Horváth László – H. Bathó Edit – Kaposvári Gyöngyi – Tárnoki Judit – Vadász István szerk.: Tisicum - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok Évkönyve 13. (2003)
Benedek Csaba: Idegenek a faluban
BENEDEK CSABA IDEGENEK A FALUBAN A beilleszkedés körülményeinek vizsgálata három magyar faluközösségben A társadalmi konfliktusok formái (vallási, etnikai, egyéb alapú) egy-egy faluközösségben időben és térben folyamatosan változhatnak, egymást erősíthetik, gyengíthetik, olykor ki is olthatják. Ezek vizsgálatakor kiemelni egyet-egyet nemcsak azért nehézkes, mert a néplélek már-már megfoghatatlan területére visz a kutatás, hanem, mert egyik-másik okot tökéletesen elkülöníteni nagyon nehéz, legtöbbször együtt jelentkeznek, és határaik is nehezen állapíthatóak meg. Mindamellett az ember cselekedetei során nem minden esetben fogalmazza meg, miért rekeszt ki másokat, okait gyakran maga sem tudja élesen különválasztani. A kutatási szempontok kiválasztásának problematikus voltára többek között a témában rendezett konferencia előadásai is utalnak, jelezve a lehetséges megközelítési módok sokoldalúságát. 1 A paraszti közösségekben a kulturális reflexek inkább visszatartottak az áttelepüléstől. Az idegen számára az új környezetben nem evidens a szokások, kötelezettségek betartása, mert másokhoz szokott. Még legjobb indulata ellenére is véthet a szabályok ellen, hiszen új feltételek közt az új falu értékrendje az irányadó s ezeket nem ismeri. Akkor is így van ez, ha két egymás melletti településről van szó, mivel „a faluközösségbe nem egyénként illeszkedik bele valaki, hanem mint valamely család, majd tágabb rokonsági szervezet tagja. (...) egy faluban csak akkor vált valaki teljes jogú polgárrá, ha családi kapcsolatokkal sikerült kötődnie a közösséghez. Lényegében azonban ekkor sem őt, hanem utódait fogadta be igazán a közösség, az idegenből érkezett ember talajtalan maradt, „jöttment"-nek számított egész életén át. * A feudalizmus korában más jelentéssel bírt a szülőföld, szülőfalu fogalma, mint napjainkban. A jobbágyok többsége egy helyben, helységben élte le életét, s legtöbbjük a haláláig el sem hagyta azt. Azon belül, annak szűk környezetében mindent ismert (növények felhasználása, gazdálkodás, rokoni kapcsolatok, stb.), míg azon kívül kevés információval rendelkezett. 3 A lakhelyhez való tartozás folytán mindenkitől elvárták a kötelezettségek teljesítését, a szokások megtartását, a szolidaritást jóban-rosszban. 4 A faluközösségben nem annyira az egyén és egyéniség számított, mint a közösség és annak érdekei. 5 Minden faluközösség kialakít olyan „önvédelmi eszközöket", melyek segítségével igyekszik felvenni a harcot a rá veszélyt jelentő erőkkel (földesúr, közösségi javak károkozói vagy betelepülők) szemben. Ez azonban nemcsak falvaink esetében van így, hanem elmondható a szabadalmas területek lakóiról is (jászok, kunok, székelyek, hajdúk) 6 , akik gyakran törvényileg szabályozták a betelepülést vagy a helységben való tartózkodást. 7 Kutatásaim során arra kerestem választ, hogyan fogad egy-egy faluközösség idegenből érkezett embereket. Befogadja, kirekeszti-e őket s mindezeket milyen megfontolásból teszi. Megállapíthatók-e olyan „szabályok" az adott falvakban, melyek mentén egy-egy személy elfogadása vagy kirekesztése megtörténik? Az élet mely területein jelentkezik élesen ez a magatartás? Másrészről azt vizsgáltam, hogyan értékelik maguk az idegenek helyzetüket az adott közösségben, milyen beilleszkedési problémákkal küzdenek, igyekeznek-e, s ha igen, hogyan igyekeznek elfogadtatni magukat. Kutatásom helyszínéül három olyan falut választottam, ahol mint azt már az előzetes tájékozódás is jelezte - három különböző magatartás jellemezte a faluközösségeket. Természetesen hasonlóságok minden esetben voltak, mégis mindhárom falu másként élte meg az idegenek beáramlását, másféle viselkedést tanúsított irántuk. Munkámat nehezítette, hogy az emberek egy idegennek (jelen esetben a gyűjtőnek) nem minden esetben mondják el, hogy egyeseket nem fogadnak szívesen, esetleg kizárnak a mindennapi élet több területéről. Ezért mindhárom faluban olyan ember segítette a munkámat, aki helyi lakosként jól ismerte, „belülről" szemlélte az adott faluközösséget, jelenléte kontrollként hatott, és felhívta a figyelmem, ha az adatközlő valamit „szépíteni" igyekezett a látszaton. A téma kényességére való tekintettel az adatközlők neveit nem adom közre, minden esetben utalok azonban arra, milyen időszakról van szó éppen. Kutatásom során nemcsak a szinkron vizsgálatra törekedtem, ha1 A. Varga László (szerk.) 1991. 2 Szabó László 1979a. 81. 3 Dankaníts Ádám 1983. 62-63. 4 Tárkány Szűcs Ernő 1981. 51-68. 5 ArthurE. Imhoff 1992. 6 Bánkiné Molnár Erzsébet én. 83. 7 Papp László 1940. 285-310., "Nehezen fogadtak be maguk közé bárkit is: »Úr akárkiből lehet, de kun nem lehet« - mondogatták." Peterdi Vera 1995. 209-216. 287
