Horváth László – H. Bathó Edit – Kaposvári Gyöngyi – Tárnoki Judit – Vadász István szerk.: Tisicum - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok Évkönyve 13. (2003)

Füvessy Anikó: Egy stílusban azonosítható kiskunhalasi nyereggyártó műhely

FÜVESSY ANIKÓ EGY STÍLUSBAN AZONOSÍTHATÓ KISKUNHALASI NYEREGGYÁRTÓ MŰHELY A magyar típusú nyereggyártás a török elleni hatékonyabb harcmodor, a könnyűlovasság újbóli térhódítása révén ismét felvirágzott. A könnyűlovasság magyar válfaja a huszárság volt. Sikeres harcmodora révén Európa-szerte ismertté vált. Elterjedéséhez a Rákócziszabadságharcban betöltött kiemelt szerepe is hozzájárult. A XVIII. század elejétől a könnyűlovasságnak ez a magyar megjelenési formája harmincnégy országban figyelhető meg.

1 Nyugat-európai térhódításában a Rákóczi-szabadságharcot követő menekülés és emigráció, továbbá a Habsburgok évtizedekig tartó örökösödési háborúi egyaránt szerepet játszottak. Felszerelési tárgyai (ruházat, fegyverzet) több országban is a magyar mintát követték. A huszárság a magyar nyerget a Habsburg-birodalomban a XVIII. század elejétől használta széles körben, melyet szabályzata egységes nyeregtípusul - magashátú baknyereg - írt elő.

2 A Habsburgok évtizedekig tartó örökösödési háborúi, majd a napóleoni hadjáratok a hadsereg állandó készültségével jártak, mely a nyergesipart országosan is felvirágoztatta. A történeti Magyarország számos településén dolgoztak a XIV—XIX. századig céhes- vagy céhen kívüli nyereggyártók, hogy a meglévő, majd az állandóan növekvő igényeket kielégítsék. A központok közül már a XVIII. század közepére országos ismertségre tett szert a tiszafüredi, melyet a testőrköltő Amadé László (1703— 1764) és a visszavonult gyalogos, majd huszártiszt, Gvadányi József (1725-1801) verseikben is megörökített. Gvadányi a füredi mellett még az igmándi nyergek kiválóságára is utalt, bár erről rajta kívül sem a korabeli, sem a későbbi források nem tettek említést.

3 A hadiipar előírásokkal szabályozta a katonaság, köztük a huszárság ruházatát, fegyverzetét. Csak azok a gyártók és kereskedők juthattak hadiipari - és ezzel biztosabb - jövedelemhez, akik az előírásokat teljesítették. A feltételeknek nem minden nyereggyártó központ tehetett eleget, hiszen a magyar típusú nyergek előírásoknak megfelelő átalakítása vélhetően nem volt könnyű feladat. László Gyula, az éles szemű megfigyelő nem véletlenül jegyezte meg a füredi nyereggel kapcsolatban, hogy annak szerkezetében, főleg a kápafejek megformálásában a hadiipar módosításokat hajtott végre.

4 Erre egy 1765— 66-os polgári peres füredi eljárás is utal, ahol a kapákhoz szükséges, kétágú bükkfákat még nyeregbunkóként említették, mely esetleg arra utal, hogy a füredi nyergek bunkósfejű és kápakanalas változatban is készültek.

5 Az előírások a konjunktúra egy évszázadot is meghaladó időszakában a „komisszió" számára dolgozó nyergeseknél a nyergek szerkezetét nem csak átalakították, hanem szabványosították is. így nem csodálkozhatunk azon, hogy gyűjteményeink ún. magyar nyergei nagy fokú formai és szerkezeti hasonlóságokat mutatnak. Mivel fanyergeink már több mint egy évszázada a használatból szinte teljesen kiszorultak, gyűjteménybe kerülésükkor készítésükre megbízható adatokat már alig lehetett lejegyezni. Fanyereg, magyar nyereg, füredi nyereg elnevezéssel kerültek a leltárkönyvekbe, holott nyilvánvaló volt, hogy a hadi- és egyéb igények kielégítésében a tiszafürediek mellett még számos központ vett részt. Ha csak a céhdokumentumokat vesszük figyelembe, a XIV—XIX. századig közel nyolcvan önálló vagy más rokonszakmákkal társult, céhkeretek között dolgozó nyerges központról maradt fenn adat.

6 A tiszafüredihez igen hasonló szerkezetű fanyergek az ország más központjaiban is készültek, de készítési helyükre leírókartonjaik alapján alig következtethetünk. Kivételes eset, ha a leírókarton a készítő nevét is feltünteti, mint pl. a Déri Múzeum egyik füredi fanyerge esetében, melyet 1925-ben Gyöngyösi István nyergestől saját munkájaként vásároltak.

7 Hasonlóan a ritka esetek közé sorolható, ha a nyergen a készíttető nevét vagy a készítés helyét valamilyen formában jelzik. Ezek a kivételes esetek egy-egy műhely vagy műhelycsoport azonosítását teszik lehetővé.

8 A magyar nyerget széles körben használták. A különböző szervezésű lovas-katonák, huszárok mellett ehhez hasonló típusú nyerget használtak a parasztok, a pásztorok, a fogathajtó debreceni kocsisok, a hajóvontatók, s a különböző rangú lovasok. A legénykorba érő fiatalemberek is - ha családjuk lóval rendelkezett - általában saját nyerereggel rendelkeztek. A Jászkunság kiváltságai visszaszerzéséért lovaskatona-állítási kötelezettséget is vállalt, melynek felszerelési tárgyaiban a környék kisiparára is támaszkodott. Tiszafüred nyergesei a közelebbi Nagykunság és Jászság igényeit elégítették ki. Várható volt, hogy a kiskunsági nyereg-megrendeléseknél a kiskunsági nyergesek munkájára is építettek. A fanyergek zöme egyszerű, dísztelen volt, de a nyergesek egyéni megrendelésre díszfaragással vagy vésett díszítményű csontbetéttel ellátott darabokat is készítettek. A nyergek faragásának díszítőtechnikája a fa anyagától is függött. A nyereggyártáshoz kétféle faa 1 ZacharJ. 1984.459 p. 2 Ajtay E. — Péczely L., 1936. 86 p. 3 Amadé L, 1997.117 p.; Gvadányi J., 1975.124., 313 p. 4 László Gy., 1941. 86 p. 5 Kiss Pál Múzeum történeti-dokumentáció: 69.78.1.; v.ö.: Füvessy A., 1996. 6 Eri István (szerk.) 1975.1-2. 7 Déri Múzeum V. 1925.47. 8 A tiszafüredi Kuli Mihály 1918-1921 között három nyergére is felírta nevét, a készítés pontos idejét és helyét, a Móra Ferenc Múzeumban is található egy nyereg, melynek hátoldalán a készítés helye szerepel: Kiskunhalas. 273