H. Bathó Edit – Kertész Róbert – Tolnay Gábor – Vadász István szerk.: Tisicum - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok Évkönyve 12. (2001)

Lovas Lajos: Betyárok, tolvajok és a bűnözés egyéb formái a Jászkun Kerületben (1797-1802)

jesztette a vádat és az elmarasztalási kérelmet. A felperes, a vádló (actor) a tiszti ügyész, az alperes a vádlott, aki az idézésre személyesen tartozott megjelenni. A levata után a védő különböző perhalasztó illetve alaki kifogásokkal (excepciókkal) igyekezett pozícióját erősíteni vagy időt nyerni. A továbbiakban az érdemi vita (allegátiók) szakasza következett, szintén kizárólag írásban. A per sorsa tulajdonképpen ebben a részben dőlt el, az ügyész és az ügyvéd egymást váltogató feljegyzéseiben. Az ügyész a bizonyítás végett ismertette az esetleírást (species facti), a visum repertumot, a tanúvallomásokat. Utóbbiakat a tanúk bíróság elé állításával authenticaltatta (hitelesítette). A védő bemutatta a védelem érdekében tett tanúvallomásokat és az egyéb dokumentumokat. Igyekezett az ügyész állításait invalidálni (erőtleníteni). Az ügyész a viszontválaszában az ügyvéd állításait igyekezett gyengíteni. így szaporodtak a perjegyzőkönyv oldalai. Olykor a bíróság közbeszóló ítéletekkel foglalt állást a vitában, amelyeket szintén bevezetett a bíróság jegyzője a pertestbe.

16 A kifogások és feleletváltások számát országos rendelkezések korlátozták a perek idejének rövidítése érdekében. Ezekhez igazodott a Jászkun Kerület statútuma is. „A prókátorok köteleztetnek, hogy mennél rövidebben allegállyanak, a kifogásokat, melyek közül hárommal élhetnek, csupán egy terminuson, és két feleletekben azonnal feltegyék, valami pedig a meritumot (lényeges részt), vagy magát a pernek tárgyát illeti, mind azt három feleletekben bérekesszék, negyediket tenni nem szabad"'

7 A korlátozások ellenére az írásbeli perek hosszú évekig elhúzódhattak. A szegények, főleg a nem nemesek ügyeiben a hivatalból „kiküldött" védőnek a per elnyújtása nem állt érdekében, a kifogások és allegátiók szakasza rövid volt. Az ügy a levata után mindjárt a meritumra tért. így az eljárás egy - két törvényszék alatt befejeződött. A büntetőügyek legnagyobb részét szóbeli (sommás) eljárásban tárgyalták. Ebben az ügyvédi védelem ekkor már nem volt megengedve. A XVI—

XVII. században még az úriszék elé állított jobbágyot is ügyvéd segítette a büntetőpereknél. Igaz, nem jogot végzett prókátor, hanem valamelyik jó beszédkészségű társa. Az ügyvédeknek az 1769-es első ügyvédi rendtartásig, hivatásuk ellátása nincs semmiféle képesítéshez kötve. A vizsgált periódusban a parasztság legnagyobb része már nem az úriszék, hanem a megye jurisdikcója alá tartozott.'

8 A szóbeli per is tulajdonképpen az egyszerűbb formák között (kevesebb alakisággal) vezetett írásbeli per volt, amely rendesen egy törvényszéki ülésen befejeződött. Az ügyész a perfelvételre kitűzött napon élőszóban terjesztette elő a vádat. Az előállított vádlott előadta vallomását, kihallgatták a tanúkat (vagy azok korábban előadott vallomását authenticálták), majd a bíróság meghozta az ítéletet. Szóbeli perben jogorvoslatra nem volt mód. Régebben a büntetőperek általában nem voltak fellebbvihetők. A XVIII. század vége óta csak az olyan három évnél súlyosabb szabadságvesztéssel járó ítéleteket fellebbezhette meg a nem nemes, amelyek írásbeli perben folytak. A végítéletre kitűzött pert a bíróság jegyzője ismertette a törvényszék előtt referátum formájában. Hosszabb perjegyzőkönyv, terjedelmes dokumentumok esetén a referátum (relátió) nem lehetett beható. A tiszti ügyész még az ítélethozatalkor is részt vett a tanács16 Bonis-Degré-Varga 1996. - 175-181. p. 17 Jászkun Statútumok 1882. - 5. p. 18 Hajdú 1971.-34. p. kozáson, de szavazati joga nem volt. A bírósági ülések ebben a korban még soha sem nyilvánosak. Az ítélet korszakunkban is tartalmazott indoklást, de a rendelkező rész és az indoklás még nem különült el. A deliberatum est (végítélet) meghozása után, azt a vádlott előtt kihirdették, akit többnyire a börtönből, megvasalva állítottak elő. Erre utalnak a következő rendszeresen előforduló kifejezések is: „raboskodó XY-nak az a bűne", vagy „vasban jelenálló XY". A kezességen kibocsátottaknak valamint a szabadlábon védekező nemeseknek is kötelező volt megjelenni az ítélethirdetésen, őket az ítélet kihirdetése után tartóztatatták le, ha az súlyosan elmarasztaló volt.

