H. Bathó Edit – Kertész Róbert – Tolnay Gábor – Vadász István szerk.: Tisicum - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok Évkönyve 11. (1999)

Örsi Julianna: A Nagykunság néprajzi körülhatárolása

eseménysorozat, amely fő célja a jászkun redemptio 250. éves évfordulójának közös megünneplése volt (zászlóbontás Túrkevén, központi ünnepség Kiskunhalason, Jászberényben, Karcagon). Minden bizonnyal magunk is hozzájárulunk az összetartozás tudatának erősítéséhez kiállításokkal, tanácskozásokkal, kiadványokkal, előadásokkal. Ezt nem tartom idegennek, hanem nagyon is az itteni kultúra szerves részének, hiszen a helyi értelmiség mindig is fontos feladatának tartotta az e fajta történelmi ismeretterjesztést. Csak a megyétől vagy még feljebbről indulnak ki olyan programok (fejlesztési, idegenforgalmi, stb.), amelyek nem veszik figyelembe a nagykun települések összetartozását. Ne csodálkozzunk, ha ezek később halva született ötletekként elmerülnek a történelem süllyesztőjében. Hogy csak a szakmánál maradjunk: a múzeumvezetésnek sem könnyű úgy politizálnia, hogy a megyei szervezetet megőrizze és nem szerencsések azok a lépések, amelyek akár egy kicsit is sértik a nagykun, de ugyanígy mondhatjuk a jász érdekeket is. Dehát van-e néprajzi értelemben Nagykunság, vagy ez csak egy történelmi, közjogi, földrajzi fogalom? Hogy az elfogultságtól mentesen válaszoljak erre a kérdésre a Szolnok megye néprajzának tárgyi néprajzot bemutató térképeit vettem elő. Bizonyára mindenki előtt ismerős e 1970-es években megjelent kiadvány. (Megjegyzem, hogy a tudomány szempontjából nagy hiányosság, hogy a szellemi néprajzot bemutató második kötet mind a mai napig nem lett kiadva.). Talán merész vállalkozás részemről a tárgyi jelenségek kérdéskörének interpretálása, de mégis engedjék meg számomra a néprajzi tárgyak, fogalmak legszembetűnőbb elterjedtségi határára való hivatkozást. A néprajzi atlasz szerint — mely elsősorban a századforduló emlékanyagát igyekezett összeszedni - a lábon álló szemesterményt a Nagykunságban és a Tiszazugban (kivétel Kunszentmárton) gaznak nevezték. A Kunságban a gabona szót nem használták. Az aratás és a takarás terminológia a Jászság és Kunszentmárton kivételével a megyében általánosan elterjedt volt. Az aratást a kaszás és a marokverő pár végezte a Nagykunságon, míg Tiszafüred környékén külön kötő is volt. A búzát, árpát, de még a rossz minőségű gabonát is rendre vágták a Nagykunságban egy- vagy kétmankós kaszával, míg a Jászságban csak egymankós volt a kasza nyele. A rendre vágott gabona felszedésének eszköze a Kunságban a favilla, a Jászságban a gereblye volt. A rávágott gabona felszedésének eszköze a Nagykunságban (és Kenderesen, Mezőtúron, Kuncsorbán) a kákó. A Jászságban és a Tiszazugban a gamó és a kuka gyakorlatilag ugyannak az eszköznek a megnevezése. Ezen kívül még több neve is előfordul. A kereszt 18 kévéből állott a Nagykunságban és az egész Tisza mentén (kivétel: Túrkeve). A cséplés eszköze a századfordulón a Jászságban a csikó vagy cséplőcsikó, a Tiszazugban a csép, csépfa, cséplőfa, Tiszafüred környékén a cséphadaró. A Nagykunságban ez az eszköz alig ismert. Itt a lóval való nyomtatás volt az elterjedt. A gabonát a Nagykunságban beépített rekeszben 4 Erre példa volt a jászkun redempció 250. éves évfordulójának a 5 Szabó L-Csalog Zsolt (szerk.), 1974. vagy szuszék-ban tárolták. Ez utóbbit hombárnak is nevezték Túrkevén és Kunszentmártonban. A Nagykunságban csak tengerit ismertek (kivétel Kunszentmárton), míg a Jászságban csak a kukorica terminológia volt az ismert. A Nagykunságban és környékén általánosan ismert és használatos volt az ekére szerelt pergető, de a vetőgép is hamarabb (1914 előtt) megjelent, mint a megye más területén. A tengeritörés a Nagykunságban tőrrel történt, míg a Jászságban kézzel bontották ki a kukoricát. A kunkötésnek a Nagykunságban két típusa ismert: a hurkos és a bokros, míg a Jászságban és a Tiszazugban (Kunszentmártonban is) csak ez utóbbi, amit ott gombkötésnek hívnak. Általában az állattartáshoz kapcsolódik, de más területen is használták. A pásztorkodás a Nagykunságban és Tiszafüred környékén nagyobb jelentőségű, mint a megye más részein. Ennek alapja, hogy itt vannak nagy kiterjedésű legelők. A nagyszámú számosállat így többféle nyájban legelhetett. A pásztortársadalom hierarchiája is jobban kiépülhetett, mint a többi területen. Nem véletlen, hogy a pásztorviselet is jellemzőbb itt (kiütött nagyszélű kalap, kék ing, gatya, szűr, bunda). A települések nagyságrendje magyarázza azt, hogy külön réteget alkothattak a pásztorok. Egyébként is jobban tagolódhatott a Jászkunság társadalma (iparosok, gazdák, cselédek, pásztorok). Míg a Tisza mentén uradalmi cselédekkel találkozhattunk, a Jászkunságban a gazdáknak voltak cselédei. A Nagykunságban a településen kívül munkát vállalók a kubikusok, kövezők, nyírok voltak. A Nagykunságban a zsellér szó nem ismert. A Jászságban a kertesség tovább megmaradt, mint a Tiszától keletre. A Nagykunság jellegzetes tanyatípusa volt a pitarólas tanya, melyet az 1970-es években felszámoltak. A kishatárú tiszazugi településeken korábban sem volt tanyarendszer. A Nagykunságban a gazda vagy az egész család Szentgyörgytől Szentmihályig kint volt a tanyán. Télre beköltözött a városi házba. A legények vagy a szolgák kint teleltek. Mivel a munkarend szigorúan női és férfi munkákra oszlott, a nagy határ szükségessé tette, hogy a férfiak a családtól egész nap vagy több nap is külön ténykedjenek, nem szólva a pásztoremberek népes táboráról. így törvényszerűnek látszik, hogy a férfiak szerepe jelentősebb a főzésnél, mint más vidékeken. Ez archaikus főzésmódot és ételféleségeket jelentett. Elsősorban öreg-, egytálételeket főztek bográcsban és szabadtűzön. Mai napig is azt tartják: csak az ember tud jó topogót, öregtésztát, öreglebbencset, slambucot, galaburgyit, fordított kását, paprikást főzni. Ünnepi ételként a birkapaprikást is csak a férfiak főzik (lakodalom, névnap, bármilyen állami társadalmi vagy egyházi összejövetelen, vásár vagy kihajtás alkalmából). Kivétel Kunszentmárton e téren is. A Jászságban gyakoribbak a tejes, habart ételek, míg a Nagykunságban jobban kedvelik a pergelt ételeket. Ezek, még ha levesek is, sűrűbbek. „Úgy jó, ha megáll bennük a kanál" mondják Kunság-szerte. A kölesből készült ételek közkedveltek. ése. L Örsi J., 1996. 94