H. Bathó Edit – Kertész Róbert – Tolnay Gábor – Vadász István szerk.: Tisicum - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok Évkönyve 12. (2001)

Józsa László: Egy gazdacsalád ájtatos olvasmányai a XIX. században

JÓZSA LÁSZLÓ EGY GAZDACSALÁD ÁJTATOS OLVASMÁNYAI A XIX. SZÁZADBAN Csekély számú családi ereklyéink között mindig kiemelt fontosságot tulajdonítottam azoknak az őseimtől rám maradt kéziratoknak és nyomtatott írásműveknek, amelyek révén bepillantást nyerhettem, fogalmat alkothattam arról, mi érdekelte, mi foglalkoztatta múlt században élt elődeimet, akiktől végső soron életemet kaptam és tulajdonságaikat örököltem. A szúette öreg sublót három fiókja megőrizte az elmúlt évszázad alatt felhalmozódott szellemi termékeket, s ha a nemzeti sorscsapások idején és a generációk váltása során el is kallódott azokból néhány darab, mégis elegendő maradt ahhoz, hogy a feltett kérdésre megközelítő választ lehessen adni. A hagyaték dédnagyapámtól, Józsa Istvántól származik, aki Józsa Mihály és Oláh Borbála redemptus szülők gyermekeként 1814-ben született Kunszentmártonban, és 1896. július 8-án halt meg. Vagyoni viszonyait jól tükrözi az említett családi ereklyék sorában mai napig épségben megmaradt és nagy becsben tartott, 1885. szeptember 4-én kelt végrendelet, amelyből kitűnik, hogy Józsa István három fia és két leánya között az öröklési rendet úgy igyekezett meghatározni, hogy az igazságos és arányos vagyonelosztás elve a legtökéletesebben érvényesüljön. Kunszentmárton belterületén, a mai Alkotmány utcában lévő családi házát a hozzá tartozó ingatlannal és a benne lévő ingóságokkal Antal nevű fiára (nagyapámra), mint öregkori gondviselőjére, gyámolítójára hagyta. Ugyancsak ő örökölte a belső határban lévő szántóföldet is a tanyával együtt. 16.175 négyszögöl és 14.947 négyszögöl területű pusztamesterszállási földbirtokát, valamint az „osztatlanokból" 32 pózna utáni járandóságát a Pusztamesterszállásán lakó Józsa István és Józsa Mátyás nevű fiaira hagyományozta, úgy azonban, hogy azoknak egy-egy ötödrész pénzbeli értékét Józsa Julianna (Szilák Mihályné) és Józsa Erzsébet (Koncz Gáspárné) nevű leányai nyerjék el. Fiait kötelezte, hogy az említett ötödrészt akár egyezségileg maguk között, akár bírói becslés útján megállapítandó becsérték szerint fizessék ki leánytestvéreiknek. Intézkedett arról is, hogy a felsorolt ingatlanok holtig tartó haszonélvezeti joga - túlélés esetén - özvegyét, H. Hegedűs Rozáliát illesse. (Erre nem került sor, mert Hegedűs Rozália már 1890-ben elhalálozott.) A végrendelet záradékából kitűnik, hogy a négy hiteles tanú a Kunszentmártonban lakó Józsa István birtokost „ép testi erőben, egészen végrendelkezésre képes állapotban" találta (71 éves volt ekkor), s a végrendelkező az okiratot Kiss Antal ügyvédi irodájában „élő szóval saját végakaratának nyilvánította és azt saját kezű aláírásával el is látta". Az okirat hitelességét négy tanú: dr. Dömény Dávid, Németh József, Privler Antal (a nagyiskola hírneves tanítója) és Bozóky János igazolta kézjegyével. A vagyoni helyzetre vonatkozóan el kell mondanunk, hogy a Józsa család birtokainak eredete 1745-ig, a redemptióig vezethető vissza. Mivel azonban a családok sok gyermeket neveltek, az ősi redemptus birtok a férfiágon történő öröklés útján mindjobban szétdarabolódott. Az egyes családfenntartók szorgalmán és üzleti érzékén múlott, hogy az ingatlan vagyont, tehát a szántóföldet és a legelőterületet vásárlással tudták kellőképpen gyarapítani. Józsa István birtokai révén Kunszentmárton tekintélyes gazdacsaládjaihoz tartozott, módos családi házzal és jelentős földterülettel rendelkezett. Első felesége, öt gyermekének édesanyja a szintén redemptus családból származó Kurucz Julianna volt, aki 1871. július 20-án halt meg, 52 éves korában. Józsa István néhány évig tartó egyedüllét után feleségül vette Kovács István özvegyét: H. Hegedűs Rozáliát. Az özvegy a családba hozta nagylányát, Kovács Rozáliát, akit Józsa István középső fia: Józsa Antal (nagyapám) vett később feleségül. (így állt elő az a ritka eset, hogy Józsa István mindkét felesége személyében dédanyámat tisztelhetem.) Szóbeli családi hagyomány őrzi, hogy Józsa István részt vett az 1848-49-es szabadságharcban. Sajnos, írásos adatok nincsenek róla, lehet, hogy az elnyomatás éveiben azokat szándékosan megsemmisítették. Mély vallásosságából, katolikus meggyőződéséből következett, hogy évenkénti rendszerességgel járt a máriaradnai búcsúra, de elzarándokolt Mariazellbe és Rómába is. Ez utóbbi útjának emléke a ma is meglévő réznyomatos, gazdag képanyaggal ellátott római útikönyv. Figyelme arra is kiterjedt, hogy 1877-i keltezéssel hiteles másolatot szerezzen be a Jászapátiból 1719-ben történt kirajzás eseményeit megörökítő „Megszálló Levél"-ről, mivel a nevezetes okmány a városalapító ősök között Józsa János nevét is említi, akit családunk - a szerteágazó Józsa nemzetség többi tagjával együtt ősének tekint. Édesapám maga is többször meggyőződött arról, hogy nagyapja, Józsa István jelentős időt fordított a folyóiratok és könyvek tanulmányozására, tehát megfelelő olvasottsággal rendelkezett. Gyakran kézbe vette a kéziratos feljegyzéseket éppen úgy, mint a hetenként megjelenő újságokat, az ima- és énekeskönyveket, a kalendáriumot, a Bibliát és egyéb ájtatos célzatú kiadványokat. Ez annál inkább szembetűnő, mert a fentebb említett második felesége: Hegedűs Rozália sem írni, sem olvasni nem tudott. Az 1885-ben kelt végrendeletben megnevezett egyik tanú: Bozóky János úgy is szerepel, mint 413