Horváth László – H. Bathó Edit – Kaposvári Gyöngyi – Tárnoki Judit – Vadász István szerk.: Tisicum - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok Évkönyve 13. (2003)

Kiss Erika: Az Aprítógépgyár fél évszázada

Szintén a jubileumi kötetben olvashatjuk Szabó Béla visszaemlékezésében a következőket: „Nem is tudom, hogy exportnak minősítették-e az ötvenes évek elején a Szovjetunióba és Jugoszláviába háborús jóvátételi szerződés alapján szállított pofástörőket, kalapácsos törőkét, amelynek a gyártását a Ganz törzsgyártól vette át az akkor frissen felavatott herényi gyár. Ekkor én még nem dolgoztam itt, de a 20 éves jubileumra készülve, 1971-ben a kiadvány szerkesztéséhez tanulmányoztuk az első évtized történetét. Akkor bukkantunk olyan iratokra, melyek azt bizonyították, hogy e szállítmányok valójában ellenérték nélküli szállítások voltak Magyarország részéről a jóvátétel részeként, de a vállalat árbevételében a Nemzeti Bank által jóváírt összegek szerepeltek. Igy volt meg a tervteljesítésünk. " Kollár Márton, a cég humánpolitikai vezetője, több évtized távlatából így foglalta össze az első évtized történéseit: „Az '50-es évek mai szemmel nézve nagyon furcsa, érdekes időszak volt. A szocialista gazdaság fejlesztésének lendülete, a munkahelyekre is behatoló mozgalmak légköre, a szigorú tervgazdálkodás mellett jelen voltak az alapanyag-ellátásból, szervezetlenségből, a műszaki tradíciók hiányából eredő hibák, működési zavarok. A vállalat közepes mérete, a vegyes és állandóan változó termékprofil, az akkor uralkodó mennyiségi szemlélet nem tette lehetővé a termelés színvonalas, korszerű megszervezését, az egyedi gyártási jelleg szétaprózta az erőforrásokat. Ezek hosszú időn keresztül jellemezték a vállalat működését, s olykor kritikus időszakokat is hoztak a cég életében."

22 Útkeresés az Aprítóban A hatvanas évek elején az energiaellátás folyamatossá tétele, az egyenletes termelés biztosítása érdekében új kazánházat építenek. Ezzel párhuzamosan munkába állítanak egy turbinát is, s ezáltal szükség esetén - nemcsak önmagukat látják el villamos energiával, hanem bizonyos mértékig besegítenek az országos hálózatba is. Ebben az évben cementgyárak a nagy megrendelők, Lábatlan, Hejőcsaba, Bélapátfalva kap új berendezéseket Jászberényből. Csakhogy a kazánház még 1961 elején nincs kész. A Néplap 1961. január 15-én azt írja, hogy: „..idén közel 5 millió forintot irányoztak elő a kazánház befejezésére. Ezzel a kazánház építésére felhasznált összeg 13 millióra növekszik. A kazánházat kiserőművel kombinálták, ami a téli időszakban 400-450 kilowatt teljesítménnyel biztosítja az üzem villamosenergia-szükségletét... Az üzem alapítása óta ugyanis kimustrált mozdonykazánok oldották meg a fűtést. Ezek azonban már olyan rossz állapotban vannak, hogy ki kell őket selejtíteni... "S újabb beruházásokról is szólnak a hírek. A tervek szerint új lemezmegmunkáló csarnok, melegüzem, szerelőcsarnok, öltöző, fürdő, s új étkezde is épül. Építenek - legalábbis tervezik - egy földalatti olajraktárat, szabadtéri darut, új utakat s új gépeket is várnak a gyáriak, 3-5 méteres főgázokat, 6 méteres síkesztergát, függőleges tengelyű diszkoszköszörűt, egykarú hosszgyalut. Talán külön fejezetet igényel a gumi kalander története is. A Néplap 1961. május 4-i számában olvashatjuk, hogy az év elején megkezdték egy nagy teljesítményű gumi kalander gyártását. „Ilyen gépegységet hazánkban még nem készítettek. A prototípus szerelésével április 20-án végeztek. A gumi kalander alkalmas gumi és műanyag leli Jubileumi évkönyv 2001. 9. o. mezek előállítására. A gépet a győri Műbőr és Textílgyárnak adták át kísérletezés céljára. Ha a kísérlet beválik, akkor ez évben még három gumi kalandert készítenek exportra a gyárban." Aztán sokáig csend van a kalander körül... Majd egy 1965-ben, a Néplapban megjelent írás

