H. Bathó Edit – Kertész Róbert – Tolnay Gábor – Vadász István szerk.: Tisicum - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok Évkönyve 12. (2001)

Lovas Lajos: Betyárok, tolvajok és a bűnözés egyéb formái a Jászkun Kerületben (1797-1802)

LOVAS LAJOS BETYÁROK, TOLVAJOK ÉS A BŰNÖZÉS EGYÉB FORMÁI A JÁSZKUN KERÜLETBEN 1797-1802 A bíráskodás szervezete és működése A feudális Magyarországon a rendes bírói joghatóság alóli sajátos kivételt jelentettek a kiváltságos kun és jász területek. Az 1526 előtti királyok ilyen kivételt (exemptiót) biztosítottak a kunoknak, akik megtelepedésük után hamarosan önálló hatósággal rendelkező területi közösséggé szerveződtek. Különállásuk kifejeződött az 1279-es törvények által biztosított bíráskodási autonómiában. A kunok már a letelepedésükkor saját nemzetségi bíráik előtt tartoztak felelősséggel.

1 A nemzetségi szervezet területi szervezetté alakulása után a kun és jász nemzetségi bírák helyébe is a vármegyei szolgabírókhoz hasonló választott bírák léptek, kiket a "szállásokban" megtelepülő kunoknál szállásbírónak neveztek. A nemesi, vagy ahogy e korban nevezik, kunkapitánysági osztály a székely főemberek osztályához hasonlóan alakult ki. Tagjai az egykori nemzetségi kapitányok vagy szálláskapitányok ivadékai és az alsóbbrendűek közül később közibük emelkedett, keresztény hitre tért földbirtokos kunok voltak, akiket az egykori tisztségnéven kun- és jászkapitányoknak neveztek. E kapitányok ősei elöljárói voltak a települési helyük, "szállásuk" körzetében lakó összes kunoknak és jászoknak. Ők maguk azonban már birtokosai e szállások művelés alá vett területének, és földesurai az itt lakó, és már földművelésre fogott szegényebb kunoknak, jászoknak, valamint az idetelepült magyar jobbágyoknak is. A falusi és pásztorkodó lakosok nem vesztették el korábbi szabadságjogaikat. Egyrészük adófizetővé vált, általában katonáskodó népréteg maradt, a végleges megtelepedés után a területi önkormányzatban is szerepet kaptak. A székek (sedes) kapitányait a földbirtokos kapitányok és a földműves és pásztorkodó falusiak közösen választották, a székülő esküdteket pedig részben vagy egészben a falusi kunok választották maguk közül.

2 A jászkunok tehát ebben az időben közigazgatási és törvénykezési tekintetben székekre és szállásokra (községekre) voltak felosztva. A szék több szállásnak a központja volt. A székkapitányok fennhatósága alatt a székhez tartozó szállások, és az egyes szállások kapitányai álltak. A szálláskapitányok alá pedig egy vagy több szállás tartozott. A XV-XVI. századból Mizse, Kecskemét, Kolbász, Halas és Berény ismeretes, mint székközpont. A székek kapitányait megkülönböztetésül a szálláskapitányoktól gróf (comes), bíró névvel is említik A székek grófjai, kapitányai összeülve törvényszéket tartottak.

3 A szálláskapitányok bíráskodása csak kisebb ügyekre terjedt ki, fontosabb jogi cselekmények esetében azonban összehívták törvényszéket. A községi bíráskodás útján hozott ítéletet az illető jászkunszék törvényszékéhez lehetett megfellebbezni, amelyet kezdetben a székkapitány elnöklete alatt a szálláskapitányokból alakítottak. 1456-tól külön a szálláskapitányok, külön a földműves kunok maguk közül egy hites kapitányt, és a földműves kunok még 12 esküdtet választottak. Ez a testület volt hivatva - a politikai adminisztráción kívül - az egyes szállások kapitányaitól hozzá érkezett fellebbezési ügyekben másodfokon eljárni. A kapitányok a fellebbezett ügyeket ehhez a törvényszékhez kötelesek voltak átküldeni. A király vagy a nádor - mint a jászkunok főbírája - helyett a személyükben kirendelt bírák is tartottak törvényszéket. Ennek illetékessége alá a legfontosabb ügyek tartoztak.

4 A magyar közigazgatásban történt átszervezések révén a jászkun területek Pest és Heves megyéhez kerültek. így a székek szerinti elkülönülés érvényét vesztette. Ekkor kezdték a jászokat, a nagykunokat és a kiskunokat emlegetni. A Jászkun kerületbe 27 mezőváros és 8 falu tartozott. Összesen 55 pusztát birtokoltak. A közigazgatás és a bíráskodás ekkor még nem vált külön. Valamennyi helység legfőbb hatósága a három kerület közgyűlése (generális congregátió) volt, amelyben minden helység küldöttséggel képviseltette magát. A küldöttségben kötelezően benne kellett lenni a főbíróknak és a jegyzőnek. Rajtuk kívül még másokat is delegálhattak. Az összkerületi vezetők, az egyes kerületek elöljárói és a nádori táblabírák is részt vettek a főkapitány vagy az alkapitány elnökletével zajló közgyűlésen. Ha nem volt rendkívüli esemény, általában negyedévenként tartottak közgyűléseket, amelyek két-három napig tartottak. A közgyűlés előkészítő szerveként működött a rendszeresen ülésező, a kerületi 1 Stipta 1998.-49. p. 2 Hóman-Szekfű - II. kötet. - 286-287. p. 3 Gyárfás 1883. - III. kötet. - 421. p. 4 Gyárfás 1883. - III. kötet. - 437-438. p. 337