Horváth László – H. Bathó Edit – Kaposvári Gyöngyi – Tárnoki Judit – Vadász István szerk.: Tisicum - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok Évkönyve 13. (2003)

Pusztai Gabriella: Egy magyar orvos Afrika szívében (Dr. Scheitz László belga kongói működése)

PUSZTAI GABRIELLA Ajánlom tisztelettel dr. Cserényi László sebész főorvosnak EGY MAGYAR ORVOS AFRIKA SZIVÉBEN (DR. SCHEITZ LÁSZLÓ BELGA KONGÓI MŰKÖDÉSE) „A trópusra kikerült gyarmatos életét ... két veszedelem szabályozza, a trópusi klíma és a tropikus betegségek." Scheitz László A magyar orvostörténet, A frika-történet rendkívül hézagosan feldolgozott területe napjainkban is a magyar orvosok afrikai tevékenysége. Szakmai körökben és a nagyközönség számára teljesen ismeretlenek vagy korlátozottan ismertek az általuk elért eredmények. A publikációk többnyire vadászokként, Afrika-utazókként mutatják be őket, vagy rövid életrajzukat közlik. A velük kapcsolatos, részben ismeretlen dokumentumok értékes forrásbázist alkotnak. A századforduló évei, az első és második világháború előkészítése a gyarmatok és az anyaországok gazdasági erőforrásainak nagyobb kiaknázását hozta magával. Bányák nyíltak, ültetvények létesültek, s óriási méretű vasútépítések indultak meg az afrikai földrészen is. A szerencselovagok, tudós utazók, hazájukból száműzöttek, gyarmati tisztviselők után hamarosan megjelentek a mérnökök, a kereskedelmi és banktársaságok képviselői s más szakemberek. De nemcsak a bánya- és építészmérnökök kaptak egyre gyakrabban munkalehetőséget. Az építkezéseken a bennszülöttek ezreit foglalkoztatták, kitűnő talajt biztosítva ezzel a járványok, fertőző betegségek gyors terjedésének. A bennszülött munkások és az ott élő európaiak gyógyítására a különböző társaságok, a missziók vagy az állam orvosokat, ápolókat alkalmazott. Belga Kongóban számos magyar orvos telepedett le Trianont követően. Thanhoffer Lajos Kongolóban állt egy vasútépítő vállalkozás szolgálatában. Széles József, az elsők között, 1926-ban utazott Kongó gyarmatra, s 1960-ban a katangai elnök háziorvosának megtisztelő címét viselte. Molnár Antal 1927-től évtizedeken át gyógyított az országban. Rigler Richárd egy aranybánya társaság vezető orvosa lett az 1940-es évek végén. A kellemetlen éghajlatú Stanleyville-ben kezelte betegeit Müller Tibor fogorvos. Katanga fővárosa, Elisabethville adott otthont a kiváló szívspecialistának, Kolosy Mártonnak. Ugyancsak itt találkozott Scheitz László volt kolozsvári iskolatársával, Deák Lajossal, aki majdnem húsz évig folytatott jó hírű praxist a városban. Scheitz doktor Riglerhez hasonlóan aranybányászok közé érkezett Kongóba, s a második világháborút kivéve haláláig a fekete földrészen dolgozott. Leírásainak, beszámolóinak összessége különleges kultúrtörténeti, művelődéstörténeti kincs. Mintegy 600 hátrahagyott levele hétről hétre tudósít élete minden mozzanatáról, a belga gyarmatosítók hétköznapjairól, az országban oly nagy szerepet játszó missziós munkáról, egyes vidékek növény és állatvilágáról, a bennszülöttek egészségi állapotáról, a kongói magyar emigráció tagjairól. Aprólékosan tárja fel Katanga 1959 és 1962 közötti történelmét, függetlenné válásának eseményeit. Leveleiből pontos és részletekbe menő képet kapunk a gyarmati kisvárosok felépítéséről, működéséről, társadalmáról. Ha a leírások értékes gyöngyszemeit lánccá fűzzük, kibontakozik előttünk egy magyar orvos életpályája a belga gyarmati közegben, annak bürokratikus útvesztőiben, ahol egyes kollégák tevékenysége a gyógyítás helyett a statisztika teljesítésében merült ki. Scheitz László szakmai és emberi nagyságát mutatja, hogy Thanhoffer Lajoshoz hasonlóan felismerte az európai orvosok hallatlan szerepét az országban. Tisztában volt felelősségükkel, hiszen - a hagyományos gyógyítókon kívül - rajtuk múlott a lakosság egészségi állapota egészen 1961-62-ig, amikor az első bennszülött doktorok kikerültek az iskolapadból. A gyógyítás szolgálatában A kolozsvári születésű (1897. ápr. 8. - 1963.) fiatalember nagyapja, Scheitz Anton az orvos-gyógyszerész dinasztiából

1 elsőként vándorolt Magyarországra. Testvérével Dél-Ausztriából, Lienz városból indultak Erdélybe. Legidősebb fia, Vilmos pályája csúcsán Kolozsvár nagyra becsült tiszti főorvosaként felelt a város egészségügyéért. Unokája, László szülőhelyén 1919-ben szerezte diplomáját a Ferenc József Tudományegyetem orvosi karán. Rendkívüli tudásvággyal, szorgalommai érkezett Budapestre. Az I. sz. sebészeti klinikán, majd a Rókus Kórházban dolgozott sebészként (1925-34), s távoli rokona, Hültl Hümér professzor mellett szerzett értékes tapasztalatokat.

2 1928-tól folyamatosan publikálta megfigyeléseit, kutatási eredményeit, írt az érzéstelenítő szerekről, a golyváról, a daganatos megbetegedésekről, a hasnyálmirigyről, az emberi száj- és körömfájásról, később az újszülöttek orsóideg bénulásáról és egyéb gyermekbeteg1 A családi hagyomány szerint ó'sük az 1700-as évek elején Lienz egyik malmának zsákhordó kétkezi munkása volt. Egy baleset során megsérült és orvosi segítségre szorult. A doktor észrevette, hogy a zsákhordónak ügyes kezű fia van, és magához vette segédnek. Az eszes legénykébó'l orvos lett. Ez a társadalmi, képzettségbeli felemelkedés akkoriban kiugrónak számított, s elismerésül dr. Scheitz 1724-ben nemesi oklevelet kapott. Címerüket ma is őrzik a leszármazottak. 219