H. Bathó Edit – Kertész Róbert – Tolnay Gábor – Vadász István szerk.: Tisicum - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok Évkönyve 12. (2001)
Szabó Lajos: A redempció és Kunhegyes
- „Elek György portája 36x47 lépés, Szilágyi Gáboré 32x46, Szabó Ferenczé 60x68, Szánna Mihályé 20x59, Tar Istváné 24x46, Lakatos Pálé 33x48, Karmazsin Andrásé 33x42, Szász Ferenczé 38x50, Endrédi Istváné 26x47, Nagy Mihályé 24x50, Baranya Istváné 55x58, Mészáros Jánosé 38x53, Komáromi Jánosé 44x56, Sándor Péteré 35x59, Nagy Péteré 36x50, Botos Andrásé 18x62, Kotczó Jánosé 23x62, Szabó Miklósé 22x56, Apostol Mártoné 30x54... lépés." 4 1753-ban a megváltott porták száma Kunhegyesénél, ugyanakkor 200-as rendelkeztek váltott földdel a helység határában (territóriumában). Itt a jó minőségű saját föld kimérése két helyen (I. és II. osztály) történt, nyilvánvalóan az igazságosabb elosztás céljából. Mérőeszköz, az úgynevezett rúdvoW, „amely két lépésnek tartatott". 1745 és 1753 között a kunhegyes/' határ (osztott, azaz magántulajdonba került és osztatlan, azaz közösen birtokolt, meghatározott feltételek mellett használt) megváltásába az alábbi személyek fizettek a legtöbbet* Név Rhénes forint (60 kr-os) Mészáros János 367 Szabó Ferencz 281 Baranya István 240 Apostol Máténé 237 Áts Mihály 224 Kotczó Gáspár 221 Komáromi János 200 Ö. Szabó János 185 N. Szabó István 185 Nagy Péter 178 Bak János 177 Szász Ferenc 174 I. Kun Mihály 173 Nagy Tamás 172 Szabó György 166 Jósa János 133 Szánna Mihály 133 Tanka András 133 Tyukodi László 132 Kotczó János 130 B. Nagy István 127 Kalmár János 126 Tanka István 125 Bene István 125 A kolbászi„szántó és kaszálónak való föld" megváltóinak lajstromában ugyanezek a nevek szerepelnek, legfeljebb sorrendi változások vannak. (Összesen 198 személy neve olvasható az 1754. évi kimutatásban.) 6 A befizetett váltságösszeg arányában a helység polgára fekvő vagy tőke (capilális), másképpen redinált, illetve forintos földet kapott örök tulajdonul, amelyhez még osztalékként évenként, háromévenként kimért tartozékföld kapcsolódott a közösből (szántó-, köles-, kender-, dinnyeföld, nád- és rétnyilas, legeltetés). A váltságföld-tulajdonos elnevezése: redemptus, redemptor, redemptus gazda, lényegében polgári paraszt-birtokos. Közösségük neve: „communitas", később - egyszerűen csak - redemptus közbirtokosság, amelynek tagjai demokratikus jogokat gyakoroltak a helység gazdasági, társadalmi és politikai életében (soraikból valók a választott elöljárók, a tanácstagok...). Jogaik forrása a redempciókor váltott föld, azún. tőkeföldtulajdon. Ennek nagysága arányában lehetett kellő súllyal beleszólni a helyi közéletbe és részesedni az évenként felosztott közdöldekből (ún. forgóföldek), de ugyanilyen arányú a terhek viselése is (adó, közmunka, beszolgáltatás...). A másik alapréteget azok alkották, akiknek nem volt tehetségük földet váltani, vagy időközben elveszítették azt. Ezek az irredemptusok (földtelenek, földnélküliek, általában szegények), akik - a kialakult és az 1750-es években megszilárdult új jogrend szerint - csak akkor kaphattak évenkénti újraosztáskor kis területnyi osztalékot a közösből (nád-, sás-, rétnyilast, kender- és dinnyeföldet...), ha a „redemptusok már kielégítettek", ha még maradt, és amennyiben szorgalmukkal, magatartásukkal rászolgáltak, esetleg sokgyerekesek, özvegyek voltak. Az irredemptusok hátrányosabb helyzetű csoportját alkották a Kerületen kívülről jöttek, az „idegenek", többségben szolgák (cselédek), de kézművesek is. Nevük: inquilinus (zsellér). Újabb föld-, ház- és portavásárlásoknál mindenkor elsőbbsége volt a redemptusnak, a földtelen (azaz irredemptus) emberrel szemben, s ez utóbbi ugyanígy a máshonnan beköltözött zsellérrel (inquilinus) szemben gyakorolhatta a vételi elsőbbség jogát. 7 A redempció lényegében egy korábbi folyamat következtében létrejött vagyoni differenciálódást rögzített és ezáltal lehetővé tette a redemptusok közösségének, a „communitás"-nak s ezen belül a gazdag és módos redemptus gazdák befolyásának érvényesülését. Kunhegyesen a redemptus-irredemptus családok százalékos aránya 1760-ban 70:30 (276 családból 192 redemptus, 159 irredemptus), s a redemptus gazdák tulajdonában volt az állatállomány (szarvasmarha, ló, sertés, juh) 80%-a (ezen belül az igavonók 80%-a, a juhok és sertések 95%-a). 1766-ban az összeírt családok száma 369, ebből 210 (57%) redemptus, 159 (43%) irredemptus. 8 Nyilvánvaló a két társadalmi alapréteg közötti érdekellentét, amely időnként különböző összetűzések formáját öltötte a megváltás utáni fél évszázadban. Ilyenek voltak az ún. „lármázások" a közföldek szabad használatából való fokozatos kirekesztés és hátrányos megkülönböztetések miatt (a csíkászok, halászok zsákmányaikból ha redemptus 1 /4-et, ha irredemptus 'fc-ot adott, később pedig bérbe vették gazdag redemptusok a halászóhelyeket). Előfordult azonban közmunka-szabotálás és „engedetlenség", „zúgolódás" a tanácstagok visszaélései miatt, akadályozták a katonai verbuválást stb. A megváltás utáni társadalmi-gazdasági viszonyok konszolidációjának időszakában igen nagy különbségek voltak az emberek vagyoni helyzetében, nemcsak az alaprétegek között, hanem azon belül is: kifejezve, hogy a redemptus-irredemptus rétegkategóriák sem egységesek. Sőt: nincs merev anyagi válaszfal, a „redemptus gazdák" és a „földtelen emberek" között sem, az alaprétegek átmennek egymásba. Hű kifejezője mindennek a vagyoni helyzetet leginkább reprezentáló állatállomány 9 :1766-ban pl. Szabó János bírónak 19 szarvasmarhája, 10 lova, 56 juha és sertése; Kerékgyártó Mihálynak 34 szarvasmarhája, 14 lova, 31 juha és sertése; Jósa Jánosnak 33 szarvas4 Ugyanott (uo. 5 Uo. 6 Uo. 7 KELEMEN 1877, NAGY 1878. 8 SZABÓ 1966, 7-8. p. 9 SZABÓ 1966, 11-12. p. 348
