H. Bathó Edit – Kertész Róbert – Tolnay Gábor – Vadász István szerk.: Tisicum - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok Évkönyve 12. (2001)

Pölöskei Ferenc: Közjogi kérdések a századfordulón

Mindez a századfordulón vált nyilvánvalóvá, amikor a kereskedelmi szerződések zömmel 1903-ban vagy később jártak le. Egyoldalú felmondásuk pedig a gazdaságra beláthatatlan következményekkel járt volna. Nem véletlenül különösképpen Ausztriában ekkor került sor a legtöbb kormányváltásra, hiszen a miniszterelnökök felmentése, illetve kinevezése mindkét országban az uralkodó elhatározásától függött. Mindezen túlmenően a magyar minisztertanács is több alkalommal nyíltan vagy titkosan jelentősen bővítette az uralkodó hatalmát. Az 1867. március 17-i, Ferenc József elnökletével ülésező minisztertanács felsorolta a 24 pontból álló, az uralkodó elhatározásába kerülő ügyeket. De ugyanez a minisztertanács a hatáskörébe utalta a nagyobb összeget kitevő adás-vételi, bérleti szerződések jóváhagyását, ami a liberális gazdasági alapelvekbe ütközött.

4 Amíg tehát 1848-ban a királyi jogkör szűk maradt és jó esély látszott a polgári jogállam teljesebb kiépítéséhez, addig a kiegyezés rendszerében az uralkodó felségjogai olyannyira kiszélesedtek, hogy az alkotmányos monarchia léte is megkérdőjelezhető. Nemcsak a közös ügyek kerültek ugyanis kizárólagos döntési jogkörébe, hanem végső soron a szövevényesen fogalmazott „közös érdekű" ügyek is. Sőt a viszonylag legtöbb önállósággal rendelkező magyarországi belpolitika kulcskérdéseiben is dönthetett. Az említetteken túl ugyanis dönthetett az első öt fizetési osztályba tartozók kinevezése, a magasabb kitüntetések, kegydíjak, nyugdíjak adományozása felett is. Ilyen módon illúziónak bizonyultak a kiegyezési törvények szövegezőinek reményei, amelyek a magyar nemzeti igények későbbi kibővítésére, az uralkodó abszolút jogainak enyhítésére irányultak. Az 1867 utáni nagyarányú gazdasági fejlődés azonban homályba burkolta a felségjogok anomáliáit. Az 1916 végéig uralkodó Ferenc József feltűnően sok energiát fordított a főleg hozzá közelebb álló kormánypártiakkal a személyes találkozásokra, ezzel is segítette elképzeléseinek valóra váltását. Különösen sűrű audienciákra került sor a politikai válságok, főként a szűkebb értelemben felfogott századforduló éveiben. Ezeknek a találkozásoknak, személyes beszélgetéseknek is szerepe volt a felgyülemlő feszültségek oldásában, mégpedig az udvar elképzelései szerint. A tőle egyben-másban ideig-óráig eltérő felfogást vallók jól tudták: az uralkodó széles jogkörével élve érvényesítheti akaratát. Ferenc József ugyanakkor igyekezett elkerülni ezek alkalmazását, mert tudta: ütköznek ezek az alkotmányosság elveivel. Külön is ki kell térnünk a delegációk létrejöttének körülményeire és helyére a monarchia életében. Mindazonáltal a delegációk stabilizáló tényezőnek bizonyultak. Létrehozásuk gondolata már a kiegyezés szövegét fogalmazó 67-es bizottságban és 15-ös albizottságában megjelent. Ausztriában jelenős tábora volt a központi parlamentnek. Deák ezzel határozottan szembeszállt. „A közös ügyek azon részére nézve mondotta 1865 júniusában -, mely nem tisztán a kormányzat köréhez tartozik sem teljes birodalmi tanácsot, sem bármi néven nevezhető közös vagy központi parlamentet célszerűnek nem tartok."

