Horváth László – H. Bathó Edit – Kaposvári Gyöngyi – Tárnoki Judit – Vadász István szerk.: Tisicum - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok Évkönyve 13. (2003)

Kiss Erika: Az Aprítógépgyár fél évszázada

hogy a csoportvezetők, művezetők önkényesen megváltoztatták egy­egy munkadarab megmunkálását, más gépeken végeztették el a műveleteket, ebből nem egyszer selejt származott és nehézség a szerelésnél." Az 1956-os esztendő csendesen - legalábbis a sajtóban megjelen­tek szerint - telt el. Azonban nem lehetett ez az év sem könnyű, erre utal egy 1957 nyaráról származó hír. Már ekkor a következő évet, azaz 1958-at tervezik, mert: „... az 1957-es évre alaposan rányomta bélyegét az anyaghiány, a munkahíány és az ellenforradalom által előidézett gazdasági nehézségek sokasága... " 18 Ekkor az 1958-as exporttervet és termelési programot is össze­állítják. Ebben szerepel, hogy Jugoszláviába 35 méteres, 2,5 m átmérőjű kalcináló berendezést szállítanak. Tárgyalnak továbbá egy 80-100 méteres forgókemence elkészítéséről is. Lengyelországba komplett ércelőkészítő-telepet gyártanak, más hazai cégekkel koo­perálva. Ugyancsak a Tiszavidék című lapban jelenik meg a következő cikk is, 1957. július 19-én: „Romlik a baleseti statisztika. Ez annál is in­kább érthetetlen, mert az elmúlt hónapokban nem késztette a munkásokat kapkodásra, oktalan sietségre a korábban sokat emlege­tett - a gyár sajátságaihoz nem mindig igazodó - norma vagy da­rabbér, hiszen nagyrészt időbérben dolgoztak a műhelyek... Az igazság az, hogy ...a nyári mezőgazdasági munkák előrehaladása arányában emelkedett a vigyázatlanságból eredő sérülések száma. A gyár dol­gozóinak jelentős része ugyanis a mezőgazdaságból került az üzembe, és vasárnaponként a pihenésre szánt időt kapálással és más fárasztó munkával ismerőseinél vagy saját földjén tölti. Másnap fáradtan, kimerülten érkezik az üzembe..." Az Aprítógépgyér bejárata a XX. század végén (Fotó: Sárközi János) A kétlakiság mint jelenség azonban végig jellemző volt és maradt is a jászberényi, a jászsági munkásságra. A kezdetekkor már látnivaló volt, hogy a munkásság a mezőgazdaságból kiszorult emberekből toborzódott. A gyári munkavállalás, a szakmatanulás azonban sosem „írta felül" a gyökereket. A jász embert mindig a föld, a hozzávaló vi­szony jellemezte s határozta meg. Ha a földeken eljött a betakarítási munka, akkor bizony szabadságot vettek ki, s mentek a földekre dol­gozni. A gyári kereset egyébként sem volt sok, mellette kellett a plusz is, már csak azért is, mert gyakran nem volt élelmiszer, legjobb volt otthon állatot nevelni, ha húst akart enni a melós. 18 Tiszavidék, 1957. július 14. - Az 1956-os események után a Néplap nem je­lent meg. Helyette, mintegy másfél éves időszakban a Tiszavidék c. napilap látott napvilágot, de a megyei lap szerepét töltötte be. 206 Csendesen telik az 1958-as év is, az aprítósok igyekeznek az elvá­rásoknak eleget tenni. Talán a legnagyobb esemény a Jugoszláviába szállított kalcináló berendezés gyártása volt, melyet a helyszínen aprítósok - Tasnádi György mérnök, Ballá Sándor és Nagy József szerelők - állítanak üzembe 19 . Az év végi leltár szerint ez az év jó eredménnyel zárult, a termelési