H. Bathó Edit – Kertész Róbert – Tolnay Gábor – Vadász István szerk.: Tisicum - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok Évkönyve 12. (2001)
Józsa László: Egy gazdacsalád ájtatos olvasmányai a XIX. században
„H. Hegedűs Rozália névírója." (Hegedűs Rozália neve után „X" jelölés látható, amely az ő keze vonása.) Mit őrzött meg tehát a régi sublótfiók Józsa István 1840-től 1896-ig összegyűjtött könyveiből? Bizonyos, hogy csak töredék maradt, bár a meglévő állományt sem tekinthetnénk könyvtárnak, legfeljebb csupán megbecsült és megőrzésre fontosnak tartott egyedi darabokról lehetett szó. Elsőként érdemelt említést a „Mária-kert" című havi folyóirat, amely Tóth Miké jezsuita atya szerkesztésében jelent meg Kalocsán. Józsa István nagy Mária-tiszteletét bizonyítja, hogy a folyóiratot hosszú időn keresztül járatta, bár a fiókokban szerteszéjjel heverő lapokból csak az 1891. évfolyam számai maradtak meg. A folyóirat zömmel jámbor elbeszéléseket közöl, de lapjain rendszeresen helyet kapott a történelmi Magyarország Mária-kegyhelyeinek bemutatása is. E témakörben a pozsonyi virágvölgyi kegytemplom, illetve a Sáros megyei Kisfalu, a Trencsén megyei tipikusan szlovák Frivald, a Komárom megyei Zsömle (Vértessomló), a Pest megyei (jelenleg BácsKiskun megyei) Hajós kegyhelyének és kegyképének sokoldalú ismertetése szerepel. Folytatásokban közli a Mária-attribútumok részletes magyarázatát, értelmezést ad a rózsafüzér ájtatosság „titokéként emlegetett ismétlődő fohászairól, és különösen a franciaországi eredetű lourdesi ájtatosságok és ábrázolásmódok elterjedését szorgalmazza. A színvonalas szerkesztésű, kivitelében igényes folyóirat számaiban szép versek is olvashatók. A lap egyes példányai bizonyára a gyerekek kezébe kerültek, megrongálódtak, elkallódtak, s csak a véletlennek köszönhető, hogy az 1891. évfolyam szinte hiánytalanul megmaradt. A könyvek sorában természetesen megtalálhatók voltak a különböző alkalmakkor használatos imakönyvek, és ahogyan az minden kunszentmártoni katolikus családra jellemző volt, kiemelt helyet foglalt el Mezey Nepomuk János helybeli kántor 1883-ból való nyomtatott énekeskönyve, amely napjainkig a népi ájtatosságok alapművének tekinthető. Józsa István könyvei között fellelhetjük az 1862. év folyamán Egerben kiadott Szentírás első kötetét, amely az ószövetségi történetek közül a Mózes I. könyvétől a Királyok IV. könyvéig terjedő fejezeteket tartalmazza. Bizonyos, hogy valamennyi kötet megvolt a tulajdonos birtokában, de halála után a gyermekei elosztották egymás között, hogy mindenki számára maradjon az elhunyttól egy kis „emlék". Úgy látszik, Antal nevű fiának, mint gondviselőnek az első kötet jutott, melynek előszavából kitűnik, hogy „A KATHOL ANYASZENTEGYHÁZ MAGYARAJKÚ HÍVEIHEZ JELEN I. FÜZETTEL (több mint 400 oldalas füzetről van szó! - J. L.) INDUL MEG AZ APOSTOLI SZÉK ÁLTAL JÓVÁHAGYOTT MAGYAR SZENTÍRÁS, MELYET NAGYMÉLTÓSÁGÚ KIS-APPONYI BARTAKOVICS BÉLA EGRI ÉRSEK... FÖPÁSZTORI MEGBÍZÁSÁBÓL, A VULGATA SZERINT, KÁLDI GYÖRGY FORDÍTÁSA NYOMÁN... A MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM JELEN ÁLLÁSÁHOZ ALKALMAZOTTAN