Horváth László – H. Bathó Edit – Kaposvári Gyöngyi – Tárnoki Judit – Vadász István szerk.: Tisicum - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok Évkönyve 13. (2003)

Egri Mária: Chiovini Ferenc

Ferenc, Fényes Adolf, Mattioni Eszter, Szlányi Lajos, Vidovszky Béla, Zádor István és két vendégtag; Basilides Barna és Bernáth Aurél dolgozott. Az ő műveik adták a jubileumi kiállítás kortárs részét. Bár „Chiovini Ferenc ezen a nyáron más irányú művészi elfoglaltsága miatt aránylag nem nagy anyaggal szerepel a kiállításon. Képei a szolnoki táj lelkét mélyen érzőművészt mutatják."'Ezek közül egyet meg is vásároltak - közli még a Nemzeti Jövőnk. Tudjuk, hogy Chiovinit ebben az időben egy Kultuszminisztérium által megrendelt történelmi pannó, roffi Borbély György valamint a kormányzó életnagyságú portréjának megbízásai kötötték le. Ősszel a művésztelep ismét készül az Őszi Tárlatra, holott a háború már rányomja bélyegét a telep hangulatára. „A Művésztelep hagyományos őszi tárlatát vasárnap d.e. 10 órakor nyitották meg ünnepélyes külsőségek között, amelyen dr. Szabó Ferenc polgármester is megjelent. Ahogy végigpillantunk a képekkel gazdagon megrakott falakon, rögtön az a benyomásunk, hogy az idei háborús őszi tárlat még az eddigi nagysikerű kiállításokat is messze felülmúlja. Az újszerű stílusok, a színek káprázatos gazdagsága jellemzi a tárlat anyagát. Valamennyi szereplő művész tehetségének legjavát adta a kiállított képeivel, s ha ki is emelünk egy-két művészt vagy képet, azt nem annyira rangsorolásért tesszük, hanem csak az olvasóink tájékoztatására.'^ Chiovini képeiről azt írja: „Tájképein a színek egyéni eredetisége, a távlat mélysége és a témák változatossága külön élményt jelent. Feltűnően érdekes a Halászok c. képe, de a mozgalmas piaci festménye is pompás munka." A Nemzeti Jövőnk kiállítás ismertető írásából megtudjuk, hogy ebben az esztendőben csupán két kiállítási helyiség és előszobája állt a tárlat rendelkezésére, s ez korlátozta a képek számát, s zsúfolttá tette az anyagot. Ezzel együtt a művészek mindent elkövettek a művészi színvonal biztosításáért. Chiovini „bravúros temperaképekkel szerepel; a Piac ecsetkezelésének virtuozitását, a Zagyva-part elmélyedő természetszeretetét mutatja."