tervet 111,6%-ra teljesítették, az ex­portterv teljesítése 121,8%-os volt. A gazdaságos termelés elősegí­tése érdekében szerkesztő részleget hoztak létre, s ez esélyt ad a termékek korszerűsítésére is. Ez ad alapot arra, 1959-re 1 millió forin­tos nyereséget tervezzen a gyár. A jó eredmények révén fejlesztésekre is lehetőség nyílik. Még az év elején Csehszlovákiából vásároltak egy 8 méter csúcstávolságú esztergapadot, s két nagyméretű marógépet. Tervezik továbbá, hogy 12 újabb csúcsesztergát, 4 radiálfúrógépet, egy harántgyalut és két fogmarógépet is üzembe állítanak. S először történik, hogy a jó ered­mények lehetővé teszik nyereségrészesedés fizetését a dolgozóknak, ami nagyon furcsa konstrukció volt. Az állami tulajdonú vállalat nyereségéből egy részt a dolgozóknak kifizettek a vállalatnál eltöltött évek, a fizetés, a jó teljesítmény alapján. Ez egyfajta plusz jutta­tásnak számított. Az 1958-as év után, '59 tavaszán 18,4 napi kere­setnek megfelelő összeget fizetett az Aprító 20 . Nagyszabású beruházásokra is lehetőség nyílik az 1959-es évben. A Néplap április 18-i számában adja hírül, hogy: „..az új ötéves terv idején 33 milliós beruházással bővítik az Aprítógépgyárat. Ennek eredményeként az üzem termelése 1965-re 200 millióra emelkedik... új lemezlakatos-műhelyt, egy háromszintes épületben elhelyezett dara­botot, kereskedelmi anyagraktárát, famintaasztalosüzemet, faminta raktárát építenek. Az új üzemrészeket mintegy 16 millió forint érték­ben szerelik fel gépekkel." Egy másik cikk érdekessége, hogy az Aprító a szomszéd vár, a Fémnyomó és Lemezárugyár számára is készít berendezést. Mégpedig egy célgépet, mely a Heller-Forgó-féle légkondenzációs hűtőelemek gyártásához szükséges. 21 Az ötvenes évek tehát gondokkal, problémákkal, lelkesedéssel, a mennyiségi eredmények hajszolásával teltek. A botcsinálta szak­munkások az akadozó anyagellátás, szervezetlen termelés mellett oly­kor mégis kiemelkedőt teljesítettek. Az eddig idézett korabeli sajtó azonban nem mutat két jelentős dolgot. Az Aprítógépgyárnak hadi jel­lege is volt, hiszen azokban az években még fennállt egy újabb háború lehetősége. A politikai vezetés tehát ezt figyelembe vette. Az Aprítógépgyárat arra jelölték ki, hogy egy esetleges háború során tan­kok javítására, felújítására álljon készen. Létezett egy mozgósítási terv is, melyet csak 1991-ben szüntettek meg. Ezt is állandóan kar­ban kellett tartani, s a gépeket, berendezéseket folyamatosan olyan állapotban és összetételben, hogy a feladatnak eleget tehessen, ha erre sok kerül. Ha az ötvenes évekről esik szó, egy másik fontos dolog a jóvátétel. A háborúban vesztes országokat jóvátétel fizetésére kötelezték a győztes hatalmak, így hazánknak is voltak ilyen irányú kötelezett­ségei. Ezért a gyár termelésének egy része a háborús jóvátétel jegyében született. Erről a jubileumi évkönyvben meséli Rigó Ferenc: „... meg kellett kezdenünk a román jóvátételi gyártást az arany­bányákhoz, ércelőkészítő gépeket, flotációs cellákat, ülepítőket, osztályozókat... a Ganz a jóvátételi gyártásban mozdonyokat, vagono­katcsinált..." 19 Néplap 1958. december 17. 20 Néplap 1959. április 1. 21 Néplap 1959. október 22.

Next

/
Oldalképek
Tartalom