23 azt adja hírül: „Új gyártmány került fel a jászberényi Aprítógépgyár termelési listájára. Elkészült az eddiginél jobb, korszerűbb kalandercsalád első darabja. A modern gép gumi- és műanyag-feldolgozásra egyaránt alkalmas. A géppel 0,1 milliméter vastagságú fólia is készíthető. ...Az első gépet a Gumiipari Vállalat szegedi gyárában helyezik üzembe." A szocialista gazdaság eddig is megemlített buktatói nem múlnak el, így a hatvanas évek elején is sok problémáról adott hírt a sajtó. Szilágyi Károly, a tervosztály vezetője nyilatkozta 1961. október 3-án a Néplapban: „... a kooperációs vállalatok nem tartják be a vállalt határidőket. A szállítmányok késése miatt szinte megvalósíthatatlan a programszerű gyártás.... A Lenin Kohászati Művek a kívánt határidőre nem szállította a pofástörőkhöz készülő öntvényeket; motor és hajtóműhiány miatt jelenleg is nehéz megvalósítani a folyamatos termelést. ...A műszaki adminisztrációval is baj volt, késtek gyártási dokumentációk, gyakoriak az üzemzavarok..''Nem csoda tehát, hogy az 1961. évi tervek nem teljesülnek. Azonban 1962-re is nagyszabású terveik vannak. Kender-turbinát gyártanak majd. A téglaipar ugyanis ekkor már nem nagyon fejlődik, ilyen berendezések gyártása nem jelent perspektívát, mást kell találni. Találnak is, mégpedig olyan terméket, amit aztán 20 éven át gyártanak. A Binder rezonancia szita licence-t az osztrákoktól vásárolják meg - ami ebben a korszakban kiemelkedő dolognak számított -, s a kész tervek alapján gyártották. Pontosabban a gyártástechnológiát már a jászberényiek alakítják, s a termék „tudását" is gyakran igazítják a megrendelő igényeihez, így e terméket tulajdonképpen saját gyártmánynak tekintik az aprítósok. A Binder szíta sikeres üzlet, termék, mégsem oldhatja meg a gyár egészének problémáját. Vezetőváltás után is maradnak a problémák A problémák megoldására - ebben a korban bevett gyakorlatként - új igazgatót küldenek Jászberénybe. Gróf Károly munkásigazgatóként 1952-től 1962-ig vezette az Aprítógépgyárat. Az új igazgató Jakos János 1962. március 9-én nyilatkozik a Néplap újságírójának. „A sok gond között talán a legnagyobb a raktározás. A vasúti síneken is gépek állnak. Az udvaron 50 új gép rozsdásodik a ponyvák alatt..." Persze más problémák is vannak. A Magyar Nemzet 1963. április 25-i riportjában olvashatjuk: „Kovács István üzemvezető a forgácsoló műhelyben mutatja... ezek a gépek idő előtt megöregedtek a hibás gazdasági „szemlélet" következtében. ... csak a százalék volt az Isteni... Ügyelni kell a termelékenység, az önköltség, a minőség mutatóira is. Mindez pedig így együtt, egy csapásra nem könnyű lecke Jászberényben... - Nézzen körül! Ezek az emberek 10 éve még parasztok voltak. Elvégeztek egy nyolchónapos átképzős tanfolyamot és odaálltak a gép mellé. Egyik-másik még ma sem tanult meg becsületesen műszaki rajzot olvasni. De, ha szólok neki, veri a mellét: ő tízéves szakmunkás. Félrekalapált műszaki öntudat, az van bennük! Keréken guruló polcos kocsikat kerülgetünk. 23 Néplap 1965. szeptember 8. 207