H. Bathó Edit – Kertész Róbert – Tolnay Gábor – Vadász István szerk.: Tisicum - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok Évkönyve 11. (1999)

Bó'di Erzsébet: A vadon flórája a gömöri magyarok táplálkozási kultúrájában

napig szárították, majd aszalták. Érdemes megjegyezni, hogy az ilyen vadkörte aszalékot Medvesaljától kezdve a magyar nyelv keleti határáig, de annál keletebbre is susinkának ismeri a nép. Susinka jelentette a téli gyümölcsöt, a fonók csemegéjét, néhol a kalácsok ízesító'jét, de emellett rendszeresen fó'ztek belőle habart, sűrű ételt. Ez utóbbinak a neve szintén susinka. Csakis télen, hétköznapokon fogyasztották. Szádvárborsaiak szerint Jabloncán laknak a susinkások, mert ott gyakran ilyen ételt esznek. A Csermosnya völgyében és a Szilicei-fennsík falvaiban a hagyományos karácsonyi esti vacsorán az asztalra mindig tettek egy tál aszalt gyümölcsöt, köztük susinkát is. A vadalmafa (Malus sylvestris) szántóföldek közötti garádokban, határsáncok partján, lomberdők, főleg tölgyesek szélén található. Gyümölcse a vadkörtéhez hasonlóan, október közepén érik be. Bárki összegyűjthette, aki felfedezte. Főleg azok igyekeztek felszedni, akiknek nem volt almafájuk. A gyümölcsöt padláson érlelték tovább, nyersen íze savanyú, ezért inkább almaecetet készítettek belőle. A Csermosnya és a Murány völgyében így emlékeztek vissza: „a lehullott vadalmákat összeszedték, otthon egy nagy fahordóba öntötték, majd egy fabunkóval összezúzták és annyi vizet öntöttek hozzá, hogy jól ellepje az összetört gyümölcsöt. 10-12 napig így hagyták állni, ezt követően kipréselték. A kapott savanyú lét még meleg helyen tartva továbbérlelték, hogy kellemes ízű, átlátszó állagú almaecetet nyerjenek". Egész éven át házilag készített almaecetet használtak ételek készítéséhez. Ha az összezúzott vadalmára cukros levet öntöttek, akkor egy kellemes ízű, tartósan szomjat oltó italt kaptak, amit tartósítás céljából fel is forraltak, majd lehűtötték. Víz hiányában, vagy víz helyett szükség szerint fogyasztották. Vadalmabort csak kevés helyen készítettek (Murány- völqy), azt is akkor, amikor viszonylag olcsón jutottak cukorhoz. A vadalmabor kicsiny alkoholtartalmú, kellemesen savanykás ital, melyet az erdőre járó favágók vittek magukkal. A vadalma mint fűszer és savanyítást elősegítő adalék, káposzta savanyításánál is fontos. Egészben vagy cikkekre vágva teszik a többi fűszerrel és ízesítővel együtt a káposztás hordóba. A vadalma sajátos kesernyés ízt kölcsönöz a káposztának, ami között nagyon kellemes ízűre savanyodik és érik be maga a vadalma is. Maguk a felnőttek, ha a káposzta közt savanyított vadalmát találnak, azzal a tudattal adták oda csemetéiknek, hogy az vitamindús, étvágygerjesztő gyermekeledel. A csipke (Rosa canina) legelők, erdőszélek, vízjárta rétek legközismertebb cserjéje. Minden gömöri magyar falu határában fellelhető. A szlovákok lakta falvakban sipkynek ismerik. A magasabban fekvő falvakban, Felső-Garam mentén már nem terem meg. Ősszel, amikor a bogyója megpirosodik és a dér hatására puhává válik, aki csak teheti, igyekszik minél többet összegyűjteni. Öt évvel ezelőtt elrendelték, hogy minden iskoláskorú gyerek közel 3 kg csipkebogyót köteles