Horváth László – H. Bathó Edit – Kaposvári Gyöngyi – Tárnoki Judit – Vadász István szerk.: Tisicum - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok Évkönyve 13. (2003)

Szabó István: Ami Szolnokot országosan is ismertté tette

az egyre fokozódó hangulat, észre sem vesszük, hogy vizes széken ülünk és hogy a fű bizony erősen cuppog és fénylik lábunk alatt. Hosszú várakozás után Farkas Imre lép a táncköröndre, azaz, az előadó pódiumra és beszélni kezd. Ugyancsak meglepődve halljuk azonban a várt szikrázó humorú, szellemes konferansz helyett, egy életunt öregúr hátborzongatóan unalmas szavait. Szerencse, hogy aludni nem lehet, mivel a hidegvizes környezet még a legelkeseredettebb aludni óhajtókat is felébreszti szundikálásukból. Utána két fürge táncosnő, Horváth Mária és Csuka Mária libbentek a köröndre. Csinos két kis leányka, elég jól mozognaki A férfinépség, különösen a fiatalság élénken megtapsolja őket. Szűcs László énekszáma a következő műsorszám. Hát a mi „Szűcs Lacink" ugyancsak „nagyfiú" lett, amióta elkerült tőlünk. Kedélyesen, mosolyogva áll fel a zongora mellé és vár. Egyet-kettőt ránt a vállán, és újra vár; közben ismét mosolyog. A közönség végre megérti, hogy egy kis csendért vár olyan kitartóan; erre lassanként mindenki elhallgat. Éneke azért nagy tetszésre és meleg tapsra talál, különösen a hölgyek részéről. Székely István filmrendező kedélyes szavakkal igen röviden ismerteti a „Lila akác" itt pergő filmkockáit. Ezért sokan neheztelnek reája! Pedig roppant kedves, megnyerő modorú ember, nem akarja ezzel sokáig lopni az időt. Hiszen úgyis lepereg az egész nemsokára és akkor nem lesz olyan érdekes?? De hiába! Itt, körülöttem van egykét engesztelhetetlen „jó-barátja", akik még „Afrikából" ismerik és minduntalan megjegyzéseket szórnak feléje. Szinte bosszantó lenne udvariatlan viselkedésük, ha szavuk nem volna falrahányt borsó. Rosszmájú emberek! Ágai Irén roppant helyes volt sárga matróz ruhájában, énekét és táncát lelkesen megtapsolták. Bőbb Gray táncszáma osztatlan sikert aratott. A műsort Bőbb Gray és Horváth Mária bájos táncduója fejezte be. Ezután luftballonos táncverseny következett. A zenekar pezsdítő zenéje a tündéri környezet rohamosan fokozta a hangulatot. Sűrűn durrantak a pezsgős üveek. A bár egykettőre zsúfolva lett, mind a három terem színültig megtelt vendéggel, itt már a zongoralábak is táncoltak 2 óra körül. Ballá Lici ugyancsak virágos hangulatban igyekezett bebizonyítani, hogy őt bizony egypár üveg pezsgő nem veszi le a lábáról. Szűcs Laci pedig Szűcs Oszkárral énekelt és ivott versenyt. A kitűnő énekesnek itt nagyobb sikere volt és bátrabban is énekelt. „Nem kellett félnie a hideg levegőtől"! De később a jeges pezsgő éber őrködése ellenére is alaposan elbánt a hangszálaival. A ragyogó hangulat azonban nemcsak náluk volt meg, hanem mindenkinél. A kerti ünnepély rendezői: Jancsó Lajos, Pólya Tibor és Iván, Borbereki, Zádor, Révész és a többiek megelégedett, vidám arccalsétáltak a vendégek kedélyesen mulató táborában. 91. kép. Pólya Tibor kedvcsináló invitálása a Tisza Szálló kerthelyiségében rendezendő garden party vacsorához (színes reklámgrafika) Az ünnepély, eltekintve néhány apró hibától, igen jól sikerült és ezért főképpen az agilis rendezőgárda és a kisebb szerepeket betöltő itthoni közreműködők érdemelnek dicséretet. A múlt tapasztalatai és tanulságai pedig reményt adnak arra, hogy a harmadik és a többi gardenpartyk még ennél is jobban sikerülnek. Legkeserűbb tapasztalat volt számunkra az, hogy éppen városunk közönsége tartotta magát feltűnően távol az ünnepélyen való részvételtől. Mi, akik ott voltunk és jól éreztük magunkat, az egyéni szórakozásnál azonban sokkal fontosabb szerepet töltöttünk be. Pártoltuk városunk érdemes művészeit. Hogy ezt megérdemlik, az nem vita tárgya. Ez az alkalom lett volna és volt is, hogy közeledjünk hozzájuk és megismerjük őket jobban, ne csak olyankor gondoljunk reájuk, amikor értékes munkájuk gyümölcsét egy napilap, vagy szépirodalmi folyóirat apró fekete betűi között olvassuk, hogy - „ez is egy szolnoki művész!" Több szeretettel, megértéssel és érdeklődéssel várjuk tehát a jövőben a garden-partyt! Hiszen városunk művészi és társasági életének egyik kiemelkedő eseménye, amely minden vonatkozásban megérdemli, hogy egy kissé felkaroljuk, éppen mi, a szolnokiak!"

m A Szolnoki Újság munkatársa jóllehet összegzése több kifogást is emelt a műsorban szereplő, s a színpadon nem teljes értékűt nyújtó szereplők produkcióival kapcsolatosan - értékelését végeredményben pozitív kicsengésűnek fogalmazta meg: „...Tündéri volt pedig minden a művész telepi parkban köröskörül. A lampionos fák, a megvilágított utak, a villanykörték százai, a Tisza jazzzenekarának kitűnő játéka, a cigány muzsikája, a levegő, minden-minden. Ez a része a garden-partynak — tehát amit a festők csináltak, amin hónapok óta dolgoztak - ez mind kifogástalan volt. És rajtuk kívül még valami. A bár. Muráti Lili volt a háziasszony. Itt igazi jó hangulat volt. Jók voltak az italok, pompás volt a zene, pesti a levegő. Aki itt járt, eltöltött pár órát és elköltött néhány pengőt, az megemlegeti a garden-partyt és álmában is mosolyogva fog visszagondolni rá. Ahogy illik is. A garden party Szolnok várt eseménye lesz mindig. Különös gonddal, féltő óvatossággal, messzire menő előrelátással kell megrendezni. De szeretettel, megértéssel kell fogadni is. Meg kell éreznie mindenkinek - helybelieknek, vidékieknek és pestieknek egyaránt - mi nekünk a művésztelep, kik nekünk a festők és mit jelent számunkra a garden party. Úgy látjuk, panaszra nem lesz ok a jövőben sem. Jancsó Lajos volt a rendezés lelke. Hosszú, nehéz, fáradságot nem ismerő munkája eredményét megrontotta a szörnyű idő, de jövőre talán hiánytalanul sikerül, amitől most megfosztotta a rosszkor jött eső..." Cikkét K. Tóth Lenke ez alkalomra írott „Egy perc a gardenpartyn" című versével zárja, mellyel a Művésztelep 1934-ben eltávozott festőművésze, Zombory Lajos emlékének is adózik. 166 Szolnok és Vidéke, XVI. évf. 1934. július 19. 2-3. p. 363