H. Bathó Edit – Kertész Róbert – Tolnay Gábor – Vadász István szerk.: Tisicum - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok Évkönyve 12. (2001)

Lovas Lajos: Betyárok, tolvajok és a bűnözés egyéb formái a Jászkun Kerületben (1797-1802)

Ha a jogellenes cselekmény megtörténte nyilvánvaló volt, az eljárás (processus) azonnal megkezdődhetett. Nyilvánvaló volt a megsebesítés (cruentátió), a verekedés (verberatió) és az emberölések túlnyomó része, vagy amikor tettenérés történt, illetve istenkáromlást nagy nyilvánosság előtt követtek el. A jogellenes cselekmények nagy része már ekkor is rejtett bűntett volt. Az eljárás közvetett bizonyítékokra, gyanújelekre indult meg. A gyanújel (indicia) volt valamilyen adat, tény, körülmény, bármi, ami egy elkövetett bűncselekmény, és egy vagy több személy közötti kapcsolatra utalt. Gyakran történt feljelentés, feladás. A feladó (delator) nem vádló, csak egy bűntettre és a lehetséges elkövetőjére hívta fel a hatóság figyelmét. A feladás tehát nem azonos a középkori accusatioval, ahol a vádló büntetőjogilag is felelt, hiszen állítása valóságát neki kellett bizonyítania. A feudális jogtudomány különbséget tett a távoli, közeli és az igen közeli vétekjelek, gyanújelek között. A távoli vétekjelek csak a nyomozás végrehajtására szolgáltattak némi támpontot. A közeli gyanújel már a tortúra elrendelésére is elegendő volt. Vétekjelnek számított pl. a büntetett előélet, a szolgálat (munka) nélküli életmód stb. Végül meg kell említeni azt, hogy a gyanú és a vélelem is elég volt a büntetőeljárás megindításához. A gyanú azonban nem pletykára, szóbeszédre alapult, hanem tisztességes, megbecsült emberek véleményére. A vélelem tulajodképpen prekoncepció, kiindulási alap. Bizonyos társadalmi helyzetű csoport tagja csak bűncselekmények elkövetéséből élhet. Korszakunkban a vélelem a cigányokkal szemben érvényesült. Nincs jószáguk, munkájuk, lakásuk, akkor miből élnek? Bűntettekből! A Jászkun Kerület törvényszékei - több más bíróságtól eltérően - abban is kitűntek, hogy vélelem alapján házasságtörők ellen nem hoztak ítéletet: ezért a férfival csavargó nő büntetése, hogy vissza kell térnie a férjéhez.

13 A büntetőperes eljárás a feudalizmus korában az un. nyomozórendszer (inquisitorius) elvein épült fel. A bíróságok a tudomásukra jutott gyanú esetén vádemelés nélkül is megindíthatták az eljárást. A nyomozás és a vizsgálat teljesen egybefolyt. Az eljárásnak ezt a részét investigatiós szakasznak nevezi a jogi szakirodalom, mivel a hatóságoknak mindazt a cselekményeit magába foglalta, amelyek a törvényszéki eljárást megelőzték. A kerület (megye) tisztjei a gyanúsította(ka)t letartóztatták (befogták). A nemeseket csak tettenérés esetén lehetett szabadságuktól megfosztani. Gyanúsítás estén szabadlábon maradtak, kihallgatásukat beterjesztett írásos vallomásuk is helyettesíthette. Az investigátió legfőbb aktusai: a gyanúsított kihallgatása, a tanúszedés és a kihallgatás, valamint a helyszíni szemle, a látlelet felvétele (visum repertum). A közrendűek kihallgatásakor a XIX. század közepéig durva, sőt kegyetlen eszközöket is használtak. (A Jászkun Kerület vizsgált aktái között erre nem találtunk utalást.) A törvényszék előtti, következő perszakban kínzást már nem alkalmaztak. Mária Terézia és II. József tiltó rendeletei (1776,1783) után az 1790-91-es országgyűlés a tortúrát az igazság kiderítésére alkalmatlan eszköznek deklarálta. Alkalmazását addig is betiltotta, míg a kiküldött bizottság (deputátio) végleges megszüntetésére javaslatot dolgoz ki.

