H. Bathó Edit – Kertész Róbert – Tolnay Gábor – Vadász István szerk.: Tisicum - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok Évkönyve 11. (1999)
Unter den Colorado-Indianern
1955 előtt a colorádók, ahogyan Santo Domingó is, kevéssé integrálódtak a társadalomba és gazdaságba. 1958-tól az úthálózat kiépítése, ami keresztül ment a zónán, összekapcsolva azt az ország más területeivel, elindított egy folyamatos és agresszív kapcsolatot az ország lakosságával. Jelentős nagyságú megműveletlen földterületek álltak rendelkezésre, s a bennszülött őslakosság egzisztenciális szükségleteit figyelmen kívül hagyva, sok telepes költözött a Santo Domingo zónába. 1964-től az állam irányítja és elősegíti a kolonializációt, azzal a céllal, hogy ösztönözze a gazdasági fejlődést a régióban, figyelembe véve a térség alkalmasságát exportnövények (banán, kávé) termesztésére. A területet birtokba vették a nagy agroipari vállalatok. 20 év elteltével jelentősen átalakult a tartomány, s Santo Domingo De Los Colorados a régió gazdasági központja lett. Az átalakulások változást hoztak a colorádók nagycsaládi bázison álló, földművelésen, vadászaton, halászaton, gyűjtögetésen alapuló életében is, melynek szervezeti rendje szemben állt a gyors változásokkal. A földek odaítélése a telepeseknek és a vállalatoknak, korlátozta a colorádók területi határait, s megváltoztatta jogilag is a birtoklás rendszerét. A colorádók többé-kevésbé átvették a községi szervezeti formát, amivel jelentősen sérült az ősi nagycsaládi település rendje, s a betelepülők földrajzilag is széttagolták az ősi földeket. A jelenkorban a colorádóknál, a piacgazdaságon belül az állatokkal, trópusi gyümölcsökkel és a hagyományos orvoslással való kereskedelem áll a középpontban. Az ecuadori kormányzat pedig, mint egzotikumból, vonzó turista látványosságot csinált belőlük. Annak ellenére, hogy erős a kapcsolat a mesztic lakossággal, konzerválódtak bizonyos kulturális elemek, amik az etnikai kohéziót erősítik, mint a tsafigui nyelv használata a közösségben, az endogámia gyakorlata a közösségen belül, sajátos rituálék és ceremóniák. Valamint az emberek öltözködési szokása: rövid, szoknyaszerű ruhájuk vízszintesen kék és fehér csíkos (manpe tsanpá). Egy nagy kendő, hátul a nyaknál összecsomózva (nanun panu), a derék körül piros öv (sendori). Ezek kiegészülnek a haj frizurává formálásával, amit olajjal és echiote-val formálnak meg. Az asszonyok tarka ruhát öltenek magukra, de felsőtestüket csupaszon hagyják. Mind a férfiak, mind az asszonyok fontosnak tartják a test festését. Ezek az indiánok azért kapták a Colorado, magyarul vörös nevet, mert vörös festékanyaggal kenik be hajukat. A férfiak hajviselete igen bonyolult. Ennek köszönhető, hogy a colorádó indián mindig olyan, mintha vörös sisakot viselne a fején. A sisak agyagból és növényi festékből készül. Ezt a masszát a hajukba kenik. Az eljárást hajvágás előzi meg, amikor is a férfiak körül nyírják üstöküket, majd a leghosszabb hajtincseket ráfésülik a rövidekre úgy, hogy végül sisakrostély formán csüng a homlokukba. Ezután festik vörösre. A frizura annyira megmerevedik, hogy csak nagyon heves eső teheti tönkre. Az idegenekkel szemben mérhetetlen közönnyel viselkednek. Bizonyos hagyományok szerint az inkák közvetlen leszármazottai. LASZLO ZSOLNAY UNTER DEN COLORADO-INDIANERN 1997 im Laufe unserer Reise in Ecuador besuchten wir das Land der Colorado-lndianern. Diese über besondere kulturelle Traditionen und selbstándige Sprache verfügende Volksgruppe lebt in der Provinz Domingo. Ihre Anzahl ist etwa 8000, sie hescháftigen sich traditionell mit Handeln und Heilung. Ihre Dörfer wurden für heute zum ausgezeichnsten touristischen Reiseziel. 348