19 A befogottakat kezesség ellenében a vizsgálat idejére szabadlábra helyezhették. A vizsgált korban ez sok esetben előfordult, főleg a redemptus gazdák és fiaik büntetőperénél figyelhetjük meg ezt. Ilyenkor a vádlott reverzálist is adott, hogy majd az idézésre megjelenik a törvényszék előtt. Az ítélethirdetés után sok esetben nem ért véget az ügy, lehetőség szerint a perorvoslati szak következett. Az 1790-91. évi 43. te. értelmében a büntetőperek tömege vált fellebbezhetővé. A szóbeli perben hozott ítéletek általában az említett törvénycikk megjelenése után sem voltak orvosolhatók. Az írásbeli pereket azonban már általában az appelláció követte, mert a büntetés elérte a három éves rabságot, amelytől a nem nemes is tovább vihette a pert. A halálos ítéletek ellen a védő köteles volt fellebbezni. Fellebbezés esetén amelyet az eljáró törvényszék deliberátummal engedélyezett - a megye, kiváltságos kerület stb. a per összes iratait felterjesztette a királyi táblára. Itt a fellebbező fél, a vádlott lett a felperes, a törvényhatóság ügyésze, aki az első fokon a vádat képviselte, alperes lett. A királyi tábla csupán a felterjesztett iratok alapján ítélkezett, így egyegy ülésen több per is elintéződött. A törvényszékeken indult ügyek harmadfokon a hétszemélyes tábla elé kerültek. A hétszemélyes táblai tárgyalás ugyanúgy folyt le, mint a fellebbezett bűnpereké a királyi táblán. A Jászkun Kerület büntetőügyeinek fellebbezésére is az országos szabályok voltak az irányadók. A királyi tábla a hozzá visszakerült iratokat a két tábla közös ítéletlevelével visszaküldte a felterjesztő törvényhatóságnak a végrehajtás végett. Amennyiben a hétszemélyes tábla is halálos ítéletet szabott ki, az ügy kegyelmi úton az uralkodó elé, a magyar királyi kancelláriához került. A királyi elhatározás után a kancellária is az első fokon ítéletet hozó hatóságnak küldte vissza a jóváhagyott vagy kegyelemből megváltoztatott határozatot végrehajtása végett. A királyi curiától vagy a kancelláriától visszaérkezett döntést az első fokú törvényszék az elitélt előtt kihirdette. Az ítélet lehetett hosszabb szabadságvesztés, (amelyet korszakunkban többnyire közmunkában töltöttek) testi fenyítékkel és böjtjellegű szigorításokkal súlyosbítva vagy halálbüntetés. A kivégzés eszköze ebben az időben a pallos és az akasztófa volt. Az ítélet végrehajtása kiküldött hatósági személyek (kiküldött bíró, esküdt, az ügyész és a kapitány) jelenlétében történt.

20 A Jászkun kerületekben az általunk vizsgált időben a büntetőperek döntő többségét a sommás perek adták, de védőügyvéd közreműködésével lefolytatott ügyek iratai is szép számmal olvashatók. 19 Bonis-Degré-Varga 1996.- 178-181. p. 20 Bonis-Degré-Varga 1996. - 183-185. p. - Stipta 1998.-77. p. 340