Horváth László – H. Bathó Edit – Kaposvári Gyöngyi – Tárnoki Judit – Vadász István szerk.: Tisicum - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok Évkönyve 13. (2003)
Kiss Erika: Az Aprítógépgyár fél évszázada
A Mátrai Erőmű törő üzemének berendezéseit az aprítósok készítették (Fotó: Bathó László) menyeknek. Szervezeti korszerűsítések is történtek, a piacorientáltság jegyében, a megrendelő igényeinek kielégítése került a középpontba. Az évtized végére a magyar kohászat súlyos válságba került, s ezzel az öntöde helyzete is kritikussá vált. Sikerült 1990-ben egy német-magyar vegyes vállalatot létrehozni, ami megmentette az öntödét a bezárástól. A német fél befektetése révén az üzemet korszerűsítették, valamint piacokat is nyert, így talpon maradt. A gyár a dolgozóké lett A privatizáció hatalmas kihívás volt. Sokak számára a gyors meggazdagodást, a családi, a magánvagyon megalapozásának lehetőségét rejtette. Az aprítógépgyári vezetés egy ideig úgy látta, valamelyik külföldi partnerük, megrendelőjük fektet be Magyarországon. A tőkeinjekcióra is szükségük lett volna, hiszen az infláció elszabadult, s egyre nehezebb volt a termelés pénzügyi finanszírozása. A remélt szakmai befektető azonban nem jött. Ekkor a vállalati kezdeményezésű privatizációs folyamat elindítása mellett döntöttek. Az MRP-s privatizációnak voltak buktatói, de más megoldás sem látszott egyszerűbbnek. A Munkavállalói Résztulajdonosi Program valóra váltása előtt azonban az állami tulajdonú vállalatot gazdasági társasággá kellett átalakítani. A gyár jogásza, dr. Knorr János visszaemlékezésében mondja: - Amikor az állami cégeket gazdasági társasággá alakították, mi a korlátolt felelősségű társasági formát választottuk. Ezt könnyebb kezelni, kisebb — és olcsóbb is — az adminisztráció, a döntéshozatali mechanizmus egyszerűbb. Kidolgoztuk a kft.-s alapító okiratot. 1992-ben kétszer is megjelent ez a cégközlönyben. Aztán az ÁVÜ Állami Vagyonügynökség - illetékese egyszer azt mondta, mi nem kft. leszünk, hanem részvénytársaság. Valódi gazdasági, vagy jogi indokot nem tudott felhozni. Az ÁVÜ történetének ez a hőskora. A mi összekötőnk egy számítástechnikai szakember, Kérdő Bálint volt. Az A VÜ-nél 1992-ben sok volt a munka, a cégeket át kellett alakítani, így neki is jutott néhány vállalat. Az Aprítógépgyár aktáit ő kapta, így vele kellett a kapcsolatot tartani. Gyakran kerestük félőt Kármán Antallal a folyosó végén lévő kis irodájában, ahol egyszerre csak egy ügyfél tartózkodhatott, mert többen nem tértekbe. Nem volt mit tenni az rt-vé alakulás dokumentumait is elkészítettük. Végül Csépi Lajos, az ÁVÜ frissen kinevezett igazgatója 1992. december 31. dátummal - de már 1993 folyamán - írta alá az Aprítógépgyár Rt. átalakulási iratait. Egyébként az állam szempontjából mindegy lett volna, melyik formává alakul át az Aprító, hisz így is, úgy is ő volt a tulajdonos. Az igazgatóság, a felügyelő bizottság és a könyvvizsgáló fenntartása, működtetése viszont már az Aprítónak kerül pénzbe. Ennek egy részét a kftvel megspórolhattuk volna. ,G5 Az átalakulás után kezdődött a privatizáció, az MRP-s szervezet létrehozása, majd a pályázatkészítés. Az ÁVÜ az Aprítógépgyár részvényeinek 51%-át meghirdette eladásra. A jászberényi részvénytársaság jegyzett tőkéje ekkor 610 millió volt, s mintegy 383 millió tőketartalékkal rendelkezett. Azaz, a saját vagyon közel 1 milliárd forintot tett ki. A jegyzett tőke 51 %-át lehetett ekkor megszerezni, ami a cég többségi tulajdonlását, a döntéseknél a többségi akarat megjelenítését is jelentette egyben. A pályázat során volt más érdeklődő is. Egykori - a cégtől korábban eltávozott vagy eltávolított - aprítós vezetők is szerették volna a részvénytöbbséget megszerezni. Sőt, valamivel többet is ajánlottak, mint a gyári MRP-szervezet. Az is lehet, vagy úgy látszott, hogy csak borsot akarnak a „birtokon belüli" gyáriak orra alá törni. Ezt látva jött létre egy vezetői konzorcium az MRP-szervezet „megtámogatására". Kármán Antal szerint e csapatot szinte egyik óráról a másikra hozták létre, mert úgy látták, hogy a MRP-szervezet pályázata - mely E-hitelt 70 milliót is vett fel - nem elég meggyőző, nem elég meglapozott. Tíz közvetlen munkatársát kérte arra, hogy mozgósítsák tartalékaikat, tegyenek mindent pénzzé, hogy a privatizációs pályázatot ők nyerhessék meg, ne a kívülállók csapata. Az is érzékelhető volt, hogy ez a „külső" csapat nem az igazi aprítós szellem letéteményese, a gyár jövőjét másként látják. A privatizációra szánt összegből kárpótlási jegyeket vásároltak, melyeket később jóval kedvezőbb árfolyamon számított be az ÁPV Rt., - az ÁVÜ jogutódja - így nem volt ez rossz üzlet! Végül az MRP-szervezet a részvények 36%-át, a menedzsment 15%-át vette meg, azaz 51% az aprítósok kezébe került. A jászberényi és a hatvani önkormányzatnak - a telek arányában - is volt és van ma is tulajdonrésze, de az állam már 1993-ban kisebbségbe került. Dr. Knorr János a privatizáció sikerével kapcsolatosan elmondta, hogy az Aprító egy kis létszámú gyár, ahol ráadásul egyedi gépgyártás történik, azaz speciális a munka jellege is. A családias légkör sajátos aprítós öntudatot alakított ki. „Ebben látom a titkot. A gazMunkásgyűlés a nagy csarnokban a privatizálás, átalakulás időszakában (Fotó: Bathó László) 35 Jubileumi kötet 2001.209.0. 215