14 13 Hajdú 1985.-57-64. és 307. p. A Jászkun Kerületben korszakunkban a vizsgálat végrehajtásában is a tortúra helyett a „jóságos vallatás" (examen benevolum), és a tanúk kihallgatása vagy tudományvétel játszotta a legfontosabb szerepet. A feudális büntetőeljárás a beismerést tartotta a bizonyítékok királynőjének, ezért ennek kicsikarására törekedtek még akkor is, ha egyéb bizonyítékok is rendelkezésre álltak. Pl. igen közeli vétekjel megléte esetén már a bíróság a rendes büntetést is kiszabhatta. Az examen benevolum célja az volt tehát elsősorban, hogy a befogottat a bűntett elkövetésének beismerésére bírják, mert a beismerő vallomás, ha a bíróság előtt hangzott el vagy ott megerősítették, teljes értékű bizonyítéknak számított.

15 Jelentősége az ügyészi előterjesztésekből és az ítéletek szövegezéséből is kitűnik. íme néhány szokványos szövegrészlet a peres iratokból: X és Y „tulajdon vallásaikban maguk sem tagadják", vagy X „a tulajdon A betű alatt foglalt vallástételében önként elismeri", vagy X és Z „önként megvallják benevolumaikban..." A vallatás másik formája a tudományvétel vagy a tanúk kihallgatása, hatósági vallatás (inquisitio magistratuális) arról, hogy a bűncselekmény elkövetőjéről mit tudnak, a cselekményt látták-e stb. A kihallgatásról jegyzőkönyvet vettek fel. Ennek papírra vetése a jegyző (nótárius) feladata volt. A lap baloldalára a kérdéseket írták, jobb felől a befogottak válaszait rögzítették. Ki vagy? Miért vagy fogva? Voltál-e már befogva, büntetve? Ha igen, miért? Hogyan, s miért követted el a bűncselekményt? A vádlott(ak) és a tanuk vallomását, a helyszíni szemle leírását, a visum repertumot külön-külön az abc nagybetűivel jelölték. Ezek alapján készítette el az ügyész a vádoló szöveget, hivatkozva a megfelelő dokumentum betűjelére. A kihallgatás a megyénél a szolgabíró vagy esküdtje, a városnál az egyik jegyző vagy a fiskális, az uradalomnál a fiskális kötelessége volt. A Jászkun Kerületben az adott helység főbírája vagy esküdtje, kerületi szinten a commissarius és a fiscalis végezte. A kihallgatások szabályozásával a jászkunok estében még a későbbiekben találkozunk. A felsorolt tevékenységek alkalmával készült iratokat és az esetleges tárgyi bűnjeleket a nyomozást végző hatóság (szolgabíró, városkapitány, kerületi kapitány stb.) az összefoglaló jelentés kíséretében, a letartóztatottakkal együtt a megye, kerület, város tiszti ügyészéhez küldte be. A vádat, mint közvádló a XVI—

XVII. századtól - amikortól a magánvádas bűnperek megszűntek - a törvényhatóság (megye, város, kerület), vagy az uradalom ügyésze képviselte. A vádat az ügyész a tárgyaláson élőszóban adta elő. A nemesek esetében vádlevelet készített, ha a közgyűlés a vád alá helyezés mellett döntött. A vádlottak és a hivatalos investigátió során kihallgatott tanuk terminusra való előállítása is a tiszti ügyész feladata volt. Ezek után jutott el az ügy az eljárás legfontosabb szakaszához, a törvényszék előtti tárgyaláshoz. Az eljárásnak ez a szakasza kétféleképpen folyhatott le: szóbelileg (sommásan), vagy írásbelileg (sollemniter). A nemeseknek minden, később a jobbágyoknak is a súlyosabb ügyei (legalább három évi rabságot maguk után vonó cselekmények) írásbeli perben kerültek elintézésre. Az ilyen eljárásnál az ügyvédi képviselet megengedett, sőt bizonyos esetekben kötelező volt. Az írásbeli per első szakaszában történt meg a perfelvétel, (levata) a perjegyzőkönyv első ívének felfektetése. Ezen az ügyész előter14 Hajdú 1971. - 250. p. - Bónis-Degré-Varga 1996.-176-177. p. 15 Hajdú 1971. - 250. p. - Hajdú 1985. - 91. p. 339