Horváth László – H. Bathó Edit – Kaposvári Gyöngyi – Tárnoki Judit – Vadász István szerk.: Tisicum - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok Évkönyve 13. (2003)

Gulyás Éva-Szabó László: Az emberi élet fordulóinak szokásai a Jászságban

gátja, oszt le lekap innen is, onnan is egyet-kettőt. Jónéhány van mán a zsákba, kiszámolta, hogy mennyi kell. Annyi csű, amennyi otthon a gyerek. - No még egyet a Sanyi gyereknek! - szólt, ahogy lecsavarta a kukoricacsövet. Erre a hátán csattant a husáng, mer a gazda tudta, hogy Sándor mír viszi magával a zsákot. De csattant ám a következő is, meg hozzá a mondóka: - Még egyet a Sanyi gyereknek! (Jászárokszállás) A muzi Hiába, a fejlődíst nem lehet megállítanyi. A Jászságba is betört a kultúra. Muzit csinyátak a kocsma végibe. - Muzit - csudálkozott Jusztyi, a Gizi barátnéja. - Mán meg oda el kék mennyi. - Jó, majd vasárnap. Elgyütt a vasárnap, a két jány kiőtözött, ótán karonfogva, lidí körrel a kézbe elment a muziba. Az első sorba, nem az utolsó sorba ültek, oszt várják. Osztán eccercsak kezdőgyik a muzi. Nízik, oszt láttyák ám, hogy amott egy vonat a! Gyön, gyön, gyön, utóbb a két jány csak felugrik, oszt hujú, kifelé! Lélekszakadva. Oszt mongyák, hogy hát ránk gyön a vonat! Szalannak, szalannak, egyszer Jusztiaszongya Gizinek, hogy: - Gyön-e még? - Nem, de a csattogását még hallom! Akkor Juszti aszongya Gizinek: - Nem az a te bolond, hát nem hallod, hogy a papucsod csattog? - Nohát - mongya Gizi. Én meg aszittem, hogy az a traktor, ami a muzit hajtya?! (Jászárokszállás) Vissza miatyánk! A Felvidéken egy községnek három temploma is volt: görögkeleti, református és katolikus. Megszólalt a harang a református templomban. Az idős katolikus néni meghallotta, s e/kezdte imádkozni a miatyánkot, de közben a harangszót is figyelte. Egyszercsak észrevette, hogy ez a református templom harangja: így kiáltott fel: - Vissza miatyánk, nem a mi harangunk szól! (Jászapáti) Asszony az úr a háznál Az asszony volt az úr a háznál, s bizony a férj azt tette, amit ő mondott. Igy történt meg, hogy egyszer az asztalaié ültette. Jött a barátja, s ott találta. Nagy csodálkozva kérdezte: - Mit csinálsz te az asztal alatt? A férj kivágta magát, az asszonyt sem akarta lejáratni: - En vagyok az úr a háznál, oda ülök, ahová akarok! (Jászapáti) Péter bácsi megkaszálta a bundát Péter bácsi ügyes kaszás lévén híres volt jó kaszájáról. Rendben is tartotta mindig, hiszen minden a jó kaszán múlott. Mondja neki János bácsi: - Jó kaszája van, hallja! - Még a bundádot is megkaszálnám! - Hát abbulmár nem sok minden lesz, bár fizetek tíz liter bort, ha meg tudod tenni! Hát rendben van. Fogadtak is tíz liter borban. Elő is hozták a bundát, szépen kiterítették az udvar közepére. Péter bácsi megfente a kaszáját, mint a kaszálás kezdetén szokás volt, s már csapott is. Csak úgy suhintotta a bunda szőrét a kasza. János bácsi nem is hagyott többet suhintani, elhitte már, hogy valóban ügyes kaszás. (Jászapáti) Telhetetlen, mint a papzsákja A plébános úr - abban a községben — igen sokszor rövid nadrág­ban, vagy máskor meg melegítőben is megfordult a falu különböző he­lyein. A nép embere volt, s mindenkit ismert, őt is ismerték termé­szetesen még többen. De mégsem mindenki. Történt egyszer, hogy elment a TÖZÉP-re szenet vásárolni. Mele­gítő volt rajta akkor is. Ahogy ácsorog, nézegeti melyik szén lenne a jobb, egy idős néni megszólítja: - Vásároltam egy kis szenet fiam, nem tolnád haza? Adok tíz fo­rintot. - Nem tolom én néném még húszért se! - igy a mosolyogva fogal­mazott válasz. — Ejnye fiam, telhetetlen vagy te, mint a papzsákja - morgolódott a néni és tovább ment, hogy találjon széntolót. (Jászszentandrás) Passzusíratás Vásár közelgett. Az egyik parasztembernek tehene volt eladó. Ak­kor éppen a jegyző adta a passzust. Kérdezte sorra a szokásos adato­kat: kora, neme, színe stb. Es: különös ismertetőjele? — Mintha a jegyző úr volna a marba, oszt a fal felőli szarva le volna törve - magyarázkodott a paraszt. Ugyanis a tehén egyik szarva hiányzott. (Jászszentandrás) A gyermekeik okulására is gyakran elmondták a régi szenten­ciákat: „Ami halad, az nem mén; Annyit fordul a kerék le, mint fel; Iga­ziboldogságot csak munkával lehet elérni; Leggazdagabb az, akisem­mit sem kíván; Szarnak, kárnak nincs gazdája; Szíp a villa, de hasznos a kanál; Csősz a határbul, pap az oltárbulél; A szegény embernek még esze sincs, mert pénz nélkül gondolkodni se lehet." Inkább a felnőtt korúaktól származnak azok az elbeszélések, ame­lyek a határ egyes részeire vonatkoznak; ők őrizték és adták tovább a mondákat. A fiúgyermek egész nap kint volt apjával, kérdezősködött, és sok mindenről tudomást szerzett már gyermekkorában. Téli estéken aztán újra szóbakerült: „Na, emlékszel, ahol szántottunk ta­vasszal, ott, a Kápolnától délre. Hát ott vót valamikor Négyszállás. A dózsaiak is onnan jöttek át valamikor. Még az öregapám hozott is on­nan haza olyan faragott követ; itt állt egy darabig, avval vót a kapu betámasztva." Az öregkor az unokákkal való foglalkozás kora is a családban. A tanyasi gyerekek télidőben iskolába járás miatt tartózkodtak a városi házban, a már eladó sorban lévő leányok pedig a bálok, fonók, esti tanyázások miatt éltek bent, együtt az öregekkel a kevesebb munka idején. így e két generáció a hagyományozódásban összekapcsolódik, mégpedig mélyebb, archaikusabb szinten. Valószínű ebből is táplál­kozik a Jászság néphitének a polgárosultság szintjéhez képest meg­mutatkozó babonásabb jellege. Az öregkor ugyanis ismét visszavisz a transzcendens erőkkel való szorosabb érintkezéshez. A közelgő halál - bármennyire is az élet velejárójának, természetes folyamatnak te­kintik - mégis a túlvilág felé, a földöntúli erők irányába fordítja az embert. Intenzívebb érzelmi életre van lehetőség, a munka kevésbé tölti ki a napot, évet. Megnő a hiedelemszerű cselekmények szerepe az életben. Az öregember keveset alszik, vagy félig éberen, olykor a 260

Next

/
Oldalképek
Tartalom