi erdőség borította, ami elősegítette az ember terjeszkedését. A földrajzilag három régióra tagolt mai Ecuador területét jóval később népesítették be az őslakók. Az Andok magas hegyláncai, a hegyvidék (Sierra) zord körülményei gátolták a hideg fennsíkokon az életet. A Csendes-óceán parti (Costa) szavannákon nehéz körülmények uralkodtak. A keleti alföldeket (Selva, Oriente) egyenlítői őserdők borították és borítják ma is. A kutatások jelen eredményei szerint az ember körülbelül 11-12.000 éve jelent meg az ország területén. A Sierra első lakói vadászó-gyűjtögető paleoindiánok (I. régészeti korszak, Kr.e. 10.000—Kr. e. 4000) voltak, akik 15-20 fős kis csoportokban éltek, és egymással rokoni kapcsolatban álltak. A férfiak szarvasra és andoki cameliadae-re (dél-amerikai kérődző) vadásztak. A nők és gyerekek növényeket, csigákat, rovarokat, kisebb hüllőket gyűjtöttek. Eszközeiket bazalt, kvarcit, kalcedon és riolit felhasználásával készítették. A leginkább használatos obszidiánt a Pichincha tartományban (Quito, a főváros körzete) található Quiscatola és Mullumica kiterjedt lávamezőiről szerezték be. Az obszidián elterjedése a Sierra egész területén már egy korai kereskedelem meglétét feltételezi. A hegyvidék meghódításával párhuzamosan a Csendes-óceán partvidékén is archaikus vadászó-gyűjtögető csoportok telepedtek le, létrehozva a Las Vegas néven ismert kultúrát. Vadak és vadon termő növények mellett étrendjük nagy részét halak és tengeri puhatestűek alkották. Bár nem voltak egy helyen letelepült népek, elhagyott lakóhelyüket az év bizonyos szakaszaiban újra és újra felkeresték, és Magasan, a felhők között. Az Andokból lezúduló vízparti teraszok régészeti objektumok lelőhelyei (A szerző felvétele) 87