1

® Még 1943 őszén is megrendezte a Művészeti Egyesület a kolónia kiállítását, amelyen a művészek teljes létszámban szerepeltek. A front 1944-ben érte el Szolnokot. A művésztelep fái közé németek ásták be magukat, harckocsik dúlták fel a rendezett parkot. A művészek közül azok, akik még eddig le-lejártak Szolnokra, most elhagyták a telepet. Chioviniék részben Tiszapüspökiben, részben Budapesten vészelték át a bombázásokat. Chiovini Ferenc katona volt, de a mozgósítást minden lehetséges módon kerülni akarta. Hamis orvosi papírokkal, a Teleki Intézettől kapott alkalmatlansági iratokkal bujkált egy ideig, majd Pesten Borbereki Kovács Zoltánoknál rejtőzött a háború végéig. Szolnokon a művésztelep használhatatlan állapotba jutott. Ami elkerülte a háború pusztításait, azt széthordták az emberek. Ami valamire használható, feltüzelhető volt, azt leszerelték az épületekről, elhordták a műtermekből. Chiovini amint lehetett visszatért Szolnokra, s szinte azonnal szervezkedni kezdett a telep újjáépítése érdekében. A Tiszavidék 1946 szeptemberében beszélgetést közöl Chiovini Ferenccel a művésztelep újjáépítéséről, a művészi munka megkezdéséről. A riporter felteszi a kérdést; „Feltéve, hogy a telep lakható állapotba kerül, remélhető-e, hogy a régi törzstagok, akik a telep világhírét megteremtették, elfoglalják munkatermüket?" Chiovini válaszából kiderül, hogy a kollégák jönnek, ha valamelyest is biztosítják számukra a munkalehetőséget, azaz renoválják a műtermeket. 38 Nemzeti Jövőnk 1941. szeptember 9.1. 39 Szolnok és Vidéke 1942. szeptember 9. 2. 40 Nemzeti Jövőnk 1942. szept. 8. 2. „Már az idén is érdeklődtek a tagok a lejövetel lehetősége felől. Tudomásom van arról, hogy Pesten is dolgoznak, hogy a telep rendbe hozására az anyagi feltételeket megteremtsék. A művésztelep már átélt 1919-ben is krízist, ha nem is ilyen nagyot és a tagok akkor sem lettek hűtlenek Szolnokhoz."^ A művész nemcsak szóban érvel a művésztelep ügyében, de írásban is megfogalmazza gondolatait. A telep újjáépítésének szükségességét hangsúlyozza, történetileg elemzi, mióta gyűjti össze ezen a helyen a telep a képzőművészeti szellemi erőket. Hosszú idő telt el, s évtizedek során,,... ez a vidéki telep a magyar kultúra egyik tartóoszlopává fejlődött. A háború megint tönkretette a telepet, az egyik épület teteje középen beroskadt, a másik kevés javítással helyrehozható, ajtó, ablak, padló hiányzik de a falak épek. Ha a helyreállítás késik, a hó leszakítja a tetőt, az eső eláztatja a falakat és nem lesz érdemes rendbe hozni. Néhány festő még lejön, lehozzák a régi emlékek, azok száma is gyérül, azután valaki eltalálja, hogy Szolnok nem is olyan festői, mint mondták és a magyar kultúra „Szolnoki Művésztelep"-i fejezete után pontot tehetünk. A test kultuszát szolgáló sportegyesületek kapnak támogatást, segélyeket az illetékes minisztériumtól. A lélek kultuszát szolgáló művészet is kéri az őt megillető támogatást. Biztató jel a művésztelep jövőjére az a lelkes készség, amivel a város és megye társadalma vezetőségével az élén a telep újjáépítését szorgalmazza, de szükség van állami támogatásra is. A felépítést és az első újjáépítést is az állam tette lehetővé, most is csak állami támogatással bírja Szolnok felépíteni művésztelepet. A telep országos elgondolás alapján létesült és nemcsak szolnoki, hanem országos kulturális célt szolgál. Csak két épület rendbe hozásáról van szó a sok között és a művészek megint megmutatják, hogy érdemes volt helyreállítani a Szolnoki Művésztelepet.'^ Chiovini Ferenc mint a megyei Újjáépítési Hivatal Igazgatója is sokat tett a műtermek helyreállításáért. Ezzel együtt az 1948-ig átadott négy műteremből kettőbe Chiovini, illetve a háborúból hazatért, szintén teleptag Patay Mihály költözhetett, a másik kettőt viszont Benedek. Jenőnek és Botos Sándornak adták, akiknek a korábbiakban nem volt telepi tagságuk. A műtermekből bérlakások lettek, amelyeket a művészek családjaikkal együtt vehettek igénybe. így megszűnt a régi törzstagsággal járó műterem használati jog, a Budapesten élő művészek nem jöhettek többet Szolnokra. A háború utáni képzőművészeti élet más, a régitől merőben különböző keretek között indult. A Szolnoki Művészeti Egyesület 1947. április 10-én tartotta újjáalakuló, tisztújító közgyűlését. „A tisztikar tagjai a következők lettek. Alelnökök: Zsemlye Ferenc polgármester, Hegedűs Lajos cukorgyári műszaki igazgató. Ügyvezető igazgató: Dr Elek István, Titkárok: Kőszegi Endre polg. isk. tanár. Pénztáros: Hauk Antal, városi főszámvevő, Műtáros: Korda Béla tanár. Ügyész: Dr. Lévay Gyula tisztifőügyész. - A felügyelő bizottsági tagok névsorát itt mellőzve jegyezzük fel még a törzstag művészek nevét - Szlányi Lajos, Zádor István, Vidovszky Béla, Chiovini Ferenc, Hollósné Mattioni Eszter, Bernát Aurél, Gáborjáni Szabó Kálmán, Basilidesz Barna festőművészek és Borbereki Kovács Zoltán szobrászművész."^ Ám hiába próbálkozott az Egyesület az új rendszerben a kolónia korábbi szabályok szerinti működtetésével, gyakorlatilag a háború után elvesztette szerepét. Bár hivatalosan csak az 1950-ben kiadott, 41 L.D.: Beszélgetés Chiovini Ferenccel a művésztelep újjáépítéséről, a művészi termelőmunka megindításáról. Tiszavidék, 1946. szeptember 1. 42 Chiovini Ferenc: A Szolnoki Művésztelep jövője. Tiszavidék 1946. december 26.1. 43 Szolnok megyei Népszava 1947. április 17. 2. 409