5 Deák ehelyett az államélet egész területén a paritás elvét hirdette. Ennek jegyében javasolta: Mindkét parlament a maga kebelében azonos számú bizottságot, delegációt választ. „A két bizottság egymással írta - együttes ülésben nem tanácskozhatik, hanem mindegyik írásban közli nézeteit és határozatait a másikkal, s írott izenetek által 4 IVÁNY11960. - 20-22 p., 531 -542 p.; Alkotmány, 1897 augusztus 18. (Itt találhatóak a titkos minisztertanácsi jegyzőkönyvek szövegei) 5 DEÁK III. kötet 333 p. 6 Uo. 532 p. 7 ZOLGER 1911.-322-330 p. 8 Uő: 329-330 p. 432 igyekeznek véleménykülönbség esetében egymást felvilágosítani. A magyar és osztrák delegációkra vonatkozó törvények nem teljesen azonosak. A magyar határozottan elhárítja a központi parlament lehetőségét, míg az osztrákban ez hiányos és a birodalmi képviseletről szóló alaptörvényben található. (Staatsgrundgesetz)

7 Ráadásul az osztrák kiegyezési törvény törvényhozó testületnek tekinti a delegációt, míg a magyar nem és csupán a közös költségvetés elfogadását tekintette feladatának.

8 Ez a gyakorlat honosodott meg. A közös pénzügyminiszterek terjesztették a delegációk elé a közös költségvetéseket. A delegáció intézménye a dualizmus folyamán nehezen illeszkedett a különös, sajátos Osztrák-Magyar Monarchia rendszerébe. Az évi közös költségvetéseket megszavazta ugyan, de összetétele évről évre változott, szakértelme pedig nem érte el a kívánatos szintet. A közös pénzügyminiszter és apparátusának, közegeinek köteteket kitevő számadatait s azok összefüggéseit csak kevesen értették. Az is előfordult, hogy súlyos konfliktusok idején össze sem hívták őket. Ez történt Bosznia-Hercegovina 1878. évi okkupációja illetve 1908-as annektálása idején.

9 Az 1907 december 1-jére összehívott közös minisztertanács annexióra vonatkozó határozatát akkor nem is hozták nyilvánosságra.

10 Mindenesetre az Osztrák-Magyar Monarchia alapzata nem volt szilárd, a reá emelt épület különösen törékenynek bizonyult.

1

' Ráadásul a magyar jogfejlődés megkésettsége együtt járt több intézményének lassúbb kialakításával, szabályozásának elhúzódásával.

12 Magyarországon a polgári korban létező retrográd választási rendszer, benne a jogfosztottság és a képviselőválasztások során meghonosodott kormányzati visszaélések s nem utolsó sorban a társadalom jelentős részének politikai-kulturális elmaradottsága miatt a tényleges társadalmi viták elzárása, illetve a közjogi kérdések politikai dominanciája miatt nem alakulhatott ki parlamenti váltógazdálkodás. Ennek megfelelően koalíciós kormányok is csak ritkán, átmenetileg, rövid ideig maradhattak a helyükön. A kormányok így általában jelentős parlamenti többségre támaszkodva könnyedén, szinte családias módon, teljes egyetértésben végezhették rutinfeladataikat. Főként a miniszterelnököknek közvetlen baráti kapcsolataik szerint, találó jellegzetes neveket adtak s nemcsak a Nemzeti Kaszinóban, a - Lloyd Klubban - vagy az István Szállóban, hanem szűkebb hivatali tárgyalásaik során is gyakran aszerint szólították őket.

13 Az egyes kormányok léte, élete mégsem csupán gondtalan diadalmenetet jelentett. Különösen az 1890-es évektől kezdve, a dualista rendszer válságjelenségeinek felszínre törése után, amikor a nagyhatalmú miniszterelnökök váltogatták egymást. Leváltásuk és kinevezésük idején megsűrűsödtek az uralkodó audienciái az éppen mérvadó politikusokkal. A miniszterelnökök leváltása különben a kialakult „kulturált" gyakorlat szerint történt. Mindig a miniszterelnök és a miniszterek nyújtották be lemondási elhatározásukat, vagy szándékukat, s ezek az államfő részéről a szokványos szöveggel elfogadást nyertek. Időnként azonban sor került a miniszterelnökök részéről taktikai jellegű lemondásokra vagy esetleg valamiféle cél, szándék elérése érdekében, netán az uralkodói megerősítés kicsikarása jegyében.

14 9 KOMJÁTHY é. n. 60. p. 10 Uo.62.p. 11 Fennmaradt a feudális eredetű nagybirtokrendszer és a nemzetiségi kérdés megnyugtató rendezése is elmaradt. Vö. HANTSCH 1953; KANN 1964. 12 KOVÁCS 1986; MEZEY 206 p. 13 MIKSZÁTH é. n. I. k., 49-67. p.