TARKÁNYI BÉLA JÓZSEF EGRI ÁLDOZÓPAP, EGYEKI PLÉBÁNOS, MAGYAR AKADÉMIAI LEVELEZŐ TAG DOLGOZOTT ÁT..." A Biblia lapjain jól látszik, hogy a könyv nem a fiók mélyén hevert, sőt a családtagok igen gyakran, talán naponként forgatták, erősítést remélve abból az élet küzdelmeihez. A könyvállomány sorában találjuk a koránál, kivitelénél és tartalmánál fogva egyedülállónak tekinthető, legértékesebb kötetet, mely1 Gróf Barkoczy Ferenc 1761 tői 1765-ben bekövetkezett haláláig töltötte be az esztergomi érseki méltóságot. Dévay András nagy művét a hercegprímásnak ajánlotta, a könyv első kiadása tehát még 1765 előtt megjelent. 414 nek eredete, származása a legtöbb kérdést veti fel. A keresztény léleképítést célzó vallásos kiadvány először Nagyszombatban, majd az 1770. év folyamán Egerben jelent meg „a Püspöki Oskolának Betűivel". A barokk időkre jellemző cikornyás részletességgel megfogalmazott címe így hangzik: NAP UTÁNN FORGÓ VIRÁG, VAGY-IS MINDEN-FÉLE NYAVALYA ELLEN VALÓ ORVOSSÁG, ÚGYMINT AZ EMBERI AKARATNAK AZ ISTEN AKARATTYÁHOZ VALÓ ILLESZTÉSE. MELLYET NÉHAI JÓ EMLÉKEZETŰ DREXELIUS JEREMIÁS JÉSUS TÁRSASÁGABÉLI PAP DEÁK NYELVEN KI-BOTSÁTOTT VALA, MOST PEDIG SZÜLETETT ANYAI MAGYAR NYELVÜNK TISZTELŐI KEDVÉÉRT, LELKI VIGASZTALÁSKÉPEN FELÁLDOZOTT DÉVAY ANDRÁS, TEKINTETES NEMES HEVES ÉS KÜLSŐ SZOLNOK EGYBEN-FOGLALT VÁRMEGYÉKNEK VOLT VICEISPÁNNYA S ASSESSORA. NYOMTATTATOTT ELŐSZÖR NAGY-SZOMBATBAN, MOST ISMÉT EGERBEN A PÜSPÖKI OSKOLÁNAK BETŰIVEL M.DCC.LXX. ESZTENDŐBEN. A fordító a nagy munkát - még annak első kiadása alkalmával „Legfőbb méltóságú és tiszteletű Gróff Szálai BARKOCZY FERENTZ URNÁK, Palótz vára örökös urának, Isten kegyelmébül a Szentséges Római Birodalom-béli Hertzegnek ESZTERGOMI ÉRSEKNEK, Apostoli Magyar Országunk első Helytartójának... Ő Hertzegségének" ajánlotta. Erre két körülmény szolgáltatott okot: egyik az, hogy gróf Barkoczy Ferenc 1744-től 1761-ig egri püspök volt, akit az uralkodó kegye 1761-ben emelt az ország első főpapi székére, az esztergomi érseki, hercegprímási méltóságra. 1 A másik az, hogy Barkoczy nagy mecénása volt a magyar iskoláztatás fejlesztésének, természetszerűen a magyar könyvkiadás ügyének is. Ez utóbbira nézve bőséges tanulságul szolgál a fordítónak, Dévay Andrásnak 2 terjedelmes előszava, melyet „a jó akaratú és egyenes szívű kegyes olvasóhoz" intézett. Legyen szabad ebből a következő részletet idézni: „...Megbotsáss jó Olvasóm, és ne vedd nehéz néven ezen tsekély magyar fordítást; nem volt szándékom tzifra magyarsággal ebben élnem, hanem sokakhoz, és jobbára az együgyűekhez szóllanom; az Isteni akaratnak titkát fenn-héjázó szóknak homállyával bé-boritanom nem kívántam, inkább a-mennyire lehetett világosságra terjesztenem, nem elme-futtatás-képen, hanem lelki orvosság-képen. Lesznek talán némellyek, a'kik ezen könyvet tsak azon okbul is, hogy született Anya Magyar nyelven szóll, meg-vetik, és semminek tartyák, mert annyira meg-vesztegettettek Hazánk régi Ősei, kik jövevény, 's idegen nyelven kapdosnak, hogy nem tsak unalmas 2 Dévay András vármegyei alispánt Barkoczy Ferenc még egri püspök korában serkentette írásra. Vö. Sugár, 1984.416. p.