H. Bathó Edit – Kertész Róbert – Tolnay Gábor – Vadász István szerk.: Tisicum - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok Évkönyve 12. (2001)
Makkay János: A Jászság-határ és az indoeurópai őstörténet: régészeti tények és nyelvtörténeti vonatkozásaik
mérése viszont az, hogy az OldEurope koncepciójának nála megfelelő balkáni kezdeti mezőgazdaság elterjedésének (= archaikus protoindoeurópai: Ar.P.I.E. vagy B.P.I.E.) egész területe valóban két nagy térségre osztható. Világos különbséget kellene tenni - írja - az Old Europe határain belüli és azon kívüli területek és közösségek között. Megemlítendő, hogy az archaikus proto-indoeurópai térség jelentős részei a rákövetkező II. fázis, a balkáni proto-indoeurópai zónáján kívül esik. Ezek a peremterületek magukba foglalják a vonaldíszes kerámia egész kiterjedését és azokat a mediterrán partvidéki területeket az olasz csizma sarkán túl, ahol az impresso kerámia kultúra megjelenik, valamint a Cucuteni—Tripolje kultúrától K-re fekvő sztyeppét. 104 Világos tehát, hogy a Renfrew-féle archaikus proto-indoeurópai két térsége közül a Körös—Starcevo kultúra az eredeti balkáni térség része (Old Europe határain belüli területek és közösségek), míg a vonaldíszes kerámia az egyik perifériának (a kívül eső területek és közösségek: a vonaldíszes kerámia térsége) felel meg. Mindebből immáron érthető, miért volt hasznos ennek a tanulmánynak az első felében vázlatosan ismertetni: - a Körös-Starcevo anyagi kultúra (de nem feltétlenül népessége) végső fokon anatóliai eredetét, - továbbá a Körös-Starcevo és a vonaldíszes kultúrák közötti oppozíciókat és ellentéteket. E két kérdéscsoportnak nyelvtörténeti konzekvenciái is vannak. Ezek a konzekvenciák azonban szerintem lényegesen különböznek, sőt teljesen eltérnek Renfrew következtetéseitől. A legfontosabb eltérés az, hogy a mezőgazdaság terjedése Anatóliából együtt járhatott népmozgással vagy népbeszivárgással (demic diffusion), de a Balkán neolit kori lakossága (és annak nyelvei) általában a helyi őslakosság volt saját nyelvével vagy nyelveivel. Amennyiben indoeurópai dialektusokat beszéltek, azok nem Anatóliából kerültek át a Balkánra. Renfrew őskori balkáni nyelvszövetsége magába foglal szinte minden indoeurópai dialektust (albán, indoiráni, balti és a szláv nyelveket, talán az örményt, valamint az archaikus zóna Balkánon túli nyelveit: latin, germán és kelta nyelvek), és részben még a görögöt is, de a görög kisebb mértékben vehetett részt az őskori balkáni nyelvszövetségben. 105 így az összes indoeurópai dialektus közül csak a legkorábban elvált (és Renfrew szerint helyben maradt) anatóliai nyelvek, valamint a tokhár nem lenne része az archaikus balkáni nyelvszövetségnek. A nyelvtörténet ilyen besorolást nem ismer. Nyilván arról van szó, hogy Renfrew szabadon csoportosítja az indoeurópai nyelveket, hogy régészeti modelljét igazolhassa velük. Ez a régészeti modell viszont szintén hibás, hiszen nem csak az indoiráni nyelveket vezeti le a balkáni nyelvszövetségből, hanem annak megfelelően a gödörsíros művelődési kört is régészetileg a Balkánról, illetve a Cucuteni—Tripolje körből. A Balkánról vagy a Cucuteni—Tripolje körből vezetni le a gödörsíros művelődést régészeti nonszensz. A helyes megoldást a Jászság-határvonal nyújtja, amelynek rövid nyelvtörténeti értelmezése alább következik. 103 Sőt, továbbra is fenntartja azt a lehetetlen nézetét, hogy a sztyepp korai (indoeurópai nyelvet beszélő) népeinek anyagi kultúrája a Balkán felől honosodott meg: 1999,275. 104 Renfrew 1999,274 105 Renfrew 1999,275 106 Renfrew 1999, 272 107 Makkay, J. The Linear Pottery and the Early Indo-Europeans. In Proto-lndoEuropean, the archaeology of a linguistic problem. Studies in honor of Marija A Jászság-határ az északnyugati dialektus-kontinuum és a protogörög dialektus elődei között A Jászság kulturális határvonalra épülő nyelvtörténeti modell is különbségeket tesz balkáni és más európai indoeurópai nyelvek között, de ez alapvetően eltér Renfrew felfogásától. Renfrew tud valamit arról, hogy az Old Europe kifejezés nem Gimbutas felfedezése volt, 106 hanem H. Krahe használta először. Ő alkalmazta egy olyan dialektuscsoportra, amely nagyjából az Alpoktól északra, a Duna, a Visztula és a Dnyeper közötti tág térségen alakult ki. Terjeszkedése során csak későn, valamikor a bronzkorban érte el diffúz terjeszkedéssel északnyugaton és északon (protogermán, protobalti, protokelta) a tengert, nyugaton és délen pedig vándorló terjeszkedésekkel (protokelta, protoitalicus) az Atlanti-partokat és a Földközi-tengert. Korábbi tanulmányaimban 107 ezeknek az indoeurópai diffúzióknak és vándorlásoknak a kiindulási kultúráját és területét a Közép-európai Vonaldíszes Kerámiában (DVK) határoztam meg. Jóval H. Krahe előtt már A. Meillet kidolgozta ennek a térségnek, az igazi óeurópainak a korai nyelvtörténeti összefüggéseit, és ő ezt az indoeurópai dialektus-kontinuum északnyugati csoportjának: le vocabulaire du nordouest nevezte el. 108 A felfogás szerint a kelta, germán, balti, szláv és italikus nyelvek elődei egy közös ősre, az északnyugati indoeurópai dialektuscsoportra mennek vissza. A csaknem száz izoglosszát alkotó szóanyagban a mezőgazdasági tevékenység és termékek, a társadalmi élet, a technikai fejlődés, a környezet növényeinek és állatainak nevei, stb. találhatók meg. A Meillet által tárgyalt, kizárólag erre a csoportra jellemző izoglosszák száma azóta az anatóliai nyelvek felfedezése miatt csökkent, de így is kielégítően bizonyítják ennek a dialektuscsoportnak a létét. Az újabb vélemények alátámasztják Meillet felfogását. 109 Ami a régészeti tényeket illeti, az északnyugati dialektus-kontinuum elődeivel a Közép-európai Vonaldíszes Kerámia hajdani népei azonosíthatók. Az AVK tömbje, amelyet éles geográfiai és kulturális határ választott el minden időszakban a másik vonaldíszes térség minden csoportjától (kései Jászság-határ), viszont nem tartozott a körükbe. Tény viszont az is, hogy az AVK tömbjének népeit mind a kialakuláskor (korai Jászság-határ), mind a későbbi időszakokban (az AVK és utódai déli terjeszkedése idején) éles határvonal választotta el a déli, balkáni-dunai, Körös-Starcevo népességektől, tehát az Old Europe határain belüli területekről és közösségektől. Egyet lehet érteni Renfrew-val abban, hogy a Balkán indoeurópai dialektusainak eredetét célszerű a Balkán nagyon régi (feltehetően korai újkőkori) népei között keresni. Sőt abban is, hogy a görög eredete bizonyos fokig különbözik az egyéb balkáni dialektusokétól: kevésbé vehetett részt az őskori balkáni nyelvszövetségben. Megemlítendő, hogy a görögöt illetően lényegében hasonló következtetésre jutott, jóllehet egy más, autochthon származási modell keretében A. Hausler is. 110 Gimbutas, ed. by Polomé, E. C. and Skomal, S. N. Washington D.C., 1987, 165-184. 108 Meillet, A. Les dialectes indoeuropéens. Paris, 1908, illetve új előszóval 1922. 109 Polomé, E. C. The Indo-Europeanization of Northern Europe. JIES 18: 3-4, 1990,331-338, valamint Hűld, M. E. Meillet's Northwest-European revisited. In Jones-Bley, K. and Hűld, M. E. The Indo-Europeanization of Northern Europe. JIES Monographs 17. Washington DC, 1996, 109-125. 110 Hausler 1999,158 74