ősszel összegyűjteni a határban és azt begyűjtő helyen leadni. Ennek következtében a csipkegyűjtés továbbra is élő gyakorlat. Bekapcsolódtak a helybeli cigányok, akik anyagi haszon reményében járják ősszel a csipkebokros területeket. Ők a csipke vagy ahogyan nevezik: a csipka házi feldolgozását nem ismerik. A hagyományos háztartások az összegyűjtött csipkét még ma is igyekeznek feldolgozni (Nasztraj), egy részét szárítják, aszalják, a másikból lekvárt, újabban még bort is készítenek. Aszaláshoz a csipkét még addig le kell szedni, amíg a bogyója kemény. A leszedett bogyó két végét egy késsel levágják, vagy körömmel lecsípik, majd kétfelé vágják, kikaparják belőle a szőrös magokat, amit nem hasznosítanak. A gyümölcsöt megszárítják és egy vászonzacskóban meleg helyen, a tűzhely felett, vagy a kemence mellett tartják, hogy szükség esetén kéznél legyen tea főzésére. Lekvárt akkor főztek belőle, ha rossz termés miatt más, főleg termesztett gyümölcsből nem tudtak télire elegendő lekvárt főzni. Készítése nagyon sok munkát és időt igényel. Csak dércsípte, puha bogyókat lehet felhasználni, amiket először kimagvaznak, majd felfőznek és a sűrű masszát többször is átszűrik, hogy a kellemetlen érzést keltő szőrös magmaradványokat eltávolítsák. Vitaminban gazdag csipkelekvárt főleg a gyermekek étkezésére szánják. A csipkebor az egyik legkülönlegesebb házi ital Gömörben. Nők részére készítik. Sohasem nagy mennyiségben. Egy-egy család jó ha 5 liter csipkebor előállítására vállalkozik. Alapanyaga csipke, cukor és víz, amit meleg helyiségben erjesztenek több napon keresztül, esetleg sörélesztő hozzáadásával. A bodzának (Sambucus nigra és ebulus) mindkét változatát felhasználják, a fekete és a földi bodzát. A földi bodza virágjának levét inkább gyógyitalnak tartják, míg, gyümölcséből lekvárt főznek. A fekete bodza virágjából üdítő szörpöt készítenek (Szuha-völgy). Pontosan ismerik a receptjét, összetételéből arra lehet következtetni, hogy újabb eleme a gömöri táplálkozáskultúrának. A szárított bodzavirágot teának használják meghűlésből eredő betegségek gyógyítására. Figyelemre méltó gyakorlat, hogy a száraz bodzavirágot teának nem vízben főzik, vagy forró vízzel öntik le, hanem tejben, s az így kapott gyógyító lét teának nevezik. Mézzel, fokhagymával tovább fűszerezik. A bodzalekvár már a répacukor elterjedésének eredménye. A bodzabogyók nyersen is fogyaszthatók. A gömöri tájakon nem készítettek belőle pálinkát, és virágját sem sütötték tojásos lisztben. Boróka (Juniperus communisj. A Felső-Garam mentén erdei fenyvesekben gyakoriak a borókacserjések, melynek érett tobozbogyójából párlatot készítenek. Megszárított bogyóit gyógyteának vagy alkohol ízesítésére használják. Mind a párlatot, mind az ízesített alkoholt borovicskánú. nevezik. A mogyorófa (Corylus avellana) termését magasabban fekvő, Gömör vármegye északi településein gyűjtik össze, majd a lakóépület padlásán szárítják. Tészták sütéséhez felvagdalva vagy darálva hasznosítják. A köménymagot (Cárom carvij is 40-50 évvel ezelőtt még a mezőről gyűjtötték össze. Nagy mennyiségben terem a falvak kül11 Hasonló leírást ad Szabó László: Az almabor és az almaecet készítése Tiszaháton. Ethn. LXXII. 1961. 468. p